.jpg-medium)
Bene IldikóKilépés a komfortzónából...? Milyen mértékben lehetséges önszántunkból? Személy szerint a legnagyobb fejlődéseken az élettől kapott legnagyobb pofonok bezsebelése után mentem át. Ebből eddig kettőben volt részem: egy betegség és egy válás alatt/után. Minkét folyamatban a legnagyobb támogatóm többek között az a nézőpontom volt, hogy vajon mit akar az élet tanítani nekem ezzel. Mire akar ez rávilágítani? Mit kell ebből tanulnom? Mire ad ez lehetőséget? A válásom után pedig további konkrét kérdésem volt magamhoz, hogy miben kell nekem magamnak fejlődnöm ahhoz, hogy először is én magam önállóan is boldog legyek, másrészt a jövőben boldog párkapcsolatom lehessen. Én azt tapasztaltam, hogy a komfortzónámból ki tudtam ugyan lépegetni, de igazán csak az élet tudott kitaszítani belőle. (Mint ahogy -20 fokban sem álldogálunk sokáig pólóban odakint szabad akaratunkból, csak pl ha kizáródtunk a lakásból...) Ezért amikor az élet egy hatalmas krízist küld rám, akkor ezután erre már úgy fogok tekinteni, mint egy kivételes továbbfejlődési lehetőségre.
5
Zsuzsanna Á.26 év házasság után eldöntöttem: elválok. Hogy miért ekkor? Ekkor kezdtem el figyelni magamra, hogy valami nem jó, nem érzem jól magam a bőrömbe. És beköszöntött a harmadik fél, a szerető (az én részemről), aki megadta a lökést, hogy lépjek. Egy felnőtt és egy kamasz gyermekkel az életemben és egy férjjel aki nem akart válni nem volt egyszerű. De valahol mélyen belül volt egy meggyőződés, hogy ezt kell tennem. Ezt a döntést aztán nagyon sokszor megkérdőjeleztem. De úgy hiszem az évek történései engem igazoltak. Belekezdtem egy komoly önismereti folyamatba és hiszem, hogy jó úton haladok.
Fekete NikolettAzt lehet mondani viszonylag hamar ráeszméltem, hogy a hasonló elvárásokon alapú házaságom a végéhez közeledik. Ha őszinte akarok lenni, a megismeredéskor is már zúgolódott egy belső hangocska, hogy nem jó az irány. 29 évesen azonban voltam olyan önző és családra vágyó állapotban, hogy a biztonságos jövőkép reménye elnyomta bennem az ellenérzéseket. Valójában sosem lelkesítetett kellő mértékben, de ugyanígy igaz az is hogy én sem tudtam jól szeretni senkit akkoriban, vagy épp azt hogy mik is a valós vágyaim. Aztán 4 év közös út után egyre feszítőbbé vált számomra a keretezettség. A lelkem haldoklott. Nem találtam az utat a férjemhez és már nem is akartam. A beszélgetések elcsökevényesedése és más múltbéli férfival a lelki kötelék felélesztése elbizonytalanított a házasságom életképességét illetően. Az átbillentő élmény sorszerű időzítéssel érkezett Joós István videói formájában. A folyamat azonban nehéznek ígérkezett, mert értetlenség fogadta az megreformált énemet és ellenséges érzület. Az első hónapokban talán én is túl kemény voltam és határozott a kommunikáció során. Aztán a békesség érdekében belső igényem lett hogy önmagam sokkal szelidebb, szereteteljesebb, nagyvonalúbb verzióját adjam. Sokkal jobban is esett, tehát nem volt mesterkélt. Az önmunka eredményeként a másik oldalon is enyhülés következett be és a válás után félévvel baráti jellegűvé lenyegült át a kapcsolatunk.
Balogh MariannIgazi királylány voltam a mi gyönyörű palotánkban, és hittem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk. Haladtunk, fejlődtünk, két csodálatos gyerekünkkel teljesnek éltem meg az életem. Aztán kezdett valami változni... Először csak csendesen, észrevétlenül, majd hangosabban, fájóbban. Tudtam én, hogy valami nem jó, nem vagyunk már boldogok, de bíztam abban, hogy megoldjuk, bíztam magunkban, hogy ezen is túljutunk. És akkor döbbenetesen váratlanul ért a felismerés, hogy a férjem már nem ezen az úton jár. Mást választott. Én mondtam ki, hogy el akarok válni, de azt éreztem belehalok. Azt ezt követő időszakban úgy éltem az életem, minta már meghaltam volna. Nem tudom hogyan vittem végig a mindennapokat, hogyan tudtam elköltözni, egyedül új életet kezdeni. Mindezt úgy, hogy közben a maradék méltóságomat megőrizve, emberséggel, tisztelettel vittük végig a válást, és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Rengeteget sírtam, sajnáltam magam, szörnyen nehéz volt a mintákat elengednem, harcoltam ellene, küzdöttem, mert én a régi életemet akartam vissza. És egy ponton megváltozott minden. Azt vettem észre, hogy már nem akarok visszamenni, hogy élvezem a szabadságom, azt teszem amit én akarok, úgy ahogy én akarom. Ráadásul a lányaimmal a kapcsolatom gyökeresen megváltozott. Soha ilyen közel nem voltunk egymáshoz, kapcsolódni tudtam velük. Mertem megmutatni nekik a gyengeségemet, sebezhetőségemet, és nekik is megengedtem ugyanezt. Hitelessé váltam.. Ma már bátrabban megélem a mélységeket, és szárnyalok a magasban is. Ha szeretnél egy támogató beszélgetést, örömmel segítek.
József Gonda2x váltam, 4gyerek..... volt hosszú nehéz és volt egyszerű.... mindegyik Rólad szól, mindegyik tükör ... de nehéz észrevenni és használni jól
2
Morgós BenceSzépen válni, boldogan élni külön, gyermekkel → Több éve már külön élünk a gyermekem édesanyjával. Sikerült nagyon jó, szeretetteljes kapcsolódást kialakítanunk. Bár a különválásunk folyamata nehéz volt mindkettőnknek, mostanra szeretettel tudjuk megölelni egymást. Csinálunk közös programokat a gyermekünkkel hármasban. Jól működő gazdasági rendszerünk van. Feles időbeosztásban neveljük gyermekünket. Segítjük támogatjuk egymást szülőtársként a kihívásokban. Igazából nagyon jó élmény számomra ez az élet, csak javasolni tudom a válást / különélést, számomra harmóniát hozott, amiben kellő idő jut a gyermekemre és a saját dolgaimra is és a gyermekem édesanyjával is pont ideális minőségben tudunk kapcsolódni. Szívesen segítek neked is, hogy hogyan lehet ezt összehozni.
- Anita Török
Egy másfél éves fiúgyermek elvesztését még ketten gyászoltuk a férjemmel, de amikor a kisebb fiunk 5 és fél éves lett, a férjem elköltözött tőlünk. Pedig még kuglófot is sütöttem a szeretőjének. Kevés volt, vagy lehet, hogy túl sok.... Inkább az utóbbi. Ma pedig újra vele élek és a szeretőnek nyoma sincs, ellenben van békesség és nyugalom. Az alatt a 10 év alatt míg ketten voltunk a fiammal nagyon sok mindent tapasztaltam és ebből a legfontosabb az, amit tanultam tőle. Nem kell az életet komolyan venni, mert játék az egész.
Zsuzsanna Vadász15 éve meditálok napi szinten. Meditációim leginkább az érzéseim elfogadásáról,a "miért érzem így magamat" megértéséről és annak felülírásáról szólnak. 45 éves koromig férjnél voltam, az üzleti életben tevékenykedtem, saját vállalkozást igazgattam, családot alapítottam, utazgattam, élveztem az élet napos oldalát. 25 év együtt élés után váltunk el a férjemmel egymástól. Nehéz évek következtek. Különböző közösségekhez csatlakoztam, iskolába és tanfolyamokra jártam,pszichológiát tanultam, önismeretet fejlesztettem. Igyekeztem kívülről rálátni a helyzetemre és önmagamra. Rengeteget tanultam, tapasztaltam. Hajtott az akarat, hogy ne adjam fel, hogy soha, semmilyen körülmények között ne keressek mást, mint a mélyen önmagamban lakó igazságot. Soha nem volt célom az életem elhibázott eseményeinek, vagy kapcsolatainak megtagadása. Máig jó kapcsolatot ápolok a volt férjemmel, sőt a válásunk óta eltelt 10 évben továbbra is együtt igazgatjuk közös válalkozásunkat. Hogy idáig eljuthassak meg kellett tanulnom az érzéseimet és érzelmeimet elfogadni és megismerni a működésemet. Ma már tudom, hogy a fájdalom, a düh, a szomorúság, bár kellemetlen érzések és bizony félelmetes elfogadni és megélni azokat, de egyben lehetőség is, hogy életünk nem működő részeiből kiegyensúlyozottan és szabadon tudjunk továbblépni. Mára az út, amit bejártam és a rengeteg megtapasztalt helyzet tudássá érlelődött bennem. Hitelesen tudok dolgozni az érzéseimmel és ebben másokat segíteni. Először önmagam életét tettem rendbe, majd módszeremmel segítettem a családtagjaimat és barátaimat is, hogy életük hétköznapjait kiegyensúlyozottan élhessék meg. Pár éve pedig már érzelmiintelligencia fejlesztéssel hivatalosan is foglalkozom. Ha megszületett benned a vágy, hogy belekezdj ebbe a munkába, sokat tudok majd segíteni neked. A lelkeddel egyetértésben, a személyiségedet is kézen fogva, egy darabig együtt megyünk majd az úton.