Tünde10 éve nevelem egyedül a lányom. Most már Ő 18 éves lett, de még mindig minden nap beszélgetünk "az élet nagy dolgairól", és örülök, hogy hozzám fordul. Nagyon nehéz volt nagyszülői, baráti segítség nélkül, és apa is 100km-es távolságban... de talán pont ezért szereztem olyan tapasztalatokat, amikkel szívesen segítek.
3- Tünde
Sokáig azt hittem, ha nincs senki mellettem, nem vagyok egész ember, selejt vagyok, szánalmas, és kapartam azért, hogy ezt ne érezzem. Faltam a pasikat sorra, mert persze ezt érezni lehet, hiszen görcsösen, akaratosan ragaszkodik az ember... természetesen ilyenkor csak elvesznek tőlünk. Most már elértem, hogy jó egyedül, nincs szükségem senkire a boldogsághoz, lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de így vagyok én! Folyamatosan fejlesztem magam ebben a témában is és általában az önismeret témájában. Szívesen tapasztalatot cserélnék ebben a témában másokkal.
Varga AnnaEgyedül maradtam 8 évnyi kemény bántalmazó kapcsolódás után. Hogyan lehetnék egyszerre Anya is és Apa is?! Hogyan adhatnám meg azt nekik, amit már eddig is képtelen voltam?! Csak a remény él bennem, hogy majd egyszer azt mondják nekem, - tudjuk miért döntöttél így Anya, és ez volt a helyes döntés! - Amikor a fiamnak elmondtam, hogy el kell hagyjuk az Apjukat mert veszélyben vagyunk, a fiam azt mondta, - Tudom, Anya! - ekkor 5 éves volt. Megkérdeztem tőle, hogy neheztelni fog-e ez miatt rám?! (sosem rettegtem ennyire a gyermekem válaszaitól mint ebben az időszakban..) és akkor azt válaszolta; - Nem. Apa rosszul viselkedett. Szóval a gyereknevelés nem egyszerű dolog. Mindenek felett áll a példa mutatás. Ha azt látják, hogy mindent el kell tűrni és bármit megtehetnek velünk, akkor ők is hasonlóan fognak cselekedni. Borzalmasan tudatosnak kellett maradnom, akkor amikor a válás és az az előtti időszak megmérgezett és idegileg tönkre tett. Nem volt egyszerű felülkerekedni azon, hogy ez már nem csak rólam, és nem csak az érzésekről szólnak. Meg kellett állítanom valamit, ami már az én őseimtől indultak. Amilyen mintáim voltak, ahogyan megéltem a gyerekkoromat. A gyermekek nevelésének legfőbb alapjai, a védelem, a példamutatás, a következetesség és a tiszta szeretet. Tiszta fejjel ez jól megy. De ha kibillen az ember, sok hibát elkövet. Hálát adok Istennek, hogy végül a gyermekeimen keresztül tette számomra világossá, mi a helyes cselekedet, mi a helyes út, az ő érdekükben.
Molnar AnnaHogyan beleztem ki magam? Savászana..lehunyt szemmel, teljes ellazulásban fekszem, mikor elsőszülött kislányom nekifutásból a hasamra ugrik. Következő évben túléli első epilepsziás rohamát és azóta jó párat. Mellette a relaxálásról (is) lemondtam egy időre. A kistesó érkezése után nyilvánvaló lett, hogy a hasizmom szétnyilt, és ezt tornával, diétával nem tudom rendbetenni. Szülés után is jöttek a döbbent kérdések: "csak nem megint babát vársz?" És igen, valahol évek szóltak erről: felpuhultan engedtem át magamon a kis lelkeket, szülés, hordozás, tandem szoptatás, pelankázás, állandósult kismamalét - sérvkötőben. Elfolyattam az életerőm. És már magam előtt sem mutatkoztam meztelenül,a libidóm kihunyt. Illetve..csak elhantoltam a legsötétebb bugyraimba. Mert egy sorsdöntő gyógyító kezelésen Valaki rátapintott a növekvő köldöksérvemre, és bátorított, esetleg kimondhatnám a vágyaimat. Áttört a gát. Kezdtem botrányosan megmutatni,mire, kire vágyom. És igen,teljesen le akartam meztelenedni. Őelőtte is. A szégyenemtől való megtisztulás szamuráj szokás szerint történt: nem halogattam tovább a műtétet, ami esztétikailag és egészségügyileg is indokolttá vált. A harakiri keresztjének függőleges vágását én metszettem lassan az évek során. A sebész ejtette a vízszinteset. Hogy segítsen újrarendeződnöm, immár egyenes derékkal. Alsó és felső emberem összeöltve.
Timár Tibor22 év házasság, nagy út és még hosszú út vár ránk. Az élet nagy kérdései merültek fel benne. Most már szép, de nem mindig volt ez így. Föltettem a kérdést sokszor magamnak, hogy vajon milyen ember az olyan, akinek a viselkedés mintája miatt a felesége sclerosis multiplex-es lesz. Vajon milyen ember az olyan, akinek a gyereke fél attól, hogy apa hogyan reagál a helyzetekre. A válaszom az lett: Egoista, gyáva, sérült. Hogy mi lett a megoldás? Elszégyeltem magam és addig mentem a belső vadonom legmélyére, egyedül és segítséggel, amíg annyira megváltoztam, hogy a feleségem kigyógyult a gyógyíthatatlan betegségből, a fiammal pedig egy nagyon szuper kapcsolatom van és ami még nagyon fontos, magammal is nagyon jó lett a kapcsolatom, most már büszke vagyok magamra, bele merek nézni a tükörbe.
Viktor GyollaiMiért ne legyen a következő téma az elköteleződés? Hát lássuk milyen tapasztalatokat adott nekem ebben az élet! Olyan családba születtem, ahol nehéz volt az elköteleződés. Lehetséges, hogy elhagytam volna, ha az is opció lett volna kisgyermekként... Apám ivott, anyám emiatt nagyon dühös volt, ezért mindennaposak voltak köztük a veszekedések, amikben gyakran én játszottam a villámhárító szerepét. Gimnáziumban leginkább a reál tantárgyak felé köteleződtem el, kémiával például minden nap több órát is foglalkoztam, mivel a tanárom hitt benne, hogy van esélyem a legjobbnak lenni. Igaza volt, kétszer is benne voltam az ország legjobb három kémikusában középiskolás szinten, de a másik két évben is ott voltam az országos döntőn. Gimi utolsó évében jött egy újabb (kettős) elköteleződés: egy lány és egy hit. A hit (egész pontosan a lelkészünk) "lökött" minket az elköteleződés egy következő szintjére, ami természetesen a házasság volt, kicsivel több mint 19 éves fejjel. A történet kilenc évvel később válással ért véget, de közben sokat tanultam az elköteleződésről. Két gyermekem felé azóta is elkötelezett vagyok, és ez így is marad, amíg csak élünk. A kémia iránti elkötelezettség még nagyon sokáig megmaradt, emiatt tudtam annyi mindent megtanulni és tapasztalni ebben a tudomány ágban. A párkapcsolati elköteleződés a válás után sokáig nehézséget okozott nekem, olyan is volt, amikor ez hűtlenséghez vezetett. Ami még izgalmas megfigyelés volt saját magammal kapcsolatban jó pár évvel ezelőtt, az az volt, hogy fontos emberek iránt elkötelezett tudok lenni. Például nem dobok ki egy embert a szívemből csak azért, mert a párkapcsolat nem működött vele. Ha volt benne érték számunkra, akkor tudott folytatódni barátságban, ahol mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. A mostani párkapcsolatomban eljutottam az elköteleződés egy fontos szintjére, ami korábban nem volt számomra elérhető. Mondjuk úgy, hogy "megfejlődtem" - vagy hogy szokták mondani? :-) Erről valószínűleg fogok írni külön, ezzel most ezt le is zárom. Kérdezz nyugodtan, ha valami kérdést indít benned!
- Molnar Anna
A haragom és megvetésem anyám iránt sokáig bebörtönzött. Olyan példás mintát adott cselédségből, felelősségáthárításból, bántalmazó kapcsolati függőségből, és nem sorolom, hogy saját magát élve temette el a szememben. Hogy miért maradtam mégis rab? Kötött az, hogy bebizonyítom, szabad vagyok mindettől, hogy megmutatom, én másként élem meg a nőiséget, a szerelmet, a szülést, a nevelést, a hivatást, a szellemi fejlődést, a határtalanság felfedezését..nyilván kétségeim voltak abban, hogy erre képes vagyok. Még mindig szégyellek hálás lenni azért, hogy az ő sírjáról dobbantottam. Csak mikor megérint a sejtelem, hogy ezt a szabadságharcot ugyan magamért kezdtem, de vívom minden ősömért és gyermekemért is, akkor érzem, hogy egyikünk sincs a másik fölött, hanem egyenrangúak vagyunk. Tulajdonképpen bajtársak.
Margit MolnárGyermekkoromban csak egyféle sportot próbáltam, a kézilabdát, de pár év után abbahagytam, mert képtelen voltam a versenyeken jelenlévő feszültséget kezelni. Ami másokat doppingolt, engem leblokkolt. Kamaszkoromtól kezdve így a mai napig csak olyan sportokat folytatok, amik a saját örömöm szolgálják. Jelenleg 4 éve tavasztól őszig futok ill. ha az időjárás nem kedvező, otthon súlyzós edzéseket kombinálok egy ellipszis trénerrel. Számomra a mozgás = élet. A legnagyobb mélységekből álltam fel a segítségével, nem egyszer. Sokszor előfordul, hogy nincs igazán kedvem megmozdulni, halogatom a nap folyamán a kezdést, olykor lustaságból ki is hagyok több időt. A tapasztalat viszont az, hogyha szánok időt az edzésre, azaz magamra, minden esetben sokkal jobb a hangulatom, még akkor is, ha igazából nem oldódott meg a problémám. Futásaim közben szeretek megpihenni, figyelni a természetet, rámosolyogni a virágokra, lepkékre, a madárcsicsergés, tücsökciripelés pedig zene füleimnek. Nekem ez jelenti az énidőt, ami a rohanós mindennapokban nyugalmat ad.
Fanni NémethEgész életemben hittem. Akkor is, amikor kihúzták a talpam alól a talajt, és kiléptem az addig megszokott világképből. Kétségeim ébredtek, kérdéseim lettek, amikre senki nem tudott választ adni. Nem tudtam elfogadni, hogy az én fejemben élő Isten annyira más legyen, mint amit tanítottak. Az élet folyt tovább, a hitem megmaradt. Csiszolgattam, tisztogattam magamban az újonnan tanultakat. Más Istenségeket, más hiteket, más felfogásokat. Aztán kikristályosodott előttem valami, egyfajta konklúzió. Ugyanabba a szőttesbe vagyunk belefonva mindannyian. A világ pedig, amibe beleszülettünk, sokkal hatalmasabb annál, mint amit fel tudunk fogni, meg tudunk ismerni. Ahogyan Isten is lehet más, mint ahogyan eddig tanultuk.