- NNikoletta
Üdvözlök Mindenkit! Köszönöm hogy itt lehetek, hatalmas segítséget jelent István minden videója! Hogy miért vagyok itt? Elérkezett az idő amikor a "királylány meghalt"... vagyis én! És velem együtt a párkapcsolatom is! 13 év együttélés után úgy döntöttem kiszállok! Az elmúlt 6 évben szinte lakótársakként voltunk jelen egymás életébe! Van egy 8 éves fiunk aki semmit nem vett észre ebből hiszen mi nem veszekedtünk ,mi nem haragudtunk ... egész egyszerűen csak elmúltunk. Nincs már semmi ami összeköt minket! Barátokká váltunk az évek alatt! Sem az intimitás sem a közös célok semmi nem volt már jelen nálunk! Dolgokért amiket meg akartunk valósítani azokért már csak én küzdöttem! Férfivá váltam mellette mert ő mindenben rám tamaszkodott.Nekem kellett helytállni azokban a dolgokban amikben általában a férfiak szoktak! Elfáradtam ebben...nem akarok férfi lenni! Nő akarok lenni! Igazán nő! Nem akarok egy felnőtt embert is a hátamon cipelni! Van egy gyermek is akiről gondoskodnom kell..Pont elég! Az anyagiakat is én teremtettem elő mert ő nem hajlandó változtatni a munkáján! Ezzel még nem is lenne baj mert megállok a lábamon! De mégsem így érzem helyesnek! (Bár most megköszönöm neki mert megtanultam egyedül megállni a lábamon) Aztán jött egy férfi aki kizökkentett abból a mindennapi rutinból amiben éltünk! És akkor rájöttem hogy lépnem kell! Mert látnak még engem! A férfiak még tudnak rám nézni úgy mint egy nőre! Én sajnos nem látom már magamban! Úgy érzem nem vagyok igazán nő! Elveszett ez a varázs! Újra meg kell találnom magam! És felépíteni lépésről - lépésre! Az a férfi aki jött az életembe őt nagyon rég ismertem! 53 éves (én 40)! Igazán közelről nem ismertük egymást csak egy helyen nőttünk fel így családilag is közel álltunk! De sohasem gondoltam hogy egy szép nap közünk lesz egymáshoz! Őszintén szólva ő 4 éve külön él a feleségétől. Elköltözött! 2 gyerek édesapja! Én voltam aki kezdeményezett! Elkezdtünk beszélgetni! Írogattunk! Nagyon örült a jöttömnek! Mert elmondása szerint ő is szeretett volna már nyitni felém de nem mert! Meg kijött a rutinból! Nem tudta hogy kezdje vagy mi van az én kapcsolatommal! De mivel én jelentkeztem ezzel megoldódott a dolog! Nagyon jó beszélgetések zajlottak éjjeleken át ... Pár nap után történt hogy leültünk a volt párommal hogy ezt lezárjuk! Meglepetésemre a legkisebb ellenállást sem mutatta! Egyetértett és azt mondta szerinte is így lesz a legjobb! De ő nem merte kimondani! Pedig ugyan azt érezte mint én! Magányosak voltunk! Itt éreztem igazán hogy nehéz lépés volt de ez volt a helyes döntés! Mindketten ugyan azt láttuk éreztük! Megnyugtató volt valahol hogy nem kell küzdeni az igazamért! Egész egyszerűen megbeszéltük és baráti hangulatban (ha van ilyen) külön folytatjuk az utunkat! A másik férfi aki közben a háttérben ott volt, vele találkozásig jutottunk! 2-szer! Mint egy randi! Aztán rájöttem hogy iszonyatosan sok velem a baj! Mert nem állok készen! Nem tudom hogy kezeljem őt! Nem tudom hogy kezeljem az érzéseimet! Egy nap azzal zárta le a történetet hogy sajnálja de nem szeretné a további találkozásokat mert bonyolult vagyok! Nem értettem! 1 hónapba telt mire megértettem mire is gondolt! Már tudom már látom! Nem vagyok kész egy kapcsolatra! Iszonyatosan nagy volt a ragaszkodás a kapaszkodás felé! Olyat tudott adni amit a kapcsolatomban nem kaptam meg! Nyilván nagyon akartam és ragaszkodtam! Persze hogy inkább taszítást váltottam ki! Ehhez kellettek István videói hogy rájöjjek hol is tartok! Mert ettől volt ez a görcsös akarás.. hogy nem vagyok kész! Messze nem! Fejvesztve menekült tőlem és ez teljesen nyilvánvaló most már! A helyzet viszont az hogy nehezebb megválni ettől a néhány héttől vele,mint a volt párommal való 13 évtől! Sajnos ezt még nem nagyon értem! Nem tudom miért de itt rekedtem meg! Nem tudom hogyan tovább! Nyilván a kapcsolatomat is rendezni kell magamban hisz mégiscsak a gyerekem apja! És itt volt a másik férfi aki pedig egy nagyon rossz időben jött az életembe és lépett is ki! Szóval az érzelmi zűrzavar az teljesen adott! Jelenleg a gyerekemre és magamra koncentrálok! Próbálom rendbe tenni az életem! Itt vagyok, és úgy érzem nagyon sokat adhatnak azok tapasztalatai akik itt vannak már! Itt felvázoltam a jelenlegi helyzetemet! Szeretnék még jönni további tapasztalat kártyákkal! Köszönöm ha elolvastad!
4 
Dóka ViktorMiért is kellett különválnom a családomtól? Aki nem akar sokat olvasni, annak összefoglalom röviden az alábbiakat: Nem TUDOM. És akkor bővebben. Az elfogadásra képessé válás (nem miatt, hanem érdekében) Elfogadni, olyan dolgokat, eseményeket és folyamatokat magamban és egy másik emberben, amik a legnagyobb félelmeimet hozzák elő. Például újra eltávolodni a már megtalálni vélt Otthontól. Elveszteni a családomat! Megtanulni elfogadni bántalmazást, bántalmazottságot, hiányt, saját szükségleteimet, igényeimet és vágyaimat, és elfogadni, hogy ezt nem én döntöm el, hogy akit én társamnak gondolok elfogadja-e ezeket vagy sem. Megtanulni elfogadni, hogy kizárólag magamról dönthetek, és képessé válni arra, hogy döntsek is magamról, minden helyzetben. Döntsek arról, hogy mit tudok adni és mit nem (magamnak és másnak is). Nem én tudom, hogy ki az, aki végül úgy dönt, hogy az én társam kíván lenni. Itt most az jut eszembe, hogy pusztán „akaromból” nem lehet várat építeni. Az nem működik egy ponton túl, hogy én barkácsolom magamat, a "társ" is barkácsolja magát, és akkor ketten együtt pedig barkácsolunk egy kapcsolatot. Mindenesetre vissza a különválni a családomtól témához. Tanulom azt, hogy a családom valójában nem az enyém, hanem a miénk. Én vagyok csak a magamé, és annyit adok bele a közösbe, amennyit beleadok, mert van, mert képes vagyok. És mindenki a családból éppen így tesz. És ebből tud lenni egy közös. (Mint a halmazoknál, hogy egyes halmazok is kapcsolódnak valamekkora részben egymáshoz, és lehet egy olyan rész, amelyben mindenki benne van valamekkora részben..) Így a családom végül az egyes családtagokkal való kapcsolatom összessége. És az, hogy a gyermekeim anyja milyen kapcsolatban van velem, (mekkora a kettőnk halmaza) az nem döntő abból a szempontból, hogy nekem kik tartoznak a családomhoz, vagyis mindegy, hogy együtt élünk vagy külön, vagy párkapcsolatunk van vagy "csak" szülőtársak vagyunk, a család ettől még van. A szerkezete más. És akkor ezt itt lekerekítem most annyival, hogy végül ebből is a feltétel nélküli elfogadást van lehetőségem megtanulni, mások és magam irányába is.
- Lendvai Katalin (Lenka)
A nők nagy témája az önbecsülés. Többezer év lemaradásban vagyunk atéren, hogy kipróbáljuk magunkat mindabban, amihez tehetséget, vonzalmat érzünk. Tapasztalataim szerint, amit a sokèves nőkkel való coaching munka során szereztem, arra jutottam, hogy nincs az az elméleti megoldás, ami ezen segítene. Lehet oldani, adhatok babér illóolajat, hogy összeszedd a bátorságod hozzá, de itt egyetlen módszer van: Csináld! A hogyanban segítek, de az eredmény tesz majd magabiztossá és erőssé. A sikertől és pozitív visszajelzésektől, a gyakorlatban érzed majd az értékedet.
- Lendvai Katalin (Lenka)
10 éve vagyok vállalkozó. Ezt cifrázra, hogy férjem után megörököltünk egy 5 alkalmazottas Kft-t, amit vinni kellett, ha tetszett, ha nem. Őszintén? Imádtam! Fejleszteni, pályázatot, Üzleti tervet írni, tárgyalni, cashflow-t szerkeszteni... Saját vállalkozásomat is egy sikeresen megírt pályázattal l, vissza nem térítendő támogatással indítottam, mert mindent lehet, ha akarod és ha azt akarod, amit valójában a Jóisten akar veled. Business Coach is lettem mindezek után, mert fontos a szakmai kiteljesedés, de ahhoz a keretek, műkődés háttere adja az alapot. Segítek, ha vállalkoznál l.
- Lendvai Katalin (Lenka)
Imádok Anya lenni. 4 gyerekkel lehetek az. Mindent is akartam megélni, amit az anyasággal meg lehet. Gerébágis otthonszülések, játszóház vezetés, alternatív, Waldorf óvoda alapítás ugyanúgy benne volt ebben, mint a hordozókendő felkötés tanítása vagy előadónak lenni Születés Hete programon. Természetes gyógymódok, vagyis éjjel bekenni illóolajjal őket, ha köhögnek, táncolni és énekelni a nappaliban velük, morogni a kamasszal, nagyokat nevetni, tervezni a jövőt, büszkén figyelni a szárnypróbálgatásukat...
- Lendvai Katalin (Lenka)
Szeretek a magam /ura/Úrnője :) lenni. Szeretem szabadon beosztani az időmet, szeretek a saját céljaimért tenni. Szeretem az önmegvalósítást, a szakmai kiteljesedést a magam adta/szabta keretek között megélni. Szeretek annyi bevételre szert tenni, amit én tervezek. Szeretek viszont kapcsolódni és gyakorta dolgozom együttműködésben, közös projektekben és teszem hozzá erőmet, tudásomat jó ügyekhez. Ha nálad is időszerű a saját útra lépés, akkor várlak. A női önmegvalósítás nagy témám. A Mi-NŐ-ség Programot direkt erre dolgoztam ki.
- Lendvai Katalin (Lenka)
Fiatalon, állandó társam egyedül saját magányom volt. A kis zalai falu könyvtárának csendje és a könyvekből szerezhető ismeretek a világról, az ember működéséről volt, ami felkészített az életre. A szülői minta szerint a világ veszélyes és ártó hely odakint, ahol csak bàntanak. Így részeg embert nem láttam 18 éves koromig. Ez - mondjuk - hátrányomra nem vált, de az egyetemi kollégiumi szoba kényszerìtett először kapcsolódásra. Szociológus akartam lenni viszont. Beleszerettem az emberi közösségekbe. Azóta mindig tagja, alapítója, építője vagyok egynek, lehetőleg nemes ügyet szolgálónak. Sőt, kezdetben meglepve, ma már hálásan elfogadva tapasztalom, hogy szívesen gyűlnek körém. Meleg kályhakènt működöm és hivatásom, hobbym, életem az emberi szeretet-közösségekről szól. A szemüveges, csendes, gátlásos kislány, aki voltam, aki szünetben könyvet húzott elő a padból, míg mások csacsogtak, most Női Kör vezető, saját Iskolát alapító tanìtó, workshopok előadója. Mások között vagy Igaz önvalód. Ehhez közösség kell. Gyere, légy önmagad! Segítek.
- Lendvai Katalin (Lenka)
Mivel az elutasítottság érzelmi sebét hordoztam, ezért igazi menekülő-művésszé fejlesztettem magam fiatalon. Sok, nagyon-nagyon sok önismereti, pontosabban önfejlesztő munka és tanulás eredménye lett, hogy most már maradok, sőt nem is csak maradok, hanem kíváncsian - még akkor is, ha kicsit remeg a lábam - szembefordulok és szemközt nézek a félelmem tárgyával, emberével. Féltem attól, hogy nem kellek, ha kiderül, nem is vagyok szent, hogy rámunnak, hogy én ráunok, hogy jobban szereti nálam a szőkét, az exét, a fiatalabbat... Most már nem félek. Önmagamban vagyok teljes. Az önszeretet, elfogadás, megbocsátás és a humor tett azzá. Szeretek és szeretve vagyok. Segítek, ha megérkeznèl te is először sajàt magadhoz, aztán Őhozzá. Így, ebben a sorrendben.
Vass GyörgyVáltozó, személyiség függő az, hogy ki alkalmas vezető szerepre. Én mindig éreztem magamban ilyen irányú elhivatottágot, de nem mindig könnyű beleállni egy vezető szerepbe. Sokszor csak azon múlik az egész, hogy egy társaság tagjai közül ki az, aki felválalja ezt a szerepet, és felelősséget vállal a többiekért, megszervezi a közös munkát, iránymutatást ad, elhiteti a többiekkel, hogy alkalmas erre a szerepre. Tavaly egy lovas túravezetői tanfolyamot végeztem el, ahol tényleg az volt a megélésem, hogy a sok tudásanyag és gyakorlat mellett a legfontosabb képesség, ami ehhez kell, hogy én magam el tudjam hinni magamról, hogy képes vagyok egy csapatot a túrán magabiztosan vezetni és minden felmerülő problémát szakszerűen és rutinosan kezelni. Amint ezt el tudom hinni magamról, attól a ponttól kezdve leszek én lovas túravezető. Kell az önmagába vetett hit ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen.
- Vass György
Idén tavasszal abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy 20 év munkaviszony után felmondott a külföldi munkáltatóm. Ennek következtében megoldódott a régóta halogatott munkahelyváltás problémája is, valamint a törvény szerint járó végkielégítés kapcsán nagyjából egy év fizetett szabadságra lettem bocsátva. Ez az idő elegendő arra, hogy ne kelljen azonnal munka után néznem, és kipróbálhassam magam az élet más területén is, mint ahol eddig dolgoztam. Felmondásom óta dolgoztam már lovas oktatóként, túravezetőként, és külföldi utazáson idegenvezetőként, az előbbi kettőt képesítéssel, az utóbbit amatőr szinten. Az utazásra elsősorban személyes ismerősöket, barátokat hívtam meg. Mindhárom munkakörben megtaláltam magam, pozitív visszajelzéseket kaptam a munkámmal kapcsolatban, és szerény, de nem elhanyagolható jövedelemben is részesültem. Nekem mindig gondot okozott korábban egy olyan munkahelyről továbblépni, ahol karriert, sikereket értem el, de most nagyon hálás vagyok érte az életnek, hogy ezt lehetővé tette.