Alexandra WierlMiért reagálunk úgy, ahogy? Hogyan hat ránk a világ zaja, a túl sok információ, a folyamatos változás? És hogyan lehet ebből mégis tiszta gondolkodás és alkotás. Most egy olyan időszakban vagyok, amikor sok mindent kívülről figyelek, elfáradtam a zajban, nehezebb kapcsolódni Istenhez, homályosabbak az intuícióim és közben próbálom rendszerezni a saját működésemet is. Épp figyelem – a kontrolligényt, a túlterhelődést, a hiperfókuszt –, és azt, hogyan lehet ezekből fejlődési pontokat teremteni. Ki lehet törni a csendes gondolkodó szerepéből és elkezdeni az életet?
0
Szeghalmi Ágnes Márta4 eve azt ereztem,hogy a világ összedől körülöttem.A külvilág ebből semmit nem látott -talan 1-2 ember erezte.Ezt a gyengeseget nem engedtem,engedhettem meg magamnak, en a joga tanar,a spiri úton járó. Váltunk 30 ev után.Èn mondtam ki,mert azt éreztem ha vele maradok eltűnök. Az ismerősök megdöbbentek.Ezt is jól tudtam leplezni. Először felszabadulását éreztem,aztan jött az a bizonyos földrengés, félelem,bizonytalansag,onsajnálat a veszteség miatt.Aztan az egyik ilyen depis napon,mint akibe a villamcsapott-spiri lufi kidurrant-,felálltam es azt mondtam magamnak,hogy akkor most el kezdem felepitani azt,aki valojaban en vagyok, őszinten,onhazugsagok, illúziók nelkul,de nem a romokon,hanem uj alapot asva,uj alapot lerakva es teglarol téglára epitem azota is magam. Es igen kertem es kaptam (es kapok)is segitseget ehhez az epitkezeshez🙏🙏Foldit es Égit egyaránt . Elsőre ennyi 🫣
Valéria SzalmaErősnek mondanak, de elfáradtam. A társtaláló már a nevében is tetszik.Társnak valót kívánok....olyant, akinek én vagyok....az együgyűvé alakulni kívánt társa.Szeretem a szavak játékossága mögött a felcsillanó jellemet, eszmét, játékosságot, irányt.Kevesebbel be lehetne érni, de minek? Míg rakom hűvös halomba a jövő téli tüzelőm....így meditatívan építem a várható kellemes télidei örömöket....már a társam is itt van.Igazán tolhatja a talicskát, meg a hasgatás is nah, lássuk be , férfimunka..😍
Krisztina AdriennEljött az az idő, hogy már szerettem volna tartós, hosszútávú kapcsolatot és gyermeket. Viszont már az a pont is eljött, hogy meguntam keresni a nekem megfelelőt. Aztán egyszercsak rámnézett ő és megbabonázott. Nem volt tökéletes- majd összecsiszolódunk-, viszont megadta, ami akkor hiányzott: az ölelést, a szeretetet. Minden jól alakult, házasság, gyerek. Na meg az anyós állandóan, mindenhol, mert ő kíváncsi és segíteni akar. Aztán valahogy azt vettem észre, hogy egyre többet dolgozik és persze anyuka mindig előbb tudott mindenről. Az elején még voltak közös élmények, aztán már nem. Ahogy a gyerek nőtt, nagyon nem tudott már mit kezdeni vele, egyre inkább rám maradt minden. A kapcsolat meg ellaposodott úgy kb. 7 év után, nem tudtunk megbeszélni semmit, egyre inkább kijött, hogy mások vagyunk, más a véleményünk sok dologról, sokszor veszekedtünk. Én folyamatosan tanultam, fejlesztettem magam, ő nem, nem is érdekelte semmi olyan, ami engem. Aztán úgy 15 év után rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább, nagyon sok volt a feszültség és mivel a lányom már nagyobb volt, lépnem kell. Összeírtam, én mit hogy szeretnék a továbbiakban és megkérdeztem, hogy jön - e velem tovább ezen az úton? Nem volt a válasz. Barátsággal elváltunk és most jobban meg tudjuk beszélni a gyermekünkkel kapcsolatos dolgokat. És mindezek közben- után jött a felismerések sorozata: szeretethiányból teremtettem, ő még kisfiú módban működik anyukája szoknyája mellett, a sértő beszólások őróla szóltak, csak rajtam töltötte le sajnos. Nagy lecke volt! Ilyet köszönöm nem kérek, választok más! Az önfejlesztést, fejlődést választom és már nem keresek. Hiszek abban, hogy megtalál a nekem megfelelő, az életemhez legjobban hozzájáruló Férfi.
- Móni Körtvélyessy
Kedves Humania Társaim! A nagyváros zajától messze , mégis értékes társaságra vágyó nő lettem, aki nagyon sok tapasztalattal a hátam mögött vágyom néha beszélgetésekre. Az a dilemmám, hogy lenne-e kedve néhányatoknak kirándulni, eljönni a Bakonyba, Vértesbe. Ha igen, várom a választ az email- címemre. Tapasztalatom az, hogy nagyon kellenének közösségek, ahol megosztjuk a gondolataikat, de ez egyre nagyobb energia létrehozni. Nincs elég közösség. Az élethelyzet , amit megoldottam, hogy elfogadom már azt, h nagyon, sőt túlságosan érzékeny vagyok, és szívesen segítek pedagógiai nehézségekben küzdő embereknek, akik otthon a családjukban kisebb, kisiskolás gyerekkel küzdenek-- valamilyen formában.
- Krisztina Adrienn
Kedves István, jó volt olvasni az őszinte megosztásod. Különösen azt, hogy ilyen sebezhetően tetted ezt meg. Osztom gondolataidat, a saját mélység indít el felfelé, ha hajlandó vagy magadat megérteni, szeretni magaddal lenni. Én is ezen az úton járok...
Ágota PappFiatalon mentem férjhez, 35 év után vége lett. Sok-sok év telt el a végén azzal, hogy vártam, küzdöttem azért, hogy más legyen. Nem lett. Most 54 évesen tanulom az önállóságot. Furcsa, igaz? Régóta erre készültem, tudtam, hogy nehéz lesz, de azt hiszem alakulok. Olvasom élettörténeteiteket és látom, érzem, sok nehézséggel néztek Ti is szembe. Hitet és reményt ad, hogy ezek leküzdhetők és az emberek találnak olyan támogatókat, így ismeretlenül is, akik átsegítik empátiával ezeken az élethelyzeteken. Jó, hogy van egy ilyen közösség, mert hiányzik az elfogadó közeg a mai társadalomban. Ha őszinte vagy, kibeszélnek. Ha érzelmes vagy, kihasználnak. Ha jól végzed a munkád, irigyelnek és rosszindulatúak lesznek. Jó, ha van egy hely, ahol lehet tiszta szívű embernek lenni és megmutatni valódi éned. Szeretnék olyan barátokat, akikkel lehet bizalommal és őszintén beszélgetni. Nem adtam fel a reményt, hogy vannak ilyenek. Szép napot Mindenkinek.
