Brigitta FesselVersenysportoltam. Egy mindenben tehetséges, okos fiatal lány. A tanáraim szerint, inkább az eszemre kellett volna alapoznom a jövőmet, nem a sportra. Én a sportot választottam. Terveim szerint... halálomig választott küldetés. Válogatott, válogatott lemondása, 26 évesen csalódottan egy edzés közben, sértetten távoztam kipakoltam a szekrényem, és szó nélkül elhagytam a röplabdát. Persze egy társba kapaszkodva mertem ezt a lépést megtenni. Egy tanítói diplomával, irányváltás közben... informatika, rendszerszervezés. 6 éves gyermekkel válás, az új partner vállalkozó. Karrier a kukába, önként és dalolva. Élelmiszerbolt, vendéglő üzemeltetés 12 év. Országváltás, minden a kukába. Fizikai munka, 3 műszak Van egy jó/rossz tulajdonságom. Mindenhol és minden helyzetben jól tudom érezni magam, mindenben megtalálom azt a szeletet, ami számomra értékes, tanulságos, szórakoztató, hasznos. Változtatni, felborítani, önmagamat választani hasznos, fájdalmas, de egyben felszabadító is. 32 évesen visszakunyerálta magát az életembe a röplabda, amit még sok évig űztem hobby szinten. Életem egyik fő tartópillére volt. Áldozat, kitartás, befektetett munka fontossága, alázat, csapatmunka, példamutatás. A többi tartópillér az örök kíváncsiság, és a tisztesség. Az én esetem nem példa a dicsőséges felemelkedésre, inkább az életben maradásra, az épp elme megőrzésére. Felfejtve a megtett út szövetét, megértve a miértek egy részét, megbékélve, megszeretve a megtett utat.
3
- GSGabor Szorad
10 éve meditálok, különböző megközelítéseket használva. Sokat segített átlátni, megérezni dolgokat és elválasztani a lényemet az érzéseimtől, pillanatnyi állapotomtól és mintáimtól. Ez a központi "tudás" (rigpa) elérhető meditáción keresztül a tapasztalatom szerint : - Állandó és változatlan: Nem befolyásolja semmilyen mentális vagy érzelmi állapot. Mindig jelen van, függetlenül attól, hogy éppen mit tapasztalunk. Nem azonos a gondolatokkal vagy érzelmekkel, hanem azoknak a tudatossága. Ez a tudatosság az, ami tudja, hogy szorongunk, boldogok vagyunk, vagy bármilyen más állapotban vagyunk. - "Üres tudás": Nincs saját tartalma, formája vagy szubsztanciája, mégis minden tapasztalatot ismer. - A valódi lényegünk: Nem a test, az elme, a történet vagy az ego vagyunk, hanem ez a tudás. - Magától értetődő és azonnali: Nincs szükség meditációra, gyakorlásra vagy filozófálásra ahhoz, hogy felismerjük. Egyszerűen csak észre kell vennünk a minden pillanatban jelen lévő tudást. Nagyon misztikusan hangzik, de pár alkalommal eljutottam ide is alapjában változtatta meg a világhoz való viszonyomat. Ez egybevág azzal, amiről István is beszél, hogy a térkép jobb oldalán már nem másnak csinálsz dolgokat, a felületes érzelmek, sérelmek már nincsenek ott, hanem egy mélyebb, önazonos forrásból jön a motiváció és a kiegyensúlyozottság sem külső tényezőktől függ. Akit érdekel szívesen megosztok erről többet.
3 
Balázs ANTÓKMég a rajtvonalat sem találom a tényleges ügyemhez, így jobb híján apró lépésekkel haladok óráról órára. Hitelesen képviselem magamat, amikor itt az ideje, ugyanakkor megengedem magamnak a hibázást, a halogatást, a pillanatnyi-látszólagos irányvesztést. "Erdő őre". Ezt már hallottam és igaz lehet. Láttam a segítségre szoruló források hívó szavát, akiknek enyhet tudtam adni. Az oltalomamra- erőmre szorulók egyre jobban megtalálnak, bár korábban simán ignoráltam ezt. Most talán már kezd kibontakozni az a hatalmas potenciál, ami hasonló alapokon-, sok területen mindig is jelen volt az életemben. És érzékelni vélem már a küldetésem irányát-, vektorait, amik már tovább fogják segíteni a haladásomat. Téged is arra bíztatlak, kezd összerakni/felismerni a saját ikiagai-dat. :-)
SzabiÉppen egy elég nehéz időszakon megyek keresztül. 10-éves kapcsolat után egyedül kezdek előlről mindent. Eddig mindig más volt a fontos, azt hittem boldoggá tudom tenni a családom ha megteszek értük minden tőlem telhetőt, de úgy tűnik ez kevés volt. Most itt az ideje ,hogy vállalva ami nekem fontos, ami az én feladatom, rendet tegyek magam körül.
3
Gergő MagyarUltrafutás – A mentális állóképesség ereje A teljesítménykényszerről már meséltem nektek. Most azokhoz szólok, akik nem bizonyítani akarnak, hanem fejlődni. Akik egy új kihívásra készülnek, legyen az egy félmaraton, maraton vagy egy extrém ultrafutó verseny. A legtöbben a fizikai felkészülésre koncentrálnak – edzéstervek, távnövelés, regeneráció. De van valami, ami nélkül a test nem bírja végig: a mentális állóképesség. Négyszer teljesítettem a Spartan Ultra távját, lefutottam a Kör 152 km-es kihívását a Börzsönyben (7100 m szintemelkedéssel), és hatszor álltam rajthoz 100 km feletti terepfutó versenyen. Tudom, milyen érzés, amikor a tested már feladná, de a mentális fókusz továbbvisz. Ha szeretnéd a saját utadon megtapasztalni ezt az erőt, és beépíteni a mentális edzést a felkészülésedbe, szívesen segítek.
- Krisztina Császár
A minap beszélgettem egy ismerőssel a gyerekekről és a családról, hogy milyen útravalót is kaptam a gyerekeim által a saját önismereti utamhoz. Hát akkor lássuk csak: tulajdonképpen az önismereti úton azzal az indítattással indultam el, hogy hogyan tudok a kisfiamnak jobb anyukája lenni. Legyőzni a kontroll iránti igényemet, a dühömet, hogy nem csinálhatok kedvemre dolgokat, hanem alá vagyok rendelve egy kis érző lénynek. Azt is, hogy hogyan tudom a középpontomat, a külső-belső harmóniát megtalálni, a szerepek közötti egyensúlyt tartani. A kislányommal már más a helyzet, hiszen vele a kapcsolatom zökkenőmentesebb volt, az anya-lánya kapcsolat szépen működött. De tőle tanultam meg, hogy hogyan kell igazán szeretni, egymásba bújva elszenderedni, önfeledten átadni és beleengedni magamat a játékba, a közös együttlétbe, kacagni hatalmasokat és egyszerűen csak úgy élni az életet ahogy jólesik. Ez számomra azért is volt nehéz, mert együtt járt a feladatokról és a kötelezettségteljesítésről való pillanatnyi lemondással. És igen, megtapasztaltam, hogy nem áll meg a világ, ha később végzem el a dolgaimat. Ez is egy hatalmas lecke volt számomra, hogy könnyedebben vegyem az életet és élvezzem!
Márkus GáborA pornó csak egy pótlék akkor, amikor az életem épp megrekedt. Már tinédzserként függő voltam. Viszont mivel az (erre alkalmas) internet még nem volt sehol, így magazinokat kellett vásárolni mindenféle mondvacsinált trükkökkel. Annyira vágytam rá, hogy még azt a félelmemet is leküzdöttem érte, hogy az újságárus nyilvánvalóan leveszi, hogy mi a szándékom. Aztán jött a videókölcsönzők időszaka, amikor már filmeket is nézhettem. Rendszeresen jártam kölcsönzőbe, és hogy azért ne legyen olyan feltűnő, hogy engem csak a pornó érdekel, minden alkalommal kivettem egy másik, "hagyományos" filmet is, bár nem mindig jutottam el odáig, hogy meg is nézzem, mivel idő és pénz takarékossági szempontból csak 4 órára vettem ki. Azt gondoltam kevésbé átlátszó a dolog, ha a filmeket egy egész napra kiveszem, de már akkor is tudtam, hogy ezzel maximum magamat csapom be. De nem érdekelt. Akartam azokat a filmeket! Húszas éveimre már megérkezett a széles(ebb)sávú internet, és mivel a munkám miatt rengeteg szabadidőm volt, így az akkori hosszú párkapcsolatom közepén még inkább függő lettem. Hosszú órákat, sőt néha éjszakákat töltöttem el a gép előtt ülve, különböző témájú filmeket keresve, és egyre jobban az "őszinte" filmek felé terelve az ízlésemet. Míg eleinte bármivel beértem, később az ún stúdió-felvételek már nem izgattak fel. Extremitásokat is megnéztem, de hamarosan megtaláltam a "stílusomat". Volt olyan is, hogy lebuktam a párom előtt, de akkoriban a rövid ideig tartó, szégyenérzettel vegyített tagadás után már vártam mikor lesz újra lehetőségem a pornó nézésére. Hiányoltam azokat a kevésbé megszokott dolgokat az akkori szexuális életemből, és abban bíztam, hogy ha átvinni a való életbe nem is sikerül, de legalább így megélhetem. És ez így ment a szakításig, ami után nem sokkal egy olyan közösségbe kerültem, ahol elindultam az önismeret útján. Ahogy az önismeretem mély bugyraiba belemerültem, több mint fél évig nem volt igényem se a pornóra, se a szexre, mert el voltam foglalva magammal. Elindultam befelé, és minél beljebb haladtam a sötét erdőbe, annál kevésbé éreztem szükségét mind a kapcsolatnak, mind a szexnek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy eszembe se jutott. Sokkal jobban lekötött az önmagam megismerése, a szemét kiürítése, mert ahogy egyre több mindent találtam, és egyre több dologtól szabadultam meg, annál inkább élveztem a dolgot és vágytam az újabb és újabb felismerésekre. Jól esett a munka magamon, és nem aggódtam azon, hogy nincs nő körülöttem. (Másrészt valószínűleg nem is voltam látható a nők számára sem abban az állapotban) Másfél évnyi nagytakarítás után feljöttem a napfényre, és azon kaptam magam, hogy nem érdekel a pornó. Egyszerűen csak nem érdekel. Ezzel párhuzamosan egyre több nő számára váltam láthatóvá, és az elfojtásaim szépen lassan oldódtak. Később még voltak próbálkozásaim, de nem tudott lekötni a dolog, mert mindig volt más dolgom. Azt tapasztaltam, hogy csak akkor keltette fel az érdeklődésemet, és tudott beszippantani kis időre, ha általánosságban nem volt mit csinálnom, vagy nem tudtam, hogy épp merre van a tovább az életem.
Zsani2000-ben a nagypapám halála után pánikbeteg lettem. Gyógyszerfüggő. Egy évvel ezelőtt határoztam el, hogy leteszem az antidepresszánst, és szembenézek a félelmeimmel. Folyamatosan dolgozom magamon, terápiába járok. Nagyon nehéz, a legnagyobb kihívás itt, hogy önmagamban találjam meg a biztonságot és ne rajtam kívül keressem, vagy mástól várjam hogy biztonságot adjon.
3- Zsani
Lányom iskolai bántalmazás áldozatává vált, ezzel egyidőben depressziós lett. A legnehezebb időszakom volt: látni a gyerekem ahogy ki sem akar mozdulni az ágyból. Meg akart halni, vagdosta magát. Nagyon nehezen tudtam elvinni orvoshoz, de végül gyógyszerrel olyan állapotba került, hogy el tudtam vinni terápiára. Hetek, hónapok voltak nekem is a félelem, kihívás- anyaként helyesen mellette lenni. Itt kezdtem újra felvenni a Mindenséggel a kapcsolatot. Ez a mélypont volt az, ahol már csak az ima maradt a kilátástalanságban.