Joós IstvánVállalásom, hogy visszatérek a napi videók készítéséhez. Háttere ennek, hogy "kiábrándultam" a politikából. Idézőjelben, mert rég tudom, hogy kevés értelme van, de mégsem tudtam nem foglalkozni vele. Belehaltam kicsit, belet kellett haljak. Az elmúlt fél év tanulságait egy Orbán-Magyar-Toroczkai nyílt levélben sikerült megírjam, amit a blogomon, vagy a facebookon is megtalálhatsz. Érdekes nagyon a politika delejes csábítása, hogy az ember elhiszi, hogy valami nagyszerűt lehet máról holnapra csinálni, párt-mozgalom-bármi, épp csak össze kell fogni – amitől másnapra megváltozik a világ. Nem fog. Nem tud. Mi kell változzunk, ami lassú és hihetetlen (nem értettem eddig, hogy mennyire sok) alázatot kíván. Cikk itt: https://joosistvan.com/orban-magyar-toroczkai
0
ZitaKedves Máté! Csodálatos az őszinteséged és önfelvállalásod, ahogy a sebezhetőségeddel kiálltál és megírtad ezt a megosztást. Legyél nagyon büszke magadra! Én privát üzenetben már jeleztem Neked, hogy miként tudok segíteni Neked/Nektek, ezt szerettem volna itt is megerősíteni.
2
Györkei MátéEléggé intim dologról szeretnék írni. Ez valamiféle nyitás akarna lenni kapcsolódási céllal olyan emberekkel, akikkel dolgunk van egymással. Ehhez írok most egy kis „update”-et önmagamról. Amikor 6 éve megismerkedtem a Párommal, végtelen lelkesedéssel, önbizalommal, tűzzel, erővel vágtam bele a családalapításba, és valamiféle „Ügy-szerűség” is alakulni látszott. Az, amit én „Ügy”-nek hívok, az családról, nemzetről szól. Ez persze így még „csak” Eszme. De konkrét tevékenység, azaz „Ügy” is el-elindult azért: Iskolát építettem, férfi köröket vezettem, és videókban meséltem a tapasztalataimról. Ezt erősítette, támogatta az első, majd a második fiam születése is. Hát, ma kicsit másképp vagyok. Végtelenül tökéletlennek érzem magam, telis-teli megpróbáltatásokkal, harci sebekkel, megoldhatatlan kihívásokkal. Az Eszme persze megmaradt, sőt. Tovább erősödött. Nagyon sok minden nincsen rendben a világunkban. Rengeteg hazugság, mellébeszélés van a családok, és a nemzet (értsd: élő emberi közösségek) tekintetében. Több igaz beszédre, több őszinte szembenézésre, új paradigmákra, stb. volna szükségünk. A saját bőrömön is ezt tapasztalom, de ezt látom, bármerre nézek. És persze vannak szerencsés családok, akik nem sok terhelést kapnak. Mert van jó karrier, van egészséges gyermek, van jól működő párkapcsolat. De mi van akkor, ha a karrier becsődöl, a gyermek beteg, és még a párkapcsolat is akadozik? Nos, ezt hívják úgy, hogy „hardcore” pálya. Én egy ilyen pályán játszom. Az elmúlt kb. 1 évünk így telt: Párkapcsolat, munka, karrier – parkolópálya. Az 5 éves fiammal kórház, kórház, kórház. Plusz a 2 éves fiam ellátása 0-24-ben. Most itt állok, hogy már tudnék dolgozni, de ehhez kapcsolódnom kell. És bevallom, ez most nem könnyű, mert az elmúlt 1 év nagyon bezárt engem egy furcsa szürreális világba. Ezért hát arra gondoltam, hogy nagyon szárazon, tételesen leírnám, hogy én bennem mire van indíttatás. 1.: Harcművészeti alapú privát edzések: Személyre szabott magán edzések a természetben, melynek célja lehet: Önismeret, egészségmegőrzés, állóképesség-növelés, erő-építés, testtudat-fejlesztés, praktikus önvédelem, harcművészeti képzés. Nem csak fizikai, hanem lelki-szellemi (tudati) síkon is fejlődünk. Humánia-tagoknak 30%-os árengedménnyel nyújtanám. Férfiaknak és nőknek egyaránt. 2.: Férfi Kör kimondottan APÁK RÉSZÉRE: Az elmúlt évek élményei, tapasztalatai arra hívnak, hogy Édesapáknak szervezzek csoportos találkozókat, ahol nagyon őszintén, nagyon nyersen, és teljesen tabu-mentesen beszélhetnénk a kihívásainkról az alábbi témákban: Apa-gyermek kapcsolat, Apa-Feleség kapcsolat, Apa-Család kapcsolat. Kimondottan ajánlom azoknak az Édesapáknak, akik „hardcore” pályát tolnak éppen. A találkozók a Humánia-tagok számára ingyenesek lennének. 3.: Segítségvárás Hölgyektől: Olyan tiszta szándékú Hölgytől fogadnék segítséget, aki megérti, hogy nem szeretőt keresek, illetve, hogy viszonzást nem tudok nyújtani semmilyen formában. Ez a segítség lehet csak egy bölcs tapasztalatmegosztás, vagy egy szeretetteljes kedves szó, ami őszintén jön. Bármi, amiből töltődhetek, emelkedhetek, és ez által jobban tudom tenni a dolgom férfiként, apaként. Zárójelben megjegyzem, hogy hasonló segítségre a Páromnak is szüksége volna más Hölgyektől, de erről majd neki kell írnia. Köszönöm, hogy elolvastál. Ide is írhatsz: gyorkei.mate@gmail.com
Horváth KrisztinaA mintáink meddig vannak hatással ránk? Hol van az a tudatosság és főleg milyen eszközöket használtok, hogy letegyétek a programozott működéseket? Az a tapasztalásom, hogy rálátni kevés...és a kihívás pont az, hogy menjünk bele mindenbe - néha teljesen ellentétes módon azzal, ami biztonságos és kényelmes. Ítéletektől és mások véleményétől nem félve azt tenni, ami első pillanatra őrültésgnek tűnik, nagy bátorság. Mindig van választásunk, de amíg automatikusan, "biorobotként" működünk, mindig ugyanaz lesz a tapasztalásaink eredménye. Kedvenc mottóm: a kaland jelenideje: a szívás! Ami a jelenben kellemetlen, komfortzónán túli és olykor fájdalommal jár - az visszanézve sokszor a legnagyobb fejlődési potenciál. Neked is van hasonló tapasztalatod?
Gyenes KatiSziasztok! Köszönöm, hogy itt lehetek. Végre egy olyan platform, ahol nem felszínes a kommunikáció, ahol komolyabb lelki témákról is lehet beszélgetni őszintén. Technikailag még kicsit bénázgatok vele, de majd belejövök. 🙂
0
KatalinVeszteségfeldolgozás/pénzhez való viszony téma. Aktuális kihívásom, ami egy sorscsapás képében érkezett el, amikoris még fel sem ocsúdtam egy másik veszteségemből, egy nagyon szeretett személy elvesztéséből. (Csapásra csapás téma) A mai sorscsapás egy anyagi veszteség, ami lecsapott rám, felemészti az összes kuporgatott megtakarításomat, és még azon felül is mínuszba fogok kerülni illetve elmondhatom, hogy mától abban vagyok. Kezelhető az összeg, de nagyon nagy (milliós nagyságrend) és rettenetesen fájdalmas és marcangol az önvád és a szégyen, hogy ez történt velem (és a képzelődés, mennyit dolgoztam érte és mennyi helye lett volna annak az összegnek). Sokkos állapotban vagyok és egyetlen valaki van csak, akinek el tudtam mondani melegében, a mindenkinél jobban szeretett testvérem, aki mindig van nekem, de nagyon nem szeretném túlterhelni őt, annyi bánatot zúdítottam rá az elmúlt évben, miközben van neki is elég.. úgyhogy ez kevés most. Íme, ez egy segítségkérés lenne itt. Mire van szükségem most? Valakire aki segít megbékélnem, akinek ventillálhatok, aki segít kinavigálni magamat.. aki tartaná bennem a lelket. Van itt valaki aki járt már így? Aki megérintődött? Ha igen, örülnék. Nagy szükségem van az örömre. Vagy bármilyen támogató, jó szó, egy szalmaszál is nagyon jól esne. Köszönöm hogy írhattam! (Egy tanulság máris van: mindig van lejjebb az életben, és még annál is van lejjebb ahol most vagyok, hajajj.. ígyhát.. végülis gazdag vagyok. Jajj.)
NoiElgondolkodtatott, amit leírtál... Önfeledt nevetés... Kérdezni... sokan kérdeznek, de nem hallják meg a választ, vagy lehet, meg sem várják, mert újabb kérdésen gondolkoznak. Vidámságot mostanában nem igen tapasztalok, olyan eröltetettnek érzem az embereket általában, mintha azt gondolnák, hogy a boldogság nem bennük van s kívül kellene keresni. Persze elgondolkodtam azért is, mert lehet mindezt csak azért látom épp így, mert a saját kivetítésem épp ilyen. De ha így lenne, akkor Én hogy, hogy vidám vagyok és képes vagyok önfeledten nevetni?! Meghasonulás mentesség, együtt gondoldolkodás, napi hála, önfeledt együtt nevetés, egymásért... Nagyon jókat írsz! Hiszem, hogy létezik ilyen és remélem, hogy lesz benne részem mihamarabb... Köszönöm a gondolataidat!
- Joós István
Nagyon, nagyon, nagyon erős motivációra volt szükségem, hogy mutatni kezdjem magam. Akkor kezdtem csak el, amikor már minden mást próbáltam ÉS elviselhetetlenül szenvedtem. A tapasztalatom, hogy messze nem volt elég kapcsolódni akarni, hanem ki kellett a kreativitásomat meríteni, és rengeteget halogatni, míg elég rosszul voltam, hogy ne lássak más lehetőséget, mint magamat őszintén vállalni. Halálközei élményként élnek bennem ezek. Hogy valami radikálisan újat csinálok, ami által meghal valami bennem (a nagyszerűségemről dédelgetett képem egy része), mert én magam megölöm, mert muszáj: különben ténylegesen "belehalok", hogy nem csinálok semmit. Sok ilyen tapasztalatom van azóta. ♥️
KrisztinaRejtőzködőként bejelentkezni egy ilyen felületre... Nehéz volt, de első lépésnek megteszi... Hudejóutazásez!!!! Van valaki aki tud ehhez kapcsolódni és szintén nagy levegőt kellett vennie, ahhoz, hogy "látszódjon"?
1
Zsuzsanna KataiGyakran látok egy hajléktalant a Kelenföldi aluljáróban reggelente. A földön szokott ülni, és egy fehér gitáron játszik, előtte a gitár-tok amelybe lehet neki adományt tenni. Már felfigyeltem rá egy ideje, de mindig csak elviharzottam mellette hogy igyekezzek elérni a metrót, hogy mihamarabb beérjek a munkahelyemre, tapossam a malmot, etc. Vagy éppen nem volt nálam kp. Ám ma reggel úgy döntöttem hogy kifejezem hálámat némi adománnyal, amiért zenélésével reggelente hangulatosabbá teszi az aluljárót. Lelassítottam. Odaléptem hozzá - ehhez is kelll ám némi bátorság :-D - és ÖRÖMMEL pénzt tettem az adománygyűjtőjébe. Felnézett, és nevetős mosolyt villantott azzal az egyszál fogával ami volt :-D. Összenevettünk. Szívmelengető, örömteli kis pillanat volt. Csak ennyi. Bearanyozta a napomat.