Megosztások

Danók Dániel

Hiszek a zöldben! Hiszek a természetben! Hiszek a két kézzel építésben! Hiszek a teremtésben és a teremtő erőben. Hiszek abban, hogy a modern technológiai vívmányokkal, eljárásokkal olyan harmonikus együttélést tudunk teremteni a természettel, amelyet meg nem hódított a föld! Ehhez alázat kell! A szükséges, kényelmes és fenntartható létmód felismerése és megtapasztalása. A kizsákmányolás kétoldalú. Mert akitől elveszek és nem adok semmit, attól idővel a semmit sem tudom elvenni. Két kézzel, pici lépésekben teremtek. Szinte észrevétlen, de maradandó. Egy javított polc, szék, egy lefestett fal, egy megépítettem fészer. Csavarok, föld, gipsz, cement, vas. Ezek a földből vannak. És szeretném a felhasznált anyagokért cserébe segíteni lélegezni, inni, enni és létezni. Ehhez keresem a formát, ahogyan ezt csinálhatom. Keresem és próbálkozom. Csinálom. Ami csak elképzelhető nekem, úgy próbálom. De nem működőképes. Nem tiszta eléggé, nem látható…

Julianna Mácsai

Tapasztalatom a társkeresés világában...sokáig voltam bizakodó, hittem abban, hogy valahol él az a bizonyos Férfi, akit nekem szántak. Tavaly, 2025-ben, sajnos sok negatív élmény ért a találkozások kapcsán. Az utolsó, aki ráadásul spirituális beállítottságú férfi volt, olyan szinten elbizonytalanított a hitemben, hogy fél éve feladtam a társkeresést. Most, az Újév elején, szembejött velem a Humania és kíváncsi természetem lévén, úgy döntöttem, ezennel itt próbálkozom mégegyszer. Kalandra fel!

Mennyivel más világ venne minket körül , ha a vallás emlékeztetett volna minket hogy az isten mi vagyunk és nem helyezte volna ki , ellopva önmagunkat magunktól , kisajátítva az erőnket és hatalmunkat maguk számára és ellenünk felhasználva , kihelyezve egy hamis isten képébe , ahol csak nekik volt szabad vele beszélgetni és ha te is próbáltad , pár száv éve elégettek érte. Legalizált szektában élünk , a vallások vilgában és Jézus pontosan ezért jött , hogy ezt nekünk elmondja.De még a mai napig nem értik az emberek. Nem követőket akart , hanem akik olyanokká akarnak válni mint ő. Amikor az a hang beszélt hozzád , az isten volt , de nem az aki a felhők szélén ül is ítélkezik ,hanem TE magad.Szószerint és nem szimbolikusan. Ha a plébános nem egy szekta tag lett volna , hanem igaz ember...Akkor más világ lenne.

Ivánkovits Noémi

Neveltetésemből adódóan fiatalabb koromban nekem sem jött ki a matek. Nem értettem, hogy ha hiszek Istenben, az angyalokban, akkor hogyan hihetek egyúttal a földönkívüliekben is. Vagy a másik, hogy hogyan lehetek jó hívő, jó katolikus, ha egyúttal hiszek a lélekvándorlásban. Hisz e kettő látszólag ellentmond egymásnak. Én falun nőttem fel, kisiskolás koromban a falu templomának egyik kis helyiségébe jártunk hittanra egy héten egyszer, délutánonként. Volt, hogy suli után kellett mennünk, de előfordult, hogy késő délután mentünk csak vissza. A templomunk egy kisebb domb tetején állt, mellette balra és jobbra egy-egy kápolnával. Szerettem ezt e helyet. Szerettem a tömjén illatát. A hittanra szerettünk korábban érkezni, fogócskáztunk, meg rohangáltunk le a dombról, fel a dombra, figyelve, hogy mikor indul a pap a szemben lévő parókiáról. Ha megláttuk, rohantunk be a templomkertbe, tolongva a templom oldalsó bejáratánál. A papunk egy idősebb, szigorú plébános volt, gyakran a szemüvege fölött méregetett bennünket. Ha beszélgettünk a hittanóra alatt, gyakran megállt az olvasásban, az éppen rosszalkodó gyerkőcre vetve éles tekintetét. Rögtön tudta mindenki, hogy hányadán áll. Nagyon régen történt, mégis tisztán emlékszem egy esetre, ami az egyik hittanórán történt. Már egy ideje nyomasztott egy dolog, és egy belső hang azt mondta, hogy beszéljem meg a pappal. Kicsi voltam még, de emlékszem mennyire dobogott a szívem, mikor összeszedtem minden bátorságomat, és a hittanóra után a paphoz léptem. Az a baj, hogy a plébános reakciója olyan mély elnyomást eredményezett nálam, hogy nem emlékszem már pontosan, hogy mit mondtam, de valami olyasmit, hogy egy hang szól hozzám, mire ő is mondott valamit, de nem emlékszem, hogy mit, de tudom, hogy megdorgált és nem hitt nekem. Ne feledjétek, gyerek voltam még, és amúgy sem értettem semmit az egészből, és ekkor egy ember, akihez bizalommal fordultam, elutasított, úgy, hogy 40 évvel később még most is belehasad a szívem. Durva, mert nem is erről akaratam írni, hanem Kata és István posztjához kapcsolódóan Jézusról, ahogy én kapcsolódóm hozzá, mégis ez jött. Na mindegy 😊. Jézusról igazából csak annyit, hogy én nagyon sokat köszönhetek neki. Azt hiszem tanít engem, a tanításait pedig itt a fizikaiban kell alkalmaznom. Van, hogy álmodom is Vele. Ezek mindig klassz álmok. Hát azt hiszem mára ennyi. Köszönöm, ha elolvasod. Ja és még annyi, hogy én úgy gondolom, minden út jó út, ha az EGY-hez vezet. És minden út jó, ha nem megoszt, hanem EGYSÉGbe rendez.

Ivánkovits Noémi

Társkeresővel én magam is próbálkoztam pár évvel ezelőtt, és azt kell mondjam, elég vegyes tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Nekem is eléggé komfortzónán kívüli dolog volt ez az egész. Utólag persze valahogy sorsszerűnek tűnik minden, de a mai fejemmel nem biztos, hogy újra belevágnék. Vagy ha bele is vágnék, egy csomó mindent másként csinálnék. Amúgy nem bántam meg, hogy regisztráltam, csak szerintem én akkor nem álltam készen egy kapcsolatra. Semmilyen tekintetben. Amit még hozzáfűznék, az az, hogy ha belevágsz, tedd önszántadból, és ne a hozzátartozóid biztatására. Ha mégis úgy döntesz, hogy megpróbálod, a legjobb, ha egy jópofa kalandnak fogod fel, és nem veszed túl komolyan. Legalábbis az elején. Aztán meg ki tudja mi jöhet ki belőle. Egy esélyt megér(het). Én drukkolok! 😊

Nekem nem pontosan ilyen , de lényegét tekintve hasonló életutam volt.Hittem az ősi idegenekben , aztán egy fajta istenhit következett , utána a spiritualitás. Engem is azzal a "ismeretlennel" való kapcsolat vezettet , a szabadság elérése és élése.Az istenkapcsolat ahogy mondod. Járva ezt az utat , olvasva amit írtál , azt gondolom végig magadat kerested , az igaz énedet.Az istent.A vallásban , a spiriben , A zsidóságodban és most Jézusban.Csak a saját hangod , a saját "én"-ed keresed.Ez jön át nekem. Hogy aztán elmondhasd a többieknek hogy azok mind zsákutcák...

Farkas Szilvia

Nekem az a tapasztalatom ebben a témában, hogy van amikor az élet kínálja fel a vezetői szerepet. A döntést már magunknak kell meghozni. Én nem éreztem magamban egyáltalán vezetői képességet, majd amikor a kutyák mellett szükségessé vált, akkor természetesen vállaltam be. Szinte észrevétlenül és sokkal később tudatosult bennem, hogy megtörtént. Onnantól kezdve viszont már kerestem a fejlesztés lehetőségét és azt, hogy jól érezzem magam benne. Ne "csak" egy elfogadott helyzet legyen. Szívesen beszélgetnék lovakról, kutyákról, vezetésről személyesen is, ha lenne hozzá kedved.

Ivánkovits Noémi

Három hónap múlva betöltöm a 48. életévemet. Sokan azt mondják, nem látszik rajtam. Ennek igazán örülök, mert amúgy bőven tettem róla, hogy látszódjon. Sacc per kábé 30 éven át mérgeztem magam mindenféle piával, ami csak a kezem ügyébe akadt. Nő létemre jöhetett a sör, a bor, na a pálinka az nem nagyon, de a vodkát kifejezetten szerettem. Ha minden oké volt az életemben, azért, ha semmi nem volt oké, akkor azért, de valahogy mindig találtam alkalmat arra, hogy a pohár fenekére nézzek. Szóval megoldottam. Én az a fajta alkoholista voltam, akire azt mondják, hogy jól működő alkoholista. A munkahelyemen teljesítettem, a stresszt meg ugye csak le kell vezetni valahogy… Persze férj nuku, gyerek nuku. Anyámtól is kaptam egy gyomrost az ünnepek alatt, mikor egy vitánk során hozzám vágta, hogy mire vittem. Háát, ha őszinte akarok lenni, látszólag nem sokra. De ez még nem jogosítja fel, hogy így nekem essen. Nem igaz? Jah, és akkor még ott van húgom, aki nem hajlandó szóba állni velem. Azt mondják, az őszinteség nem választ el embereket, csak szűri őket. Hát akkor húgomat jól kiszűrte az életemből... Amúgy már hónapok óta nem iszom. Nem mérgezhetem a testemet. És nem kellett hozzá sem elvonókúra, sem önsegítő kör, egyszerű akaraterő elég volt. Olyan erő, amelyről nem tudtam, hogy létezik, hogy bennem létezik. De úgy tűnik, mégis. Szóval, ha hálát akarok adni valakinek, azért néha elrebegek egy imát a Jó Istennek, aztán a másik oldalamra fordulok és alszom reggelig. Köszönöm, hogy elolvastátok!