Sz DorkaKeresem itt a helyem még, hogyan mit kommunikáljak. Nekem nem könnyű itt írnom a dolgaimról. Érdekes, mert szemtől szembe jobban tudom, érzem kinek mit mondhatok. A gyerekeim apjáról nem mondtam, belül azt éreztem nem mondhatok rosszat. Még a válási folyamatunk során szerzett félelmeim is itt vannak, hogy nehogy felhasználja ellenem... Oldódik ki szépen lassan ezt érzem, viszont még óvatosság van benne. A megosztásokat, tapasztalatok elmondását amúgy fontosnak tartom. Nagyon sok emberrel találkoztam, akik hasonló cipőben járnak és kísérjük egymást, tapasztalatokkal, néha csak egy mondattal. Tényleg 1-1 megosztásom után mindig derült ki, hogy jah ő is és ő is ilyen cipőben jár vagy hasonlóban. Nem vagyunk egyedül. Gondolnánk ez a barlang olyan sötét... fix nincs itt senki... Aztán kiderül mellettünk valaki ugyanúgy padlót fogott, csak bátran ki kell nyújtanom a kezem már is jobb haladni a sötétben úgy, hogy tudom vannak sorstársaim. Szóval ez így icipicit nehéz nekem, de majd feloldódok és megérkezik bennem az is, hogy mit hogyan tudok ide írni.
0- Sz Dorka
Gondoltam, de nem sejtettem, vagy hogy mondják XD, hogy ez ennyire kemény lesz. 3 éve álltam fel a házasságomból - bár kimondani akkor még nem mertem, hogy válni akarok... Csak annyit tudtam mondani - ezt nem folytatom tovább, költözzön el nyár végével és kezdjük új ritmusba a tanévet a gyerekekkel a szeptembertől. Nem csak feldolgozásba jelentett mélyrepülést. Valamennyire abban is. Sok felé jártam felállásom után feldolgozni a hozott, tovább vitt mintáimat, illetve amit addig megfejlődtem magamban helyre pakoltam, hogy a teljes kép összeálljon - mit is csináltunk miért valójában a kapcsolatunkban és mi lehetett az oka a kimenetelnek. Voltam egy Válás és Újjá születés csoportos feldolgozáson is, ahol kifejezetten a darabokat vittem, az összekuszálódott fonalakat és a kitűzött célom elértem - elkészült a szőnyegem, össze tudtam tekerni és eltenni. Annyira legalább is, hogy a nagy része értelmet nyerjen és lezárhatóvá váljon. Node ez egy része csak ennek a folyamatnak. Ami ez után jött, vagy e közben... Ez a 3 év. Annyi mélységet megélni... Olyan mélységekkel találkoztam, amit leírni nagyon nehéz. Csoda, hogy itt vagyok, talpon vagyok. Illetve az a jó, hogy sok-sok magasság is volt benne közben. Illetve megérezni azt, hogy fogják a kezem és sosem voltam egyedül. Még ha a lépéseket egyedül is kellett megtennem akkor sem maradtam megtartó közeg nélkül. Végtelenül hálás a lelkem értük. Még most sem látom mikor fejezzük be. Közös gyerekeink révén meg kell tanulnunk kommunikálni. Ez tiszta sor. Ezt tanulom vele szemben most, hogy mi az a megfelelő távolság, megfelelő közös program idő, amit tudunk ketten úgy tartani, hogy mindenkinek jó legyen. Egyenlőre nagyon minimálison tartást látok megoldásnak a feszültségek minimalizálása érdekében. Ezt a befejezést leginkább a papír munka részére értem. Nagyon nehéz nekem úgy egyezkedni valakivel, aki minden egyes határ húzás után újabb határt jelöl ki, ami számomra egyre egyre szűkösebb. Talán már csak egy sarkalatos pontunk van. Nagyon remélem a gyerekek végett leginkább, hogy ezt le tudjuk végre zárni, hogy beadhassuk és ősz folyamán le tudjuk ezt zárni. Mindenkinek ez lenne a legjobb, mert amint ez megoldódik, addigra le tud csitulni a levegő is és tudunk tényleg arra koncentrálni a gyerekek életében, saját életünkben is, amire kell.
Kiss AnikóIszonyú és embert próbáló időszakon vagyok túl,de a lényeg hogy ez valóban mögöttem van. Az élet minden területén változásra állok készen. Szeretnék vállalkozóvá válni és az én saját önazonos életteremet megvalósítani. Csak úgy egyszerűen valódi OTTHON kívűl- belül.
0
Krisztina dr. TeubelKedves Tamás, megfogott, ahogyan fogalmaztál, már csak azért is, mert amit írsz, azt én az útonjárással, önmagamhoz való legjobb kapcsolódással, kvázi az élet élésével azonosítottam. Nem gondoltam a hétköznapi életemre úgy, hogy ez akár a helyem elfoglalása is lehet, ami történik velem 😊 mennyivel többet jelent így számomra egy olyan mindennapi tevékenység, amivel hivatásomként a kenyerem keresem, nőként a szabadidőmben töltekezem, legyen az tánc, főzés vagy egy jó beszélgetés, anyaként a gyermekeimmel vagyok. Szívből köszönöm a megosztásod, mélyültek az eddigi hasonló tapasztalataim.
Szarka ElizabetaSzia Tamás, nem tudom, aktuálisak-e még a kérdéseid...én csak ma láttam a megosztást :-) István is sokszor mondja és maximálisan egyetértek vele: tapasztalás útján tanulunk. A hozott, megszokott megküzdési módok azért alakulnak ki bennünk, mert ahhoz szoktunk hozzá, hogy általuk próbáljuk elérni amit szeretnénk, általuk reméljük a biztonságot. Ami tévedés, de tudatosság nélkül ezt hisszük. Amikor felismerek magamban egy hibás működést és eljutok oda, hogy azt már képes is vagyok nem csinálni, majd képessé válok mást csinálni helyette - akkor tapasztalati úton kezdem megtanulni, hogy van más út is, sőt a más út sokkal hatékonyabb. 1. Ha a "felismerés és továbbmenés" konkrétan arra vonatkozott, hogy rögtön ki kell-e lépni, amint felismersz egy régi működést egy alakuló kapcsolatban, akkor az én tapasztalatom, hogy a kettő közé érdemes beiktatni egy "őszinte komunikáció" lépést - ha amúgy szimpi a másik. Itt ki lehet tenni az asztalra, hogy "figyelj, azt vettem észre, hogy ez és ez a dinamika van közöttünk, amit én már nem igazán szeretnék ismételni. Bennem az történik hogy... Benned mi van? Meg tudjuk ezt beszélni? Tudunk ezzel kezdeni valamit? Amikor egy volt szeretői kapcsolatban a saját önfeladó működésem és kapaszkodásom elkezdtem felismerni majd letenni, majd lecserélni egészségesebb önfelvállalásra, határhúzásra, akkor már nem is kellett drasztikusan szakítani, organikusan kezdett átalakulni a kapcsolat, megszünt a se veled-se nélküled szertői viszony és lett belőle egy sokkal egészségesebb és egyenlőbb és igazabb kapcsolódás. Csupán attól, hogy én a saját működésemet lecseréltem. 2. "Mit kell tennem, hogy ne ugyanolyan működésű nők érkezzenek körém?" Egy mentorom pár éve hasonló kérdésemre azt mondta: a legyet is vonzod, de nem ez a lényeg, hanem hogy megengeded neki, hogy rajtad maradjon és szívja a véred, vagy lecsapod? Nem biztos, hogy a legjobb példa, de nekem nagyon tetszett és tökre egyetértek a lényeggel. Nekem sokkal jobban működik másként feltenni a kérdést: "kit engedek közel?" Ebben sokkal inkább benne van a felelősségvállalás a saját döntésemért. Az élet elénk tesz mindenféle helyzeteket, embereket - és nekem van választási lehetőségem abban, hogy ezek közül kire és mire mondok igent. És még talán az is ide tartozik, hogy a minták meghaladása egy folyamat, és ebben a folyamatban mindig vannak "tesztkörök", amikor az élet megkísért és visszakérdez... és ha megint igent mondok a régi mintára - csak mert azt kínálta fel az élet, akkor fut tovább a régi kör, mert az élet ezt a választásomat úgy értelmezni, hogy oké, ezek szerint még mindig beéred ezzel, legyen hát... Az én megélésem, hogy nem az a lényeg, hogy kit-mit vonzok, hanem az, hogy kit-mit választok és engedek közel, kire-mire mondok igent. Szép napot :-)
Tot ViktóriaAzt figyeltem meg, hogy a kommunikációm az utóbbi két párkapcsolatomban két szélsőségben működött. Az egyikben általában harcos voltam, amiben a mintáimon kívül a másik félnek is szerepe volt, hiszen nagyon sokszor azt mondta, hogy az érzéseimmel én manipulálni akarom őt. Miközben őszintén, tiszta szándékkal arra, hogy megértessem magam vele, kifejezzem a szükségleteimet, vagy a kérésemet, ott hevertem előtte, mint egy nyitott könyv. Eleinte ettől a kijelentésétől lefagytam, ledöbbentem, majd helyzettől függően haragot és csalódottságot éreztem. Persze, ismertem a szóban forgó párom édesanyját, aki valóban manipulatív személyiség volt. Így utólag azt is tudom, hogy a bennem lévő mártír, a szegény én ezektől a szituációktól csak még erősebb lett. A következő kapcsolatomban pedig alá mentem a férfinek. Próbálkoztam ott isaz elején kifejezni a nehéz érzéseimet, de ott az esetek többségében haraggal, elhatárolódással találkoztam. Így inkább kussoltam. A harcost is, és a kívül mosolygó, de belül síró nőt is a félelem mozgatja. A félelem az elhagyástól, a biztonság elvesztésétől. Mert hiába sz.r valami, de legalább ismerős, ugye? Nem szeretnék többé félelelemből működni. Sokat változtam, már nem vagyok mártír szerepben, és az egyedüllét által nőtt az önbecsülésem, hiszen olyan dolgokra vagyok képes, amit nem gondoltam volna magamról 😀 Nem tudom, hogy milyen lesz a következő párkapcsolatom. Igyekszem olyan társat találni, ahol mindketten jelen vagyunk, és figyelünk a másikra, és egy olyan intimitás lesz közöttünk, ahol megnyilvánulhatnak a legsötétebb, legelőnytelenebb oldalaink is. Ahol egyikünket sem a félelem fogja vezérelni, legalábbis hosszútávon, tartósan.
- Tot Viktória
Függetlenül attól, hogy online vagy személyes ismerkedés volt, én két-három esettel találkoztam eddig: 1) Azt állítják, hogy komoly szándékaik vannak, nem csak futó kalandot keresnek, de nyilvánvaló, hogy csak a bugyimat szeretnék ledumálni rólam, mert már a második randi után feladják. Nincs baj a bugyi ledumálásával, mert lehet izgi, ha kitartással párosul :) 2) Túl vannak egy váláson, szakításon, és az önreflexió nulla. 3) Az esetek többségében még céltalanok, azt sem tudják mit keresnek, mit szeretnének. Valahogy így. Ezek az esetek vegyülhetnek egymással egy személyen belül, de külön-külön is léteznek.
Mihály Mészáros48 éves vagyok. Van egy csodás kisfiam, anyukával szétmentünk, de nagyon jó maradt a kapcsolatunk. Van aranyos kutyám, szép helyen élek, vannak terveim, igaz barátaim, de mégse kerek az egész! 40 éves koromig egy sikerorientált egocentrikus boldog embernek hittem magam nulla önismerettel és önkritikával. 40 éves koromat igazan megünnepeltem számos élménnyel utazással, stb. Úgy éreztem, hogy minden rendben van körülöttem, az élet kegyes hozzám, “király” életem van. Aztán egy év múlva jött a reccs!!! Pár hónap alatt elvesztettem a testvérem, a nagyon jó munkám, a cégem, az egzisztenciám, és végül szakítással 7 éves kisfiammal a családomat is. Cserébe kaptam idős összeomlott szülőket, egy stroke-t kapó édesapát, egy problémás lelkileg instabil kamaszt a tesómtól rám maradt gyerekét (anyuka is meghalt korábban). Egy Covidot állás nélkül. És még egy extra csomagot ami nem publikus, de nem kívánom azt se senkinek. Összeomlott az addigi felépített életem. Volt minden, mély depresszió, önsajnálat, harag a világra és a világgal, önbecsülés teljes hiánya, elfojtott aztán extrán kiventilált düh, munkanélküliség. Szerencsére semmi szerhez nem nyúltam, párszor leittam magam. Ebben erős voltam, inkább túlsportoltam magam. Évekig estem keltem. Egyik szarból léptem bele a másikba. 5 év alatt 9 költözés/házkipakolás. Közben lett egy párkapcsolatom, ami nagyon sokat adott emberileg, tartott amikor már én se akartam magam tartani. Adott és támogatott mikor már nem hittem magamban. Extra érzelmes és hullámzó volt. Sok mély élménnyel sok jóval, de számos szakítással, és vitával. Akkor, kérésére (amiért örökre hálás leszek neki) 4 éve kezdtem el önismerettel foglalkozni, teraphoz járni, családállítás, iszonyat sok könyv és podcast. Hol jobban hol kevésbé, hol hívőn hol elutasítóan. Lassan enyhébb lett minden, az új életünk lassan megalapoztuk, magam mögött hagytam a “kupac zömét” és jobba lettem magammal, de nyomot hagyott rajtam sok tekintetben az a pár év. Csökkent Koncentráció, higgadtság, türelem. Más lettem!! Ez idők alatt közben elment két babánk, és ezt is túléltük. Aztàn végre sikerült közös új házba költözni, és elindulni egy közös élet felé. (Addig 5 évig külön éltünk, ingáztunk egymás házai között) Aztán a költözés után két hónap múlva egyik napról a másikra elhagyott. Ez volt egy éve…. Sok nehezet kellett feldolgoznom, de ez fájt mind közül a legjobban…. De bármi fájó kimondani kellett!! Egyedül kell lenned magaddal ahhoz, hogy megismerd magad, rájöjj a hibáidra, rossz kapott és hozott mintáidra, sémáidra, hibás gondolkodásodra. De erényeidre és igazadra is! Ami nem öl meg az megerősít. Óriási és igaz mondás! Tanulom magam és próbálok jóba lenni magammal. Örülni a kicsinek, értékelni ami van, hálásnak lenni olyanért amit természetesnek veszünk, de nem az!! A MOST-ba lenni-t tanulni!! Jobb emberré válni, áttranszformálni hibást jóra vagy legalább jobbra. Olykor nehéz, van, hogy hullámzik. De ezekbe a fájdalmakba ismered meg igazán önmagad, mégha rohadtul fájdalmas is!! Most már jobb! De ehhez sok idő kell, több mint szeretnénk, de ezzel is együtt kell tudni élni. Türelem kitartás és célok, valami(ki), ami életbe tart és motivál, hogy legyen miért felkelj másnap is……