Kapcsolatok rendszerében élünk, ha akarjuk ha nem. Számomra a kapcsolatépítés igen könnyen megy, viszont az elmúlt időszak ponai miatt tartózkodom a bensőséges kapcsolatokól. Kapcsolódások nélkül nem létezhetünk, hiszen akkor a boltban sem szolgálnak ki. Ha valakit megrémít a kapcsolat szó, az ásson ezzel kapcsolatban mélyebbre. Milyen kapcsolataid állnak per pillanat gatyául? -Családi? -Baráti? -Munkahelyi? -Párkapcsolati? - Hivatalos ügyintézéshez kötött? Ha ebben a témakörben kutakodsz, akkor már komoly lépést tettél annak érdekében, hogy rendezd a világgal való viszonyodat. Közelebb kerülj az életben neked szánt helyhez, közösséghez, rendhez, működési módhoz. Az elmúlt évek tálcán kínálták a lehetőséget az Önmagunkkal való kapcsolatunk felülvizsgálatára, a körülöttünk, velünk létező emberekkel meglévő kapcsolataink értelmezésére. Egyedül lenni egy nagyon magas személyiségfejlődési szint, spirituális fejlődési lehetőség, viszont magában hordozza a valóságképünk torzulását. Alkalmanként ezzel bezárjuk magunkat a vélt vagy vaéós félelmeink ketrecébe és segítség, kapaszkodó EMBERI KONTAKTUS nélkül nehéz visszatalálni a valódi önmagunkhoz. Ha úgy döntöttél valamikor, hogy kilépsz a társadalmi kötelékekből, hogy ne sérülj, ne bántsanak azért amiért olyan vagy és úgy viselkedsz amilyen vagy. Teljesen megértelek, viszont olyan pozitív, sziporkázó, bájoló és építő lehetőségekről mondassz le, amin keresztül átírhatod korábbi tapasztalataidat. Kérlek soha ne add fel. Találj Rám- Ránk. Fogom a kezed, magamhoz énekellek, kinyitom a kaput helyetted, hogy onnan indulj új szárnyat bontani. Az elmúlt két és fél évben, minden akorábbi életem szereplőihez tartozó ember hátatfordított nekem, kétségbe vont, cserben hagyott, hátbaszúrt, kijátszott, kisemmizett, megvezetett. Ettől lett bennem erősebb a hit, hogy olyan egyedi útját választottam helyesen az önérdekérvényesítésnek, ahol nem számít semmi. Bár jelenleg településszintű hajléktalan, rokkantnyugdíjas vagyok két diplomával, mégis a világ legboldogabb embere. Tönkre tettem a mások által irigyel, sikeres életemet, mert már annyian szívták a véremet, hogy a szervezetem feladta és a sürgősségin kötöttem ki. Az ingyen segítő felállt és hátatfordított mindennek és mindenkinek. A családom elől a pszichiátria zárt osztályára kellett menekülnöm és azóta is rejtem önmagam és önvalómat, hogy ne bántsanak miattam másokat. De az elmúlt időszak önkéntesen vállalt kínszenvedése vezetett most ehhez a pillanathoz, hogy írhatok neked, hozzád. Nem vagy egyedül és nem is hagyunk magadra. Ott vagyok a szél simogatásában, a galamb röptében a nap sugarában, egy gyermek szemében egy idős kéz szorításában. Nyílj meg és nyisd vissza a szemed babám. Újjászületáésed napja ez. Mint az újszülött kezd újra megszokni a fényt és új reménnyel várni a hajnalt. Benne leszek. Sokan benne leszünk. Szívben, lélekben, zenében hangban, az étel ízében. Köszöntelek otthon Bolygó Hollandi Mártás
A hűtlenséggel ingen intenzív, transzgenerációs kapcsolatom van. A családban sajnos férfi oldalról leginkább igen gyakori és bevett szokás volt a hűtlenség. Voltam elszenvedője, de hála a jó égnek okozója nem. Valószínűsítem, hogy az apai nagymamám igen szigorú katolikus hitének köszönhetően de a végletekig hűséges voltam (eddig) és nem is kísértett igazán a hűtlenség. Bár egyedülálló nő vagyok és nem mondom azt, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy sutba dobom erkölcsi rendemet, nem vállalok felelősséget a másik ember döntéséért hanem az én boldogságom kiteljesítése, vagy beteljesedése érdekében hűtlen leszek önmagamhoz és belemegyek valamibe, amit egész életemben elítéltem. De a hitem, a magam iránti tisztelet és feltételnélküli szeretet mellett döntöttem és bár majd meg szakadtam miatta nem léptem át azon a határon. Sok kár ért abból, hogy jelezték nős vagy párkapcsolatban élő férfiak, hogy szívesen elvinnének egy menetre, sőt többször el akarták hagyni a feleségüket miattam, de mindig arra kértem a JóIstent, hogy ne hozzon ilyen kellemetlen helyzetbe. Ebbe az életbe ne én legyek jellemtelen férfiak mentőkötele a kiugráshoz. Borzasztóan nehéz helyzetbe kerültem emiatt. Sok tervem, munkahelyi sikerességem ezért fulladt kudarcba. Ez volt a büntetés azért, mert nem teszem szét a lábam sem előmenetel, se pénz, se semmilyen helyzetben ami nem tiszta. Hálás vagyok magamnak ezért, pedig hidd el hogy megpróbált az élet rendesen. Egy nagyon boldog igaz időszakban rámtalált a mindent elsöprő bolond szerelem. Mindent vitt és én átadtam magam neki gondolatban. Tettben szinte semmilyen formában. TKözel két éves próba ez nekem, de állom a sarat. Megőrzöm azt ami engem igazi nővé tesz. Őrzöm a szegény lányok adományát a "szüzességemet" egy olyan pillanatra, mikor megengedhetem magamnak újra, hogy szétessen az életem a szerelem miatt. Megéltem és életem legszebb pillanatai közé sorolom. A vak, fékezhetetlen, de beteljesületlen szerelem pillanatait. Olyan emberi minőséget tapasztaltam meg magamból általa, hogy a szerelem önmagamiránt oldhatatlan lett. Eltávolított a párkapcsolódás esélyétől, ,ert nagyon sokan megirigyeltek egy szerelmet, ami soha sem szökken szárba, de minden ivülálló látta, hogy Istentől elrendel, bár érthetetlen kapcsolat született két idegen, különálló világból érkezett ember között. Meghoztuk saját döntéseinket. Kimondatlanul. Ő a párját választotta én saját magamat, vagy leginkább a munkámat. Nem nagyon tehettem mást és nem bánom. Kapaszkodom abba az egyetlen érintésbe, ami kizökkentette a táram a visszafolytás keretébe és megsimította a hátamat. Sok hónapon át ez volt a védőbástyám a környezetem támadásai ellen és a kedvese neve volt a pajzsom, hogy ne tegyek őrültséget. Lehetett volna másként és akkor már rég más szinten élném az életem? Lehet. Ki tudja? Talán itt és most nem is számít. A beteljesülés lehetőségéért nagyon sok mindet tettem meg és önismereti síkon kutattam a helyzet kialakulásának oka iránt. Még mélyebb elismerést nyertem magam számára. Feláldozni mindent a tényleges szabadságért, hogy úgy végezhessem a dolgom ahogyan én képes vagyok, minden nehézséget megér és nem érzem áldozatnak. Mikor elér az ember egy olyan életszakaszba, több évtizedes önismereti és személyiségfejlesztési munka által, hogy teljesen tisztába kerül az élete értelmével, minden nehézséget megér annak beteljesítése. Az egyedüllét mámorát, az elhagyott érintések hiányát, a segítségnyújtó kéz elkerülését, a másik védelmét, a bizonyosságot a hiányállapotok rendeltetésszerű csökkentését. Nem egy másik ember által, hanem a meglévő forrásain által. Nem mástól várni, hogy javítsa hibáinka, megbocsátani magunknak, hogy sokszor hagytuk cserben sajátmagunkat és ezért nagyon kemény árat fizettem. De megérte, mert ez által kinyílt a világ és olyan helyre is méltónak látom magam, aholy olyan férfi vár, aki hasonló próbatételeken megy keresztül csak azért, hogy egy napon egyesíteni tudjuk tapasztalatainakt és pótoljuk az egymás nélkül eltöltött időt. Azt nyertem vele, hogy egy olyan minőségében kiemelkedő párkapcsolat ígéretét mutatta nekem az úr, amiért nem csak tenni érdemes, hanem várni rá. És megpróbálni végre nem elugra előle életvédelmi ösztönkésztetésből. Új férfi mintát beengedi. Megtapasztalni, hogy létezik olyan feltétel nélküli hűség, amikor bármilyen butaságot tehet, bármeddig nélkülöz is a társad- olthatatlan szerelemben vagytok akkor is mikor még a kezét sem fogtad meg. Teljes mellszélességgel kiáll az én idióta, néha vállalhatatlan, szabados viselkedésem miatt. Megmztatta, hogy az élet minden területén a tenyerén hordozna ha hagynám. El jön ez az idő is. Addig hűen őrzöm azt az Egyedülálló nőt, akit csak ritkán engedek ki a fátyol alól, hogy ne éljenek vissza gyengeségével. Soha, soha de soha többé.
Átéltem azt, hogy párkapcsolatban nem vagyok kellően megbecsülve, s ezt hagyom. Hagyom a számomra nem álomszerű, felemelő párkapcsolati jelenlétet. Hagytam azt, hogy a belső kritikus énem kapjon szerepet és önmagamat hibáztassam, illetve beletörődjek. Jelenleg azon dolgozom, hogy a határaimat egészséges szintre felhúzzam. Kiálljak a lelkem szerint diktált elképzeléseim mellett, s ne alkudjak meg. A sémákat feltárjam, lepakoljam. A hitem, belső hangom legyen velem és az elképzelt életemet éljem a párkapcsolat terén is. Minden rajtam múlik, s értem történik. Elfogadom és fejlődök, haladok ezen az úton!👣☀️
A sors fura fintora kapcsán két létformában éltem az életem. A szüleim jóvoltából a vállalkozói élet nehézségeiben asszisztáltam és volt lehetőségem 20 évig az (köz)alkalmazotti jogviszony áldásos és áldatlan lehetőségeiben leleldzeni. Az én fura lázadó, ambíciózus, magas alkotóképességekkel megáldott és tenniványó, tökéletességre törekvő énem, minden munkahelyet a sajátjának tekintett és folyton fejleszteni, gyarapítani akarta. Ezt nem igen hegyták, de megcsináltam akkor is ha mindenki a feje tetején sergett. Akkor is ha nem volt szabad, akkor is ha tiltotta a törvény, akkor is ha nem volt rá pénz, idő, vagy szakember. Én mindent is elbírtam, mert nem maradhat feladat elvégzetlenül bármilyen forráshiányból. Hááát megcsináltam az enyémből. Nehéz volt folyton harcolni a butasággal, az irígységgel, mások félelmeivel, ártó szándékaival, de engem feleskettek a szakmám legmagasabb szintű vitelére és nem akartam kevesebb lenni annál, mint amilyen vagyok. Sokszor lemondtam magamról, hogy mást ne bántson az én mibenlétem. Sokszor feladtam, de nem szűntem meg dobogni. Tanítottam, támogattam, segítettem azokat, akik a lehetőségeim korlátaiért voltak felelősek azért, hogy szélesítsem a nézőpontjaikat, bízva abban, hogy eljön az én időm és végre kiteljesedhetek szakmailag. Ez 20 évig nem következett be ezért kilépve a rendszer rugalmatlan, lassú, ezköztelen kereteiből a saját uatamat kezdtem járni és olyan szembeszéllel találtam magam szembe, amire azért valljuk be nem számítpottam. Igazából könnyebben és hatékonyabban akartam végezni a munkámat hiszen mindent megtettem érte, de a meglévő partnereim olyan akadályokat gördítettek körém, hogy az óborzalom. Rendes Matúz Viki stratégia ebben az esetben, hogy még jobban dolgozom, még többet teljesítek, még több irányba figyelek, többet nélkülözök annak érdekében, hogy egy napon valóban úgy végezhessem a dolgomat, ahogy arra mindig is készültem, amire méltó vagyok és amire az embereknek szüksége van. Így leginkább egyedül dolgozom és keresem azokat a szakembereket partnereket és lehetőségeket ahol önmagam lehetek a magam őrült módján. Jobban figyelek magamra, vigyázok a szaktudásomra, nem pazarlom hülyékre az ötleteimet ingyen és nem bízom magam másra. Egy különleges életkiképzésben készítettem fel magam arra, ha beüt a krach, akkor sem omoljak össze, ne bízzak semmit a véletlenre és ne hagyjam magam befolyásolni, vagy ne alékudjak meg alapkérdésekben. Így lassabb, fájdalmasabb, de az enyém. És nem adom már oda másnak. Megéri kiállni az elveidért, a szakmai elképzeléseidért, a saját képességeidért akkor is ha a jelenlegi világod minden irányból támad érte. Tekintsd fejlődési lehetőségnek. Önmagad mélyebb megtapasztalási terepének, életleckének. Másképpen sem emberileg, sem szakmailag, sem karrieileg nem tartanék ott ahol vagyok. Százszor kellett beverni a fejem a falba, hogy megnyíljanak a kapuk és százszor megtenném újra ezért a pillanatért, hogy most szabadon küldhessem el azokat a picsába akik évtizedek óta akadályoznak, korlátoznak, kétségbevonnak és hátbaszúrnak. Mééég mindig élek bazdmeg és velem él a remény, a hit a szeretet, hogy van értelme ennek a földi létnek csak tedd adolgod a mit a saját szíved diktál. Mindenki más elmehet a sunyiba. Én tudom, tanultam, tapasztaltam, ismerem és élem. Az az enyém amit én végeztem el. Másra ritkán hallgatok, mert erre készítettek fel a századok, hogy az emberiség legmagasabbszintű szolgálója legyek. Ugorj velem. Egy gödörben vagyunk, a többi kamukéró. Üdv a poklomban. Nem félem azt, mert én vagyok az Ördög. Sőőőt nem is egy, öt. Magadhoz csábítalak, hogy együtt tudjunk tenni magunkért. És ez nem lehet másként.
Vannak hármas kapcsolódások van volt a miénk. Egy nehézkes kapcsolat miatt elküldtem a férjem abban a hiszemben hogy ha külön leszünk egy tanuljuk egymást becsülni és talán lesz vissza út. De egy harmadik fél lépett közénk aki azt gondolta vele van elköteleződve, együtt is laktak. De egy közös gyermek miatt a mi kapcsolatunk sem záródott le, mert egymás terében újra egymásba gabajodtunk. Egyszerűen meg történt. Így feleség létemre én lettem a titkos harmadik, de csak plátói értelemben. Próbáltam rá vezetni döntsön kit szeretne. Nehéz hetek jöttek egész karácsonyig de akkor haza tért. Sajnos ez a csoda sem tartott sokáig, mert a lánnyal aki 20 éves és nem csak fiatal de rajongást mutat felé nem zárta le a kommunikációt bár ezt mutatta. Így titokban beszéltek és egy kisebb vita után újra lelépett. Nem hittem el hogy lehettem ennyire hülye, 47 éves vagyok felnőtt nő felelőségteljes ember Édesanya, és a gyermekem Apja csapott be, tett engem szeretővé, majd elhagyott feleséggé. Sosem éreztem magam még ennyire megalázva, és elárulva. A szerelem és a szeretet olykor kevés ha az ember nem tud dönteni, melyik lovat is akarja, mert mindkét lóban van valami jó és miközben egyiket se akarom bántani négy ember életet sodram partra A férjem vissza ment a barátnőhöz aki annak ellenére vissza várta hogy becsapta őt is és én kitálaltam, hogy ne tudatlanul döntsön hiszen karácsonykor szó nélkül hagyta el. A másik érdekesség hogy távozni Valentin nap előtt két nappal távozott. Ha nem lenne megalázó meg nevetnék is. Lényeg hogy elengedtem mert én nem leszek szeretője a saját férjemnek. Azóta tartjuk a távolságot, amit persze a közös lányunk is nehezen visel. Sokszor kéri jöjjön haza pl a napokban is. De elutasítast kapott, mert nem tud mit kezdeni az érzéseivel, és a barátnőt nem hagyja cserben. Hát ez a mi kis sztorink.
Na hááát ez a kedvencem Drágák! A mindenség legjobb szeretője vagyok, aki spirituális szinten szellemi élvezeteket nyújt férfiaknak nőknek egyaránt. Szexuális értelemben, még nem voltam szeretője senkinek. Valahogy elkerült ez a tapasztalat és nem is vágyom rá. De tudd, hogy ha szeretői viszonyt ápolsz valakivel az nekem teljesen rendben van. Nem újkeletű jelenség, nem te vagy az egyetlen és nem is az utolsó. Nem mondom azt, hogy a szeretői státusznak nincsenek olyan formái, amit tisztességtelennek tartok. Ha úgy alakul ki szeretői viszony, hogy az abban résztvevők közül bármelyiknek is van tartós kapcsolata, szerintem az a partnerrel szemben nem egy üdvözítő dolog. Ha azért vagy szerető, mert a pároddal a szexualitás nem működik, de nem mered neki bevallani, vagy nem sikerült megoldani a problémát és ezt a menekülő utat választottad, bár megértem, de ilyen esetben magadat is cserben hagyod. Szerintem (bár erről valódi tapasztalatom nincs) az élet akkor válik párkapcsolatban boldoggá igazán, ha minden oldalról kiteljesedhet a két ember közötti viszony. Így az egyik legfontosabb területen a szexualitásban. Ha a szeretőséget hazugság, titkolózás, becsületsértés övezi, azzal magadnak többet ártasz, mint amit a kielégítő szex adni tud. Ha két egyedülálló ember a vállaltan, kimondva csak a szexben kapcsolódik, az nekem tök rendben van. Báár én nem gyakorlom, de tökéletesen elismerem létjogosultságát az általam gyógyszexnek nevezett jelenségnek. Nyilván a probléma onnan kezdődik, ha a szeretői viszonyodban nem érzed jól magad. Egyszer csak többet akarsz. Más igényeket kezdesz támasztani a partnereddel szemben, vagy a szexet használod fel, hogy manipuláld a partnered. A férfiak ritkán viselik jól, ha ilyen manipulációnak vannak kitéve, viszont néha képtelenek ellenállni vágyaiknak. Így ez egy csapda helyzet szerintem. Sem kint, sem bent. Szükségletkielégítésből, kielégítetlen lekki szükségleteket teremtünk. Mit nyerek? Mit veszítek? Mit hoz? Miért van rá szükség? Újra önismereti munkára sarkallnálak? Vizsgáld meg mit szolgál számodra a kialakult helyzet? Miért mentél bele (már megint)? Mi rémíszt egy teljes palettás kapcsolattól? Miért fontos számodra, hogy jól teljesits az ágyban és erről folyamatos visszaigazolást kapj? Jól megleszünk itt, és elidőzhetünk ennél a témánál, mert a saját szexualitásommal való kapcsolatomat régóta vizsgálgatom és az eredmények kipróbálása még várat magára. Tudnék mesélni. Pusszancs Drága, hajrá!
Szinte egész eddigi emberi létemben, az emberi természet viselkedéskutatója voltam. Már néhány éves koromtól vannak olyan emlékeim, hogy figyelem az embereket, viselkedésüket, magatartásukat, reakciójukat másokra és a körülöttük lévő világra. Mintha egy laikus kultúranropológusként születtem volna le erre a Földre. Az ismerkedés számomra lételem, szakmai elkötelezettség, hivatás, életstratégia, kutatsái terep, szerelem. Egy ember arca mögött meglátni önvalóját egy ajándék. A léleklátás képességével születtem és formáltam belőle palotát, segítő módszert, én- és önvédelmi mechanizmusokat, létstratégiákat, megküzdési potenciálokat. A szándék, amivel egy másik emberhez közelítünk, meghatározza a további életünk kimenetelét. Minden ismerkedési lehetőség új ajtót nyit önmagunkba. Néha fáj, csalódás, bánat teremtője, de a legtöbb esetben olyan tanító mester akihez mindig fordulhatsz ha elbizonytalanodnál, ha elvesztenéd hited, ha eltünne az út irány, vagyha nem találnád az alagút végét. Az ismerkedés vágya és lehetősége megadatott hát használd! Igen, hallak...de akkor meg kell magam is mutatni a másiknak. Valóban. Ez a legjobb része. Mert igazából nem a másiknak mutatkozol be, hanem rajta keresztül, az Ő viszonyrendszerébe ágyazva ÖNMAGADRA találsz. Jócskán találsz rá példát az életedbe, hogy egy-egy spontán, előre nem tervezett, vagy irányított ismerkedési helyzet gyökeresen változtatta meg a látásmódodat az életről, szerelemről, kapcsolódásról. Ha elengeded azt a megfelelési kényszeredet, hogy jól nézz ki a párkapcsolatkereső palettán, már nyert ügyed van. Ha elenged a görcs, hogy párkapcsolatot akarok és mindent megtennék érte, máris beérkezik valaki az életetbe aki hozzásegít ahhoz, hogy partnerként tudj kapcsolódni a számodra megfelelő emberhez. Az ismerkedést ne a húspiaci kikínálkozás terepeként fogd fel, hanem egy arcban rejlő lehetőséget, egy különleges életút felfedezését, más ember élettapasztalatainak begyűjtését. Már is párban- kapcsolódsz egy másik emberhez, jelentsen ez bármit és tartson bármeddig is. Én a párkapcsolatot jelenleg nem a holtomiglan gyerekszülős értelemben definiálim, hanem két ember, egy időben egy helyen tölt és szerez közös élményeket, tapasztalatokat. Önmagadtól se várd el, hogy élethosszig tartó együttlét lesz a vége, hiszen ezt nem tudhatja senki, még Isten sem. Ráadásul, létezik az a fránya SZERELEMNEK hívott izéééé, amitől elveszíted a fejed és végre nem gondolkodsz. Benne van a bukta lehetősége...? Igen jócskán, de enélkül élni képtelenség, fölösleges próbálkozás, kihagyhatatlan élmény. Szerelemben élni önmagunkkal az egyik legmagasztosabb élmény és forráskód, ami vonzza a számunkra potenciális kapcsolati minőségben lévő másik felünket. Hidd el a világ másik végéről is megtaláljátok egymást, mert bár nem is tudjátok, hogy minden nappal egy lépéssel közelebb kerültök egymáshoz, de a megfelelő önismereti úton keresztül megtalál a szerelem és megismered azt aki számodra a jelenlegi élethelyzetedhez a méltó társ. Ha nem működik az jelzi számodra, hogy te nem működsz úgy amire vágysz. Az ismerkedés az Önismerettel kezdődik, rajta keresztül vezet és vele együtt teljesedik párkapcsolattá. Ha velem találkoztál, már nagyon jó uton vagy önmagadhoz. Köszöntelek a varázsbirodalmamban. Megismerlek BARÁTOM.
Az elköteleződés képessége a tudatalatti folyamataink és tapasztalataink metszete. Letenni a voksunkat egyetlen személy mellett. Javaslatom szerint ez igazából Önmagunk melletti kiállásunk minőségét jelöli. Az elmúlt időszakban, kb. 2-2,5 évben, benső utakon keresztül vizsgáltam az emberek kétségbeesett párkapcsolati, kötödési késztetési mögött álló félelmet, szorongást, menekülést...oda-vissza. Nagyon sok emberrel beszéltem életem során az aktuális párkapcsolati problémáikról, dilemmáikró. Nekem a probléma a kenyerem és akad bőven. Hááála annak a magasságosnak, mert egyébként éhen halna az agyam. Az elköteleződési nehézségek mögött álló problématenger, a felismerésben rejlő nehézség, szinte tálcán kínálja magát. Leggyakrabban saját nyilatkozatainkban érhetjük tetten, hogy mit is jelent számunkra az elköteleződés párkapcsolatban. Az a túlságos meglátásom született ebben a témakörben, hogy évszázados tradícióink fölülírási folyamatai zajlanak. Egyre többen akarják érteni, megélni saját magukat és leginkább másban találják a hibát. Büntetik az új kapcsolatot a régi miatt, az ellenkező nemű szülővel kialakult kapcsolati problémáik miatt, menekülnek, kitagadnak, megtörnek családi mintákat, hogy megvédjék magukat a sérülésektől. Gyakran szüleik által enszenvedett sérülésektől, amit önmagukra vetítenek, pedig nem is volt igazán rossz tapasztalatuk. A sokszor hallott Nem kell papír a boldogsághoz...Nem költözöm össze, mert nem osztozom...Nem engedlek közel, mert már bántottak eleget...Nincs szükségem rád, mert egyedül álló vagyok... Számos ilyen indok, nyilatkozat mutatja meg számodra, hogy valaki más életét éled. Valaki más tapasztalatából ítéled meg a párkapcsolatot. Valaki mástól szerzed a tanácsot, nem a saját életedből. Az első és egyetlen tanács...próbáld ki te. Elköteleződni, lemondani a szabadságunk egy apró szegmenséről megéri azért, mert másként nem kapcsolódhadsz benső énedhez. Egy másik embert bizonytalanságban tartani azért mert te nem vagy jóban önmagaddal...vétek. Gyakran kell kilépnünk a saját elefántcsont kastélyunkból ahhoz, hogy meglásd, mit okoz ez a másik személyben. Mit szolgál ez neked, hogy elutasítod azt aki szeretni jött. Egyben szigorúan felhívnám a figyelmedet, hogy kötelességednek tartom, ismerd fel saját kötődési problémádat és ne játsz a másik érzelmeivel, reményeivel, szükségleteivel, erőforrásaival. Ha és amennyiben nem szeretnél tartós kapcsolatot, azt tessék megmondani a másiknak és azzal is minden rendben van. Itt leginkább férfitársaim figyelmére számítok, hiszen számunkra nők számára mást jelent a párkapcsolati elköteleződésben töltött elvesztegetett idő. Ugyan rólunk szól, de annyira szeretünk benneteket, hogy bármit megtennénk, hogy engedjetek szeretni. Így gyakran elveszítjük önmagunkat, saját érzelmi, fizikai és értelmi szükségleteinket. Szeretném ha elkezdenél szóban is megnyílni önmagad, társad, csávód vagy csajod előtt és BESZÉLGETNÉTEK. Lécci lécci lécci. Régi szokás, tök jóó. Próbáld ki. Nem kell gondolatolvasósat játszani, mert az az agyamra megy. Szeretem kimondani, hogy szerelmes vagyok beléd. Félelmetes, meg kiadom magam, de ha nem tenném megfulladnék. Pofán vertek ezért párszo...? Mint az állat. Vótam én mán emiatt pszichiátriai beteg, ócska kurva, drogos állat...de megérte. Elköteleztem magam a mellett, hogy megmutatom mindenkinek érdemes a szerelemért kinyitni a kapukat, ledönteni a a falakat és kiadni magad, mert így tapasztalod meg ki is vagy igazán. Aki erre reagál és bánt rögtön mutatja, hogy te félsz az elköteleződéstől legbelül. Ez tök így van. Rettegek, mint állat. De mégis jó érzés annak az ígérete, hogy a rengeteg elszenvedett sebesülés új reményt fon a szívembe. Megmutatni a fájdalmat annyit jelent, hogy egy fájdalommal teli társ is megmutathatja neked magát és nem kell félnetek egymástól. Elköteleződni egy másik ember tekintetében az a menyország. Bár belém is marnak érte rendesen, de életem legszebb szerelmei közé sorolom az ilyen pillanatokat.
Az önismeret rögös útján egy idô után màr sokkal tudatosabban làtsz rà a működèsedre ès tudod mièrt voltak a múlt vàlasztàsai azok,amik…szeretsz egyedül lenni,magad tàrsasàgában nem csalódsz,nem unatkozol…tudod mire szàmíthatsz...Szeretsz egyedül lenni,utazni,sportolni,kènyelmes nem alkalmazkodni,egy idô utàn viszont már vàgysz a kôzelsègre,intimitàsra. Mindenki puttonnyal èrkezik…mit rejt lelke,mit vonszol…màr megmutattak egy párat,mire megbarátkoznàl velük màr viszik is tovább…újra egyedül…tudom, az útèrt is hálás vagyok…így jò.🙏
Nem tudok mindenkit megmenteni, de ha megmentem magamat magamtól, megmentem a világot.