PéterKedves Edina! Bár nekem két hosszabb kapcsolatom is volt, de pontosan értem a gondolataidat. István korszakos ábráját sokat tanulmányoztam magam is és igen szépen illeszkedett az életem az ott jelzett szakaszokhoz. Voltak kilengések, visszaesések, de talán most értem el oda, hogy már a tudatosság és a valódi érzések/értékek képesek felülírni a lendületet. A tökéletes kereséséről már átálltam a jóra való igényre. Szerintem ez az önmagunkkal való megbékélés egyik fontos jele. Remélem, hogy Neked is sikerül ezt (vagy hasonló) állapotot elérni és lesz ehhez kapcsolódni vágyó és képes férfi. Én hiszem és tudom, hogy ez kifele is látszódik az emberen és ez lehetővé teszi, hogy megtalálja megfelelő kapcsolódást a másikkal.
- Péter
Kedves Noémi! Tudom, átérzem amin átmentél/átmész. Nekem sem volt éppen egyszerű válásom (de ezt nyilván sokan mások is elmondhatják, akik hasonló helyzetben voltak/vannak), de ott a bizonyosság, hogy utána mindig van esély egy újnak, másnak teret engedni. Előbb magadban, aztán úgy is csatlakoznak hozzád majd azok, akik ezt értik és én is már tapasztaltam azt, hogy van értelem dolgozni magamon ennek érdekében. Egy 25éves tönkrement házasság után volt egy 10éves kapcsolatom. Az, hogy most 50+osan ismét az újratervezésben vagyok már nem is súlyt le annyira. Csinálni kell! Tegyél érte és menni fog. Ahogy öregapám mondta: "Nem kell a kiömlött tejbe bele sírni." Megtanultam, hogy az önsajnálatba tolt energiákat az önfejlesztésre fordítva gyorsabb a gyógyulás és az útkeresés is sikeresebb lehet. További Szép Napot!
- Péter
Jó Reggelt Mindenkinek! Reggelente mindig emlékeztetem magam arra, hogy a nyugalom és a tiszta jelenlét nem magától jön — választás kérdése. Ma is ezt választom. Azt a kapcsolódást keresem, ahol két ember ugyanígy dönt egymás mellett. További Szép Napot a Közösségünk Tagjainak!
0 
Eszter KisBalaton camino! Ez a terv nyárra. Te mit vinnél magaddal? Én csak egy serpát. (Utálok cipekedni) 😉
0
Alexandra WierlIdeális férfi mítosza Érdekes nézőpont Sokat beszélgetünk a barátnőimmel párválasztásról, férfiakról és azt látom, hogy mindannyian várnak egy ideát. Legyen jó egzisztenciája, értelmes, kiegyensúlyozott, sikeres, mentálisan rendben van és olyan ízig vérig férfi aki ha belép egy terembe akkor mindenki rá figyel. Hatalmas önámításnak tartom, hogy ezekre a férfiakra várnak. Mi a megoldás? Még szebbnek lenni (érkezik sokszor a válasz) Tapasztalatom szerint keresni egy inspirálót akihez tud kapcsolódni, de még nincs “készen”. Nem létezik olyan férfi aki minden területen tökéletes. Akkor hiányozna az út, ami által a nők fejlődnek, a nők élik meg a vágyaikat, a nők ismerik meg önmagukat. Lehet, hogy a végén a nő fog kapcsolódni a férfihoz és a férfi lesz a dolga. De előtte éveken keresztül ezek a “sérült” félkész férfiak eszközök és hozzájárulások nekünk nőknek, hogy saját magunkat megismerjük. Hogy akarhatunk más mellett társként fellépni, ha önmagunkkal is csak távoli ismerősök vagyunk? A korábban említett vágyott férfikategória mellett általában van már nő is. Többnyire az a nő nagyon sokat bele tett a férfiba, az ügybe, hogy azt az életüket éljék amit. Sokan a kész férfiakra várunk, de a kész, “igazi” férfiaknak van ügyük, csinálják és valaki már eljuttatta őket odáig. Nem fogják leváltani, ezen a korszakon már túl vannak.
- Péter
Nagyon megérintett, amit írtál. Ritka, amikor valaki ennyire tisztán és felelősséggel beszél a saját útjáról. Én is egy olyan szakaszban vagyok, ahol a belső harmónia és a tudatos jelenlét lett a legfontosabb. Jó érzés látni, hogy van, aki hasonló minőségben van jelen az életében.👍
2 - Péter
Azt tanultam meg az elmúlt években, hogy egy kapcsolat akkor működik, ha két ember külön-külön is rendben van. Nem megmentőt keresek és nem is szeretnék az lenni — inkább társat, akivel együtt lehet építkezni.
2 - Péter
Üdvözlet Mindenkinek! Most egy olyan életszakaszban vagyok, ahol a nyugalmat, a tiszta kommunikációt és a kölcsönös felelősségvállalást tartom értéknek. Szeretem a mély beszélgetéseket, a természetet, a csendes jelenlétet és azt, amikor két ember nem egymás életét próbálja megjavítani, hanem együtt épít valamit. Ugyanakkor a pezsgés és a változatosság is része az életemnek, de igyekszem az egyensúlyra törekedni. Egy olyan kapcsolódást keresek, ahol mindketten készen vagyunk — külön-külön is.
1 
Györkei MátéRendrakás-időszakban vagyok így 2026. tavaszán. Mintha kívülről nézném önmagam és az életem, ahogy lepereg előttem mindaz, ami eddig voltam. Folyamatos élményem, hogy semmit, de semmit nem tudok, és ezzel most már békém van. Elfogyott belőlem a vágy, az akarat, hogy én tudni akarjam. Csak vagyok. És közben szembesülök dolgokkal. Például azzal, hogy eddig mennyire önmagam helyeztem a középpontba. Mennyire a saját dicsőségem miatt csináltam mindent. Mármint, ott legmélyén a dolgoknak. Mert persze, volt bennem szakmai lelkesedés és öröm is, hogy másokkal együtt dolgozhatok, alkothatok… De mégis, ott leges-legbelül ÉN voltam a lényeg. Akartam nagyon nagyszerű lenni. Akartam nagyon JÓ lenni. Legutóbb például JÓ családfő, JÓ családapa. Ez irányú törekvésem főleg a 2025-ös évben volt nagyon-nagyon erős. De nem vagyok jó. Olyan bűneim vannak, amikkel nagyon nehéz megállni önmagam előtt. Bizonyos mélypontjaimon eszembe jutott, hogy az lenne a legjobb, ha valamiképp meghalnék, mert így talán mindenkinek jobb lenne. A múltkor egy intim helyzetben megkérdeztem a Páromat, hogy miért akar velem lefeküdni? Értve ez alatt, hogy miért szeret engem egyáltalán? Mert hogy úgy vélem érezni, hogy ő szeret engem. Ő valami olyasmit mondott, hogy neki van egy erős elköteleződés élménye, hogy ő engem választott, és választ minden nap újra és újra. Függetlenül attól, hogy épp mennyire vagyok „jó”. Pontosabban olyan élménye van neki, hogy ő igazából nem választott engem, hanem kapott. Valahogy így. Szóval, bennem ez a „jó” mostanában pukkant ki. Egyáltalán nem vagyok jó, de már nem törekszem jónak mutatni magam, vagy ezért görcsösen iparkodni. Hát, mostanában ilyen napokat élek. Igazából tényleg „csak” vagyok. Próbálok figyelni arra, hogy mi az Igaz. István mindig azt mondja, hogy az az Igaz, ami van. Ez nekem azt is jelenti, hogy egyre kevesebbet vagyok a fejemben, vagy a saját történetemben. Lassú, finom lépésekkel közeledek Istenhez. Miközben sokszor vagyok rosszul. De már kezdem kiismerni a saját nyomoromat. Például a szexfüggésemet (nevezzük így). Vagy az ijedségemet a monogámiától. Vagy a pánikomat a szabadságom elvesztésének (nyilván hamis) rémképétől. Vagy a félelmemet, hogy hagyom elveszni a bennem rejlő tálentumokat, és végül értéktelen semmirekellő életet élek. Zárszóként valami olyasmi érzés felé mennék, hogy azt a bizonyos keresztet áthelyezhessem a vállamról a szívembe. Hiszek abban, hogy ezt a keresztet nem szabad teherként cipelni, és nem szabad felfeszíttetni rá. Hanem inkább a szívbe kell helyezni, a szívben kell őrizni. Mint ahogy hitem szerint Jézus mibenléte sem a szenvedés, hanem a szeretet – épp így nekünk sem szenvedni kellene a saját keresztünkkel. Ebben vagyok most. Próbáltam egy nagy, átfogó képet festeni, nem elmélyülve az egyes részletekben. Köszönöm, hogy elolvastál.
