Izsa István
Nem szerettem a közeli családtagjaimat sőt egyenesen utáltam hogy ők a családom és menekültem otthonról. Édesanyámon kívül nem volt más akivel szívesen beszélgettem volna. Mikor elkezdtem lecserélni a haragomat, elvárásaimat, ellenállásaimat-megértésre és elfogadásra akkor egy olyan tér nyílt meg bennem feléjük amiben rájöttem hogy nem is olyan szőrnyűek mint ahogy azt addig gondoltam.
3Brigitta Fessel
Két tűz között... Mi sokan, teljesen normális körülmények között nőttünk fel... de ma már a szüleink bántalmazó, mérgező voltát kutatjuk. Bárki, bármit mond ez is bántalmazás. Bántalmazzuk a saját szüleinket, ha a nagy önmegfejtésben megfeledkezünk az ő határaikról. Az én gyerekeim 4 fiú (34,25,22,22) is ezt tették. 1 év és sok belső munka, konzultáció vitt el a megértéshez, a nagy felismerésekhez... ami közelebb vitt a saját szüleim megértéséhez... közben gyógyítva a fiaim által okozott sebeket. Megtörtént az elfogadó, megértő beszélgetés. Most tesszük le az új alapokat. Talán már közösen tudjuk egymást gyógyítani.
3Molnár Anita
Előzőleg felvett, karrierrel kapcsolatos tapasztalatimnál leginkább a dolgok szépségét mutattam meg, hogy mennyire szeretem a szakmámat, mennyi aspektusa van és mi mindent tanulhattam általa. Itt van azonban ez a kiégés dolog, amit divatos mostanában hangoztatni elsősorban a munkánk kapcsán, de a közvélekedéssel ellentétben, nem csak a karrier terén érinthet minket. Megannyi szerepben létezünk az életben, női/férfi szerep, szülő/gyerek szerep, barát, társ...órákig lehetne sorolni. És minden szerepünkben kiéghetünk. A klasszikus munkahelyi kiégés mellett én például megtapasztaltam nőként és anyaként is. Nem könnyű kijönni belőle, de nem is lehetetlen és utána olyan erőket tudunk felfedezni magunkban, amikről korábban nem volt tudomásunk.
3Nem csak azért fontos tapasztalat ez nekem, mert HR-es vagyok, hanem azért is, mert 6 év után jöttem el nem olyan régen a munkahelyemről és nagyon izgalmas, tanulságos, de nagyon nehéz is volt visszakerülni a "húspiacra". Ha épp munkakeresésben vagy, esetleg még nem, de már érzed, hogy kellene, vedd fel velem a kapcsolatot. Nem csak érzelmi supportot tudok nyújtani ebben a szenzitív időszakban, de gyakorlati tippekkel is tudom segíteni a keresést.
3Simon Zoli
Izgalmas volt számomra az elmúlt másfél év, és még mindig nem záródott le a folyamat. 13 év alkalmazotti státusz után, Németországban, mérnökként, anyagilag megbecsülve, de valamilyen szempontból mégis kicsit kiüresedve, egyre többször tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy: "Tényleg ennyi? Még 30 évig ülök majd napi 8 órát a gép előtt, szállítom a munkáimat a főnöknek, small-talk-olok a kollégákkal a kávégép előtt, és csak este 6tól vagy hétvégenként csinálom és élem azt a boldog, szabad életet, amire belül valóban vágyom?" Nem mondom, nem volt egyszerű a lépés, és még nem állt be véglegesre a rendszer, de 2023 júniusában kiléptem a mókuskerékből. BBBBAROMI IZGALMAS AZ EGÉSZ. Ráfordulni arra az útra, ami az én utam :-) Ennek a folyamatnak, a lelki útnak,a saját megtapasztalásaimnak élményeire hívlak téged is. Hátha tudok valami olyat mesélni, ami inspirál. Hátha ép valami ilyesmiben vagy, és kölcsönösen táplálkozunk egymás megéléseiből. Hajrá Nekünk :-)
3Dóka Viktor
26 évesen lettem apa először. Vagyis Apa nem lettem. Apa vagyok mélyen valahol a zsigereimben, szerintem így születettem,hogy ez kódolva van. Valójában nem tudom. Mert bár van elképzelésem helyzetekről és lehetséges megoldásokról is, mégis ez (még) valahogy semmit sem ér az adott helyzet, nehézség vagy öröm megtapasztalàsa nélkül. Talán inkább tapasztalatom úgy,hogy apa leszek újra és újra. És nem csak a gyermekeim születése által. Sokkal inkább azáltal, hogy (sokszor felfoghatatlan méretű) kihívások vagy katartikus örömök és rácsodálkozàsok jönnek. És persze jön a félelem,hogy helytàllok-e egy helyzetben,amiben még nem voltam. Felnevelni egy gyermeket. Vagy aztán kettőt, hármat, négyet. Inkább nevelnek ők engem. Tanítanak elfogadni, szeretni,meghallgatni. Ha képes vagyok kiadni a gyeplőt a kezemből, egészen csodálatos, addig ismeretlen helyekre vezetnek. És ezt nem csak képletesen értem. Egyszer megálltunk egy erdőszéli helyen. Amíg én kerestem a tovább vezető utat,addig ők néhány perc alatt egy hatalmas kidőlt fàt vettek birtokba. Bogarastul, csalánostul mindenestül játszótér, kutatólabor és akadálypálya lett belőle. Szóval azt tapasztalom, hogy sokkal inkább vàllaltak és vállalnak ők engem, hogy tanítanak, hogy életre nevelnek.
3Az Átalakuló
12 év közszolgálat után volt az első, majd arra rá 6 évre a második. A harmadik meg 3 évre a második után? Nem, annak már nem adok esélyt! Ha kíváncsi vagy rá, elmondom, hogy mit éreztem; mikre és kikre számíthattam, és kikre nem. És persze, kérlek, te is mondj el mindent, ami csak jól esik.
3Cziráki Orsolya Boglárka
38 évesen vágtam bele először a vállalkozói létbe , akkor tettem meg életem második tudatos ugrását a nagy semmibe önként és dalolva és hagytam ott a biztonságnak az utolsó látszatát is , az utolsó kapaszkodót és mondtam fel egyik napról a másikra a köztisztviselői állásomat. Egy 70 fős panziót kezdtem el vezetni egyedül a Bakony közelében, gyönyörű természeti környezetben, egy hatalmas tanyán, elég nagy törzsközönsége volt úgyhogy folyamatosan jöttek a vendégek, az osztálykirándulások, csapatépítő tréningek és táborok. Enyém volt a teljes felelősség, és minden feladat a szervezéstől, levelezgetéstől, a marketingen, számlázáson, a vendégek fogadásán át a programszervezésig , de imádtam, életem legjobb munkahelye volt. Egész nap rohangáltam a hatalmas birtokon, tele voltam ötletekkel, energiával és tettvággyal és jól is csináltam. A vendégek elégedettek voltak ,én meg edzett a sok rohangálástól és boldog. 3 év után innen is továbbléptem , mert megjelent az életemben derült égből villámcsapásként a Szerelem és ő ugyanolyan erős teremtőerővel rendelkezik mint én, úgyhogy nem kellett sokáig várni, hogy kitaláljunk valami közös vállalkozást , amit úgy döntöttünk, hogy együtt a nulláról építünk fel. A férjem rendelkezett a tudással , de nem találta az irányt, azt a formát, ahol igazán kibontakoztathatná azt a rengeteg mindent , amiben jó volt (igazi polihisztor: ácsként dolgozott mikor találkoztunk, de értett a fémszerkezetekhez is, a villanyszereléshez is, hegeszteni is tudott és imádott fával dolgozni)) , úgyhogy én adtam meg az irányt (kalandparkok és egyedi kalandelemek gyártása, mert ez volt annyira komplex és változatos, hogy megfelelő kihívás volt a számára) ő pedig kitöltötte maximálisan tartalommal és szakértelemmel. Volt egy ötletünk, amit ő meg tudott építeni, de nem hitt abban, hogy ezt bárki is megvenné, én meg eladtam pár hónapon belül , megszereztem az első megrendelőt , ami után jött a következő meg a következő és elkezdtek továbbajánlani bennünket. Ezt a céget 7 éve építgetjük és ma már sikeresnek mondható, kezdetben mindent ketten csináltunk benne szó szerint , úgyhogy én ugyanúgy megtanultam dolgozni a szerszámokkal (ha kell fát gyalulok, csiszolok, ha kell flexelek, ha kell 12 méter magasan festegetem a fémszerkezetet, ha kell tetőt fedek vagy alpinkodok) Emellett végeztem a háttérmunkát , az adminisztrációt, szerződéskötéseket, számlázást, marketinget (werkfotókat, médiamegjelenés, honlap), ISO minősítést szereztem a cégnek, elvégeztem a HR-s munkát stb, a férjem pedig helytállt a terepen, folyamatosan fejlesztette magát szakmailag és gyakorlatilag ma már nem csak kivitelezünk, hanem tanúsításra is előkészítünk és a férjem komoly szakmai elismerésre tett szert a kalandparkok zárt világában. Később már lett csapatunk, de ez sem mindig olyan egyszerű, ebből is sokat tanultunk, hogy milyen a jó vezető (nem elég jó embernek lenni, nagyon nem mindegy hogy néhány fontos vezetői kvalitással rendelkezik e az ember , ha egy csapatot akar irányítani és tudja e ezeket alkalmazni is) , hol kell meghúzni a határt és milyen fontos adott esetben meghúzni és következetesnek lenni , hogy nem elég szakmailag kiválasztani a munkatársakat , mert sokkal fontosabb az emberi tényező, hiszen szakmailag bárki fejleszthető, emberileg viszont már nehezebb, meg nem is a munkáltató dolga és hogy sosem szabad összekeverni a barátságot és a munkát, illetve hogy amikor a férj és feleség együtt dolgozik mennyire fontos, hogy egy jó egyensúly maradjon a munka és a magánélet között, hogy a munkahelyi stresszt ne vigyük be a kapcsolatba , illetve hogy mi mindent lehet tenni annak érdekében, hogy a stressz ne menjen az intimitás rovására stb stb Gyakorlatilag végighullámvasútoztuk az elmúlt 7 évet , de jókat sikítoztunk közben és azt tudom mondani, hogy hatalmas egyéni és közös tanulás volt és most is az, de szerencsénk van , mert az egymás iránti elköteleződés annyira erős, hogy ennek a szeretetnek a tüzében gyakorlatilag minden konfliktusból egyre erősebbként jövünk ki , pedig konfliktusból nem volt hiány. :) Főleg, hogy bennem olyan erős a Szolgálat iránti késztetés, és az alkotói energia, hogy ezek mellett volt erőm még a saját vállalkozásomat is elindítani és életben tartani , ami a saját fejlesztésű módszertanom alapján egyéni és csoportos mentorálást jelent, a női körök tartása mindig is a szívem csücske volt és lesz. Ez bennem okozott konfliktust , hogy az én "ügyem" hogyan tud megférni a férjem Ügyével , mert hiába próbáltam parkolópályára tenni többször is az életem során, mindig óriási dühenergia generálódott bennem, amíg nem találtam meg a módját a folytatásnak. Ezzel dolgozom jelenleg és keresem a legjobb megoldást arra, hogyan lehet ezt a kettőt jól összeegyeztetni egy szeretetkapcsolaton belül maradva, mert hiszek abban, hogy erre is van IS-IS megoldás és hogy a férfi és nő ügye jól megférhet egymás mellett is.
3A válásom után én is kipróbáltam a társkeresők világát (Badoo) és bár itt ismertem meg végül életem egyik legmeghatározóbb kapcsolódását, mégis a hagyományos ismerkedés híve vagyok és nekem az a tapasztalatom, hogy nincs szükség „ismerkedésre”, nem kell tenni semmit azért, hogy megtaláljuk azt, akire szükségünk van, és nem is lehet erőltetni, mert amikor eljön az ideje ,úgyis ott lesz, akár akarjuk, akár nem. Sőt, mindig pontosan az fog érkezni, aki meg tudja mutatni nekem , hogy valójában hol tartok, milyen állapotban vagyok, hol van elakadásom, rá tud mutatni a vakfoltjaimra, akár tetszik ez nekem, akár nem. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem kell hozzá mást tenni, csak önmagamat olyan Társsá formálni, amilyenre vágyok, magammal olyan őszintének lenni, amennyire csak tudok, és felkutatni magamban mindazt , ami akadályozhatja a kölcsönös elköteleződés megélését. A társkeresős kapcsolat pl 3 évig tartott , 3 évig jártuk a közeledés-távolodás táncát, 3 évig játszmáztunk egymással, mert nem mertünk érezni, bízni és szeretni, és hiába voltunk egymásnak mind fizikailag, mind érzelmileg, mind pedig szellemileg megfelelő partnerei , mégsem lettünk társak , mert nem mertünk elköteleződni és mert nem ezért találkoztunk, hanem, hogy meggyógyítsuk egymásban a korábbi sérülést. Hiába vágytam ugyanis mindennél jobban a szerelemre és hittem is benne, hiszen ezért váltam el , képtelen voltam befogadni ekkor még , le kellett ásnom nagyon mélyre önmagamban és a felszínre hozni azokat a gyerekkori és későbbi fájdalmakat, amik a bizalmatlanságomat táplálták és ami folyamatos védekezésre és páncél hordására késztetett. Meg kellett szelídítenem a bennem tomboló Amazont, hogy először is igazi Szeretővé válhassak, a szó legnemesebb értelmében, egy olyan nővé, aki képes szeretve lenni és szeretetet adni. Hosszú és fájdalmas út vezetett idáig, de minden perce fontos tanításokat tartogatott a számomra. Életem egyik legnagyobb tanítása az volt, amikor megtapasztalhattam azt a fajta szeretetet, figyelmet és elfogadást egy férfi részéről, amire mindig is vágytam sőt azt az egységállapotot valakivel amit egész életemben kerestem és én mégsem tudtam befogadni , mert nem álltam rá készen. A Egom számára iszonyatosan ijesztő volt az, hogy egy ilyen fajta mélységben totálisan megsemmisült az, amivel addig azonosítottam magam, gyakorlatilag szó szerint belezuhantam a semmibe az ölelése által és sikítva menekültem a helyzetből. El kellett még teljen pár év mire képes voltam erre a mélységű kölcsönös elköteleződésre , bizalomra és feltétel nélküli szeretetre egy férfival kapcsolatban is , amit addig egyedül a fiam iránt tudtam érezni. De szerencsére az élet kegyes volt hozzám, és nem csak egyszer kínálta fel ezt a lehetőséget nekem és másodjára már élni tudtam a lehetőséggel , ő most a második férjem. Még mindig van még mit tanulnom, még mindig szelídülök és közben képviselem is magam és tanulom, gyakorlom, hogy hogyan kell ezt jól csinálni, úgy hogy a másik számára érezhető legyen a tiszteletem és szeretetem , de én is tisztelve és szeretve érezzem magam. Tanulom az odaadást és az önátadást és tanulom a szabadság és a biztonság összeegyeztetését , egyensúlyba hozását egy mélyen elkötelezett kapcsolaton belül. Volt idő ugyanis amikor ebben is csak vagy-vagy-ban tudtam gondolkodni, vagy biztonságban voltam , de nem éreztem magam szabadnak, vagy a szabadságot választottam és akkor szenvedtem a biztonság hiányától, de ma már tudom, hogy ebben a témában mindenképp van egy harmadik lehetőség is, az IS-IS lehetősége, amikor ez a kettő együtt is meg tud valósulni.
3Somogyi Bence
Még egész fiatalon, 13 évesen eldöntöttem, hogy mivel akarok folgalkozni. Hamar rájöttem, hogy az alkotás, a dolgok "megteremtése", nulláról felépítése az, amiben örömömet lelem. Így kezdtem informatikával fogalkozni. Máig szentül hiszem, hogy ha az ember megtalálja mi az, ami számára a legkielégítőbb, nyert ügye van. Onnantól "csak" idő kérdése és profi lesz benne. Az idejét bárki, bármilyen hülyeségbe szívesen befekteti, de megtalálni, hogy mit szeretsz csinálni, na az az igazi kihívás.
3