Timár Tibor22 év házasság, nagy út és még hosszú út vár ránk. Az élet nagy kérdései merültek fel benne. Most már szép, de nem mindig volt ez így. Föltettem a kérdést sokszor magamnak, hogy vajon milyen ember az olyan, akinek a viselkedés mintája miatt a felesége sclerosis multiplex-es lesz. Vajon milyen ember az olyan, akinek a gyereke fél attól, hogy apa hogyan reagál a helyzetekre. A válaszom az lett: Egoista, gyáva, sérült. Hogy mi lett a megoldás? Elszégyeltem magam és addig mentem a belső vadonom legmélyére, egyedül és segítséggel, amíg annyira megváltoztam, hogy a feleségem kigyógyult a gyógyíthatatlan betegségből, a fiammal pedig egy nagyon szuper kapcsolatom van és ami még nagyon fontos, magammal is nagyon jó lett a kapcsolatom, most már büszke vagyok magamra, bele merek nézni a tükörbe.
3
Viktor GyollaiMiért ne legyen a következő téma az elköteleződés? Hát lássuk milyen tapasztalatokat adott nekem ebben az élet! Olyan családba születtem, ahol nehéz volt az elköteleződés. Lehetséges, hogy elhagytam volna, ha az is opció lett volna kisgyermekként... Apám ivott, anyám emiatt nagyon dühös volt, ezért mindennaposak voltak köztük a veszekedések, amikben gyakran én játszottam a villámhárító szerepét. Gimnáziumban leginkább a reál tantárgyak felé köteleződtem el, kémiával például minden nap több órát is foglalkoztam, mivel a tanárom hitt benne, hogy van esélyem a legjobbnak lenni. Igaza volt, kétszer is benne voltam az ország legjobb három kémikusában középiskolás szinten, de a másik két évben is ott voltam az országos döntőn. Gimi utolsó évében jött egy újabb (kettős) elköteleződés: egy lány és egy hit. A hit (egész pontosan a lelkészünk) "lökött" minket az elköteleződés egy következő szintjére, ami természetesen a házasság volt, kicsivel több mint 19 éves fejjel. A történet kilenc évvel később válással ért véget, de közben sokat tanultam az elköteleződésről. Két gyermekem felé azóta is elkötelezett vagyok, és ez így is marad, amíg csak élünk. A kémia iránti elkötelezettség még nagyon sokáig megmaradt, emiatt tudtam annyi mindent megtanulni és tapasztalni ebben a tudomány ágban. A párkapcsolati elköteleződés a válás után sokáig nehézséget okozott nekem, olyan is volt, amikor ez hűtlenséghez vezetett. Ami még izgalmas megfigyelés volt saját magammal kapcsolatban jó pár évvel ezelőtt, az az volt, hogy fontos emberek iránt elkötelezett tudok lenni. Például nem dobok ki egy embert a szívemből csak azért, mert a párkapcsolat nem működött vele. Ha volt benne érték számunkra, akkor tudott folytatódni barátságban, ahol mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. A mostani párkapcsolatomban eljutottam az elköteleződés egy fontos szintjére, ami korábban nem volt számomra elérhető. Mondjuk úgy, hogy "megfejlődtem" - vagy hogy szokták mondani? :-) Erről valószínűleg fogok írni külön, ezzel most ezt le is zárom. Kérdezz nyugodtan, ha valami kérdést indít benned!
Margit MolnárGyermekkoromban csak egyféle sportot próbáltam, a kézilabdát, de pár év után abbahagytam, mert képtelen voltam a versenyeken jelenlévő feszültséget kezelni. Ami másokat doppingolt, engem leblokkolt. Kamaszkoromtól kezdve így a mai napig csak olyan sportokat folytatok, amik a saját örömöm szolgálják. Jelenleg 4 éve tavasztól őszig futok ill. ha az időjárás nem kedvező, otthon súlyzós edzéseket kombinálok egy ellipszis trénerrel. Számomra a mozgás = élet. A legnagyobb mélységekből álltam fel a segítségével, nem egyszer. Sokszor előfordul, hogy nincs igazán kedvem megmozdulni, halogatom a nap folyamán a kezdést, olykor lustaságból ki is hagyok több időt. A tapasztalat viszont az, hogyha szánok időt az edzésre, azaz magamra, minden esetben sokkal jobb a hangulatom, még akkor is, ha igazából nem oldódott meg a problémám. Futásaim közben szeretek megpihenni, figyelni a természetet, rámosolyogni a virágokra, lepkékre, a madárcsicsergés, tücsökciripelés pedig zene füleimnek. Nekem ez jelenti az énidőt, ami a rohanós mindennapokban nyugalmat ad.
Fanni NémethEgész életemben hittem. Akkor is, amikor kihúzták a talpam alól a talajt, és kiléptem az addig megszokott világképből. Kétségeim ébredtek, kérdéseim lettek, amikre senki nem tudott választ adni. Nem tudtam elfogadni, hogy az én fejemben élő Isten annyira más legyen, mint amit tanítottak. Az élet folyt tovább, a hitem megmaradt. Csiszolgattam, tisztogattam magamban az újonnan tanultakat. Más Istenségeket, más hiteket, más felfogásokat. Aztán kikristályosodott előttem valami, egyfajta konklúzió. Ugyanabba a szőttesbe vagyunk belefonva mindannyian. A világ pedig, amibe beleszülettünk, sokkal hatalmasabb annál, mint amit fel tudunk fogni, meg tudunk ismerni. Ahogyan Isten is lehet más, mint ahogyan eddig tanultuk.
Apró AndiA szüleim házassága, mint minta Rengetegszer mondtam anyukámnak az elmúlt években, hogy én a helyében már réges-rég elváltam volna... Sok idő eltelt, mire rájöttem, hogy nagyon hasonló házasságban élek, mint ő (talán annyira nem durva). A szívósságot, a kitartást anyukámtól örököltem. De azt, hogy én is fontos vagyok magam számára, hogy megtanultam szeretni magam, azt már magamnak köszönhetem. Felismertem, hogy nem kell feláldoznom magam, úgy, mint ő. Hogy csinálhatom másképp. Jobban. És egyedül még mindig jobb, mint társas magányban élni.
Wiesner KatalinKiittam fenékig ezt a poharat. A reménykedés, a csalódás hullámvölgyein egyre mélyebbre süllyedve. Felemésztette az életem. A nulláról kellett aztán elkezdeni újra felépíteni magamat. Folyamatban van jelenleg is. Nem kevés elméletet, modellt, útmutatást ismertem meg ez idő alatt erről a témáról. Amit utólag mondani tudok: nincs recept, nincs válasz kint. A válasz idővel mégis megmutatja magát. Annnyi idő kell, amennyi kell, és nem több és nem kevesebb. Ezt is el kell fogadni. A szeretői helyzetben a legnehezebb hogy nem beszélhetsz róla. Elítélnek, lesajnálnak, kinevetnek, kioktatnak. Egy idő után a környezet nem tudja elfogadni, hogyha -akármilyen okból is- nem léptél ki, nem mentél még tovább. Van valami ami még bent tart. Az illúzió. Amit én adni tudok, amire nekem akkor szükségem lett volna: az hogy valakinek beszélhessek, ventilálhassak, aki ítélkezés, véleményezés és tanácsok, ötletek osztogatása nélkül képes velem lenni abban amiben vagyok. És... talán pár kérdést is fel tudok tenni ami.. talán segít. Ezt tudom nyújtani ha hozzám fordulsz. Hiszem hogy tudok segíteni ezzel neked is, és talán magamnak is, aki még mindig a gyászban van, "a lehetett volna de nem lett" feldolgozásában.
Toth IbolyaSziasztok „Oda megyek ahova és akihez tartozom”. „A vihar verte Zsoltimhoz." Ezt írtam 2o22.o9.27- én. Igen, a vihar verte Zsoltimhoz. A kép ami bennem élt hosszú évekig egy férfiról és akire vártam ,kerestem, sóvárogtam nem az volt külsőleg ahogy Zsoltim kinézett , de belsőleg amit ő mutatott találkozásunk napján az mind valahol bennem élt egy férfi aki emberséges. Erre vártam 53 évig. Ez fogott meg, ahogy kinyitottam neki lakásom ajtaját. Istenem egy ember jött hozzám aki az első percben is önzetlenül önmagát adta úgy az élet viharai által összeverve állt előttem. Átöleltem ez volt az első reakcióm rá. Hirtelen megijedtem. Ibi te mit csinálsz mondtam magamnak. Így kezdődött közös MI életünk. Amit akkor már éreztem ez valami más ezt a férfit egy hatalmasabb erő, Isten küldte számomra. Megkérdezve Zsoltim később honnan tudtad hogy én vagyok az akit eddig kerestél azt válaszolta „mikor a fényképedet megláttam már akkor tudtam, de amikor a lakás ajtót kinyitottad tudtam hogy a feleségem leszel.“ Ma boldog házasok vagyunk . Napjaink szeretettben, békében, nyugalomban és egymás tiszteletében teljesedik ki. Közös életünk megpróbáltatások sorozatán ment , megy keresztül amit már MI oldunk meg.
Paulics TamásSok éves drog és alkoholfüggés után hét éve teljes absztinenciában és ami fontosabb folyamatos felépülésben. Segítői munka először önkéntesként (nyírő Gyula Kórház Addiktológia) és ma már állásban (Boldog Gellért Szakkórház). Képzett coach és tapasztalati szakértő vagyok több év csoporttartási és egyéni mentorálási tapasztalattal.
3
Varga AnnaEgyedül maradtam 8 évnyi kemény bántalmazó kapcsolódás után. Hogyan lehetnék egyszerre Anya is és Apa is?! Hogyan adhatnám meg azt nekik, amit már eddig is képtelen voltam?! Csak a remény él bennem, hogy majd egyszer azt mondják nekem, - tudjuk miért döntöttél így Anya, és ez volt a helyes döntés! - Amikor a fiamnak elmondtam, hogy el kell hagyjuk az Apjukat mert veszélyben vagyunk, a fiam azt mondta, - Tudom, Anya! - ekkor 5 éves volt. Megkérdeztem tőle, hogy neheztelni fog-e ez miatt rám?! (sosem rettegtem ennyire a gyermekem válaszaitól mint ebben az időszakban..) és akkor azt válaszolta; - Nem. Apa rosszul viselkedett. Szóval a gyereknevelés nem egyszerű dolog. Mindenek felett áll a példa mutatás. Ha azt látják, hogy mindent el kell tűrni és bármit megtehetnek velünk, akkor ők is hasonlóan fognak cselekedni. Borzalmasan tudatosnak kellett maradnom, akkor amikor a válás és az az előtti időszak megmérgezett és idegileg tönkre tett. Nem volt egyszerű felülkerekedni azon, hogy ez már nem csak rólam, és nem csak az érzésekről szólnak. Meg kellett állítanom valamit, ami már az én őseimtől indultak. Amilyen mintáim voltak, ahogyan megéltem a gyerekkoromat. A gyermekek nevelésének legfőbb alapjai, a védelem, a példamutatás, a következetesség és a tiszta szeretet. Tiszta fejjel ez jól megy. De ha kibillen az ember, sok hibát elkövet. Hálát adok Istennek, hogy végül a gyermekeimen keresztül tette számomra világossá, mi a helyes cselekedet, mi a helyes út, az ő érdekükben.
Balogh MariannFelnőttek a gyerekeim. Szinte észrevétlenül. De valójában mégsem, hiszen annyi minden történt az évek alatt. Úgy éreztem kihasználtuk ennek minden pillanatát, kiélveztük a kiskorukat, és csodálattal néztük, ahogyan fantasztikus fiatal lányokká cseperedtek. A kamaszkor azonban minket is kihívások elé állított.. Leginkább azért, mert épp ekkor váltunk el. 14 és 16 évesek voltak a lányok, ami alapvetően is egy változó, nehéz helyzeteket hozó időszak, így meg különösen azzá vált. Megviselte őket a válás. Két lakás, két szülő, két különböző hozáállással. Keresték a kiskapukat, feszegették a határokat. Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, hogy nem élem túl. Nem csak a férjemet veszítettem el, nem csak a család omlott össze, hanem még a lányaim is elfordulnak tőlem? Voltak pillanatok, amikor a legszívesebben feladtam volna, de mégsem tettem, mert mindig volt egy belső erőm, ami hajtott, hogy menjek tovább. Tisztáztuk a feltételeket az édesapjukkal, együttműködésben tartottuk a határokat. Úgy érzem sikerült.. Ma már 18 és 20 évesek, és a kapcsolatunk olyan tiszta és mély, amit korábban elképzelni sem mertem