Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Volt a házasságomban egy kb. 3 éves időszak, amikor különösen erősen ragaszkodtam a feleségemhez. Ez az időszak tökéletesen egybe csengedt azzal, amikor nem tudtam igazán, hogy merre tovább, vagy merre van az előre egyáltalán. Eleint meggyőződésem volt , hogy jó helyen vagyok és jól csinálom, amit csinálok, de az eredmények csak rövid ideig jöttek, utána mintha egy csúszdán csúztam volna le, mindenem lenullázódott. A munkámban a sikerek egyre ritkábbá váltak, az összahngot a feleségemmel egyre kevésbbé találtam, és eközben mégis az egyetlen, ami iragán vágytam az volt, hogy vele töltsek idő, hogy kikapcsoljak, hogy feltöltődjek, hogy ráleljek magamra. Számára ez abszlút teher volt, valószínűleg úgy érezte, hogy még én is a gyermeke vagyok, aki el és kihasználja őt. Megélésem szerint ő nem értette, hogy a figyelmére van szükségem, attól függök, én pedig nem értettem, hogy ez semmire nem ad megoldást. Csak egyre több és több halogatást eredményezett részemről. Amikor magamhoz tértem, sem vele nem volt kapcsolat, sem normális bevételem nem volt, sem semmilyen örömöm a mindennapjaimban. Amegoldást számomra az hozta meg, hogy elkeztem kapcsolódni igazabb módon önmagamhoz. Elkezdtem merni ránézni arra, hogy amit én akarok, az milyen eredményt szül. Elkezdtem döntéseket hozni, apró döntéseket, amelyek először olyan nehezek voltak, mintha óriási köveket kellett volna görgetnem. Amint elkezdtem ezt a folyamatot, elkeztem cselekedni, egyre inkább látszott az a rengeteg felhalmozott teher, amely attól lett teher, hogy én nem vállaltam felelősséget, és nem hoztam megfelelő döntéseket. Ezután ezeket a terheket, csak nem racionális döntések segítségével tudtam elkezdeni helyretenni és felszámolni. Önmagamra kellett hallgatnom, miközben hittem abban, hogy van segítség. Hogy van kegyelem. Hogy van kegyelem számomra, egy nagyobb erő, mint az én tehetetlenségi erőm,a csüggedésem, a kudarcom. A kegyelemhez a már nem működő Viktort, és nem működő kapcsolatait fel kellett számolnom, le kellett ölnöm. Így végül azt tudom írni most neked, hogy a kapcsolatfüggésem szenvedései hozták a legtöbb olyan eseményt, válságot az életembe, amelyek mentén a rációm halálát elkezdhettem megélni, és ezzel megízlelni az Isteni vezettetést. Ezt gyakorlom most is, újra és újra, és újra.
Meg voltam győződve, hogy az vagyok aki vagyok. Most már jót nevetek magamon, hogy mennyire nem az vagyok aki a mintáimmal voltam és még mennyi mintám lehet, amire még nem láttam rá. Erről mindig egy Ram-Zu kérdés jut eszembe. "Ha nem az vagyok, akinek gondolom magamat és nem az vagyok akinek mások gondolnak, akkor vajon ki vagyok" Nekem a legtöbbet ami segített az a pszichodráma és az, hogy hajlandó voltam ami feljött, mindent kitenni magamból és talán elég őrült lenni hozzá, hogy elfogadjam, ennek sosem lesz vége, minden mintát nem fogok tudni feldolgozni és elfogadni azt, hogy vannak mintáim amiket még dédelgetek.
41 évesen egy tollvonással hagytam ott mások által csodált és irigyelt magas beosztásom. Robbantottam, a környezetem nem kis meglepetésére. Szívesen osztom meg a tapasztalataim és hallgatom meg másokét is. 🙃
..És megtettem. Elváltam. Az akkor 1 és 3,5 éves kislányommal. Nagyon szépen hoztam a mintákat 29 éves koromig...megvolt a jó apa, a szerető férj, a társ...a baj az volt, hogy inkább "játszó"társ..."testvér". 9 év...felemésztett. Azt hittem fel kell adnom magam, hogy kell a kompromisszum a gyerekek miatt. Boldogtalan voltam és kezdtem belebetegedni. Főleg a gyerekek után...aztán léptem. Ennek már 5 éve...és nem bántam meg. Szeretem a volt férjemet, a gyermekeink Édesapját. A mai napig nagyon szoros a kötelék közöttünk, segítjük egymást. De az egy kalitka volt nekem. Benne voltam egy kalitkában, illetőleg a minták által meghatározott, tudattalan énem volt ott...ezért volt a boldogtalanság, magány...
4 èvvel ezelőtt mentàlisan, testileg ès lelkileg is kimerültem. A kisfiam még csak 2 volt, készültünk a bölcsődèbe, èn pedig vissza a règi munkahelyemre, mert erre fele nincsen sok màs lehetősèg, kezdő tőkém pedig nem volt ahoz, hogy sajàt utat jàrjak. Ez a munka egyèbkènt sem èppen a könnyű fizikai ès szellemi munka kategòriàba tartozik. A fèrjem 3 műszakban dolgozott. Halmozottan kialvatlan ès fàradt voltam, de anyagi problèmàink is voltak, mivel hitelből vettünk egy hàzat ès a számlàk és a törlesztők mellett nem maradt sok pènzünk. Minden nap egymagam voltam, èvek òta sehol sem jàrtam a bolton kìvül, de oda se sokat mentem, mert be kellett osztani azt a pénzt, ami volt. Nagyon beszélgetni se tudtam, ha igen, akkor is àltalàban csak a problèmàkat hallgattam, vagy segìtség miatt kerestek, miközben a sajàt problèmàim csak tornyosultak. Nem igazàn maradtak kapcsolataim, hiszen zömmel az itthon maradàsom előtt is dolgoztam, ìgy csak munka kapcsolataim voltak, egy-egy baràti kapcsolat volt, de azok is igazàbòl elkoptak, vagy a gyerekvàllalàs miatt, vagy mert nagyon règi kapcsolatok voltak és ellaposodtak. Egy ponton összeomlottam. Nem sok mindenre emlèkszem. Egy napig feküdtem, se kèp se hang. Talàn egy hèt is eltelt, ùjra tanultam beszèlni, mert nem tudtam. Egy ideig enni se bírtam. Rettenetesen sok időbe telt mìg összeszedtem magamamat. Ès azòta is ùton...Tudom, hogy màskèpp kell csinàlnom ezutàn, mert csak a szerencsèn mùlt, és rengeteg akaraton, hogy vissza tudtam jönni akkor abbòl az àllapotbòl.
16 éves koromban találkoztam először a jógával, és nagyon megtetszett. Azóta eltelt 30 év, ebből 9 éve oktatom is. Áldásos hatását sok területen találtam hasznosnak, mert az önfejlesztés minden területen kifizetődő: fizikailag, mentálisan, érzelmileg és spirituálisan is. Intuitív jógát oktatok, ami több stílust is ötvöz. Az óráimon részt vevők könnyebben hangolódnak rá a saját működésükre, jobban tudják szabályozni a folyamataikat. Ha aktív meditációra vágysz és újra kapcsolódnál a belső erőddel, akkor tudok neked segíteni.
Kamaszkoromban zárkózott, önbizalomhiányos voltam, a családommal nem alakult ki nyílt és bizalmon alapuló érzelmi kapcsolódás. 18 éves koromban -több rohamot követően -epilepsziával diagnosztizáltak, gyógyszert szedtem, és egyfajta szégyenérzet és magány kísérte végig a fiatal felnőtt koromat. Egy év után elegem lett a gyógyszerezés következtében kialakult letompítottságból, ekkor határoztam el, hogy kijövök ebből az állapotból. Már két éve jógáztam, beiratkoztam a Mantra Szabadegyetemre, ahol 3 évig ismerkedtem személyiségelemzéssel, különféle terápiákkal, amik nagyban szélesítették a látókörömet és inspirálódva általuk, tovább haladtam ezen az úton. Több évig gyógyszer nélkül tünetmentes voltam, majd megszületett a kislányom. 4 éves volt, mikor párkapcsolati konfliktus hatására újra jelentkeztek a rohamok, és kórházba kerültem. Ijedt arcát látva ismét, sokkal mélyebben határoztam el: én ebből kijövök, mellette akarok lenni, látni akarom rendben felnőni. Gyógyszerek, kivizsgálások követték egymást. A legmodernebb gyógyszerre is allergiás lettem, így nem szedhettem. Közben munkahelyi problémák is adódtak, ilyen "állapotban" nem vettek fel a munkáltatók. A párkapcsolati bizalom megomlása nem segített a gyógyulásnak, de nem adtam fel. Kinezológus/pszichológus szakemberhez fordultam, és továbbra is jógáztam. Bár akkor még nem tudatosodott, de elkezdtem egy hosszú és rögös úton járni: az önismeretén. Autodidakta módon képeztem magam kommunikációban, pszichológiában, családi minták terén. Hosszú út után, 20 év házasságot otthagyva, majd szerelmi csalódással a hátam mögött, egy új életet elkezdve, új párkapcsolatban immár elmondhatom : JÓL VAGYOK. 15 éve tünetmentes, epilepsziának nyoma sincs. Jógázom immár 30 éve, jógaoktató vagyok 9 éve. A minták átírásában sokat segített a Theta Healing, Metamorf Érintésterápia, Lovasterápia, sémák megismerése, az integrált szemléletmód . A hozzám fordulókat az érzelmi feldolgozásban tudom segíteni, új nézőpontok megvilágításával, és saját magukkal való mélyebb kapcsolódással, aminek hatására visszakapják önrendelkezésüket és cselekvőképességüket.
Kamaszkoromban zárkózott, önbizalomhiányos voltam, a családommal nem alakult ki nyílt és bizalmon alapuló érzelmi kapcsolódás. 18 éves koromban -több rohamot követően -epilepsziával diagnosztizáltak, gyógyszert szedtem, és egyfajta szégyenérzet és magány kísérte végig a fiatal felnőtt koromat. Egy év után elegem lett a gyógyszerezés következtében kialakult letompítottságból, ekkor határoztam el, hogy kijövök ebből az állapotból. Már két éve jógáztam, beiratkoztam a Mantra Szabadegyetemre, ahol 3 évig ismerkedtem személyiségelemzéssel, különféle terápiákkal, amik nagyban szélesítették a látókörömet és inspirálódva általuk, tovább haladtam ezen az úton. Több évig gyógyszer nélkül tünetmentes voltam, majd megszületett a kislányom. 4 éves volt, mikor párkapcsolati konfliktus hatására újra jelentkeztek a rohamok, és kórházba kerültem. Ijedt arcát látva ismét, sokkal mélyebben határoztam el: én ebből kijövök, mellette akarok lenni, látni akarom rendben felnőni. Gyógyszerek, kivizsgálások követték egymást. A legmodernebb gyógyszerre is allergiás lettem, így nem szedhettem. Közben munkahelyi problémák is adódtak, ilyen "állapotban" nem vettek fel a munkáltatók. A párkapcsolati bizalom megomlása nem segített a gyógyulásnak, de nem adtam fel. Kinezológus/pszichológus szakemberhez fordultam, és továbbra is jógáztam. Bár akkor még nem tudatosodott, de elkezdtem egy hosszú és rögös úton járni: az önismeretén. Autodidakta módon képeztem magam kommunikációban, pszichológiában, családi minták terén. Hosszú út után, 20 év házasságot otthagyva, majd szerelmi csalódással a hátam mögött, egy új életet elkezdve, új párkapcsolatban immár elmondhatom : JÓL VAGYOK. 15 éve tünetmentes, epilepsziának nyoma sincs. Jógázom immár 30 éve, jógaoktató vagyok 9 éve. A minták átírásában sokat segített a Theta Healing, Metamorf Érintésterápia, Lovasterápia, sémák megismerése, az integrált szemléletmód . A hozzám fordulókat az érzelmi feldolgozásban tudom segíteni, új nézőpontok megvilágításával, és saját magukkal való mélyebb kapcsolódással, aminek hatására visszakapják önrendelkezésüket és cselekvőképességüket.
5 éves lehettem, amikor fára mászásban versenyeztünk bátyámmal. Úgy hiszem, én másztam magasabbra, egészen a csúcsáig, ami érthetően letört a súlyomtól. A fa magassága igencsak az eresz fölött volt és ahogy zuhantam le, lelassult az idő és olyan érzésem volt, mintha valaki az ölében vitt volna le és tett volna le a földre. Ahogy balra néztem, a vállam mellett a homokozó vastag fa gerendáját, ahogy jobbra néztem, egy fém kapa villáját láttam közvetlen a fejem mellett. Még vonalzóval sem igen lehet párhuzamosabbat húzni. Ekkor éreztem meg, hogy van Gondviselés és Védelem. A szüleim kirohantak, orvost hívtak és érthetetlen volt számukra, hogy semmi bajom. Se törés, se zúzódás, se agyrázkódás. A szomszédunkban egy idős baptista házaspár lakott. Imaházat építettek és be-bemehettem, amikor a néni a virágokat öntözte. Tőle hallottam, amit Jézus mondott a tanítványinak: "Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál;" Ez a mondat minden zsigeremben igazságként visszhangzott. 6 éves lehettem, amikor kiderült, hogy nem kereszteltek meg. Így történt, hogy elindultam megkeresni önmagamban Istent. Sokáig kíváncsian ismerkedem a vallásokkal, tanokkal, hogy melyik az igaz, hol keresztelkedhetek meg. Sorra ellentmondásokba ütköztem. Azóta rengeteg beavató tapasztalattal ajándékozott meg az élet az Egységről, a Mindenségről, a Teremtésről. Sokáig nem tudtam, hogyan illeszkedjek be, majd rájöttem, hogy egyszerűbb, ha a én fogadom be/el a világot. A Belső tanítások, tapasztalatok felülmúlták a hitbéli kérdéseket.
Én egy olyan vidéki családban nőttem fel, ahol menő volt, hogy apukám rengeteg nőt megkapott édesanyám mellett, bátyáimnál is természetes volt hogy mindig voltak csajok a feleségek mellett, és így természetesnek tűnt hogy én is ilyen legyek. Ilyen is lettem. Aztán az egyetem elején egy nagyon jó barátomtól kérdeztem hogy az esti buliban azért majd csak becsajozunk ugye? Persze mindkettőnknek komoly kapcsolata volt. Erre ő teljes bizonyossággal hogy isten őrizz neki barátnője van. Döbbenet volt számomra. Érthetetlen. Azóta ismerem a szüleit is és az apukája mindegy hogy ha Győrben dolgozik is nappal, aludni hazamegy Miskolcra a szerelméhez. Na ilyen szerelemre vágyok én is...és azt szeretném hogy a gyermekem is ezt lássa