Kabai BarbaraKiskoromban utáltam sportolni, mindig csak kényszerből jártam edzésre, még a tesiórákat is utáltam, a tanárt is.. mindent, ami ezzel járt. Mindig mozogtam valamit, de inkább csak azért, mert mindenki más is, vagy csak azért, hogy megfeleljek a világnak. Ez valahol 10 éve kezdett el megváltozni, és ha őszinte akarok lenni, akkor összefüggött az önismereti utammal. Ahogy kezdtem egyre jobban megszeretni magamat, úgy egyre inkább figyeltem a testemre is. És ez valahogy párhuzamosan változott bennem. Érdekes, hogy minden az önismeretből indult, és azzal, hogy foglalkoztam a lelkemmel.. Tavaly már a lelkemmel is besokalltam, az elmúlt években annyi könyvet olvastam, podcastet hallgattam, terápiára jártam, önismereti csoportban, családállításon, pszichodrámán, önfejlesztésen, tréningeken stb. hogy úgy döntöttem, hogy abbahagyom, legalább egy időre. Teljesen besokalltam... (persze az önismeret a világom része, így soha nem tudnám teljesen elengedni) A lényeg, hogy idén úgy döntöttem, hogy a testemmel foglalkozom, és arra fókuszálok. A standard heti 3-4 edzésem mellett (TRX, cross training, spinning stb) el kezdtem boxolni és balettozni is, mindkettőt imádom csinálni. És ráadásul most még személyi edzőhöz is járok. Jelenleg tehát imádok sportolni. Egyre jobban érzem magam a bőrömben, egyre elégedettebb vagyok, és egyre pozitívabb visszajelzéseket kapok az edzőimtől is. Ez a sok pozitivitás pedig nyilván visszahat a lelkemre. Hiszem, hogy test és lélek együtt mozog, legalábbis az én világomban mindenképp. Ha jól vagyok, akkor lelkileg és testileg is jól vagyok, és folyamatosan egymást erősítik.. Ha viszont rosszul, akkor a lélek jelez a testnek, vagy pont fordítva, a test a léleknek...
3
AgeeHetek óta azon gondolkozom, hogy mi tudna továbblendíteni azon, ahol most vagyok. Olyan, mintha betonba öntötték volna a lábaimat. Az univerzum vonz tovább, de a test tiltakozik, az elme meg nem érti. Nagyon fura állapot ez. Ahelyett, hogy azon agyalnék, amire most nincs jó válaszom, megkerestem, nekem mi hiányzik nagyon. Istvánnak igaza van, a segítő közösség, a közösség élménye hiányzik. Ezért eldöntöttem, kapcsolódó kört hozok létre. És nem elsősorban azért, hogy magamon segítsek, hanem azért, hogy másoknak adjak egy lehetőséget, hogy közösségben kapcsolódjanak. Ettől a gondolattól van jó érzésem. Ezért megcsinálom. A többi meg úgyis alakul.
- Kabai Barbara
Egyszer csak elfáradtam.. Már nem akartam megfelelni tovább annak a világnak, ahol "jókislányként" háziasszonyt játszom. 3 éve váltam el, már nem akartam helyrehozni, évekig jártunk párterápiára, de nem ment. Emlékszem, felhívott a volt apósom és azt mondta: "Barbi, ez mindig a nőn múlik.. ha te helyre akarod hozni, akkor működni fog." De nem akartam már helyrehozni. Vége volt. 14 év az életemből. Már mást akartam. Más tapasztalásokat, más férfiakat, más élményeket. Valakit, aki végre engem lát. Hálás vagyok azért, hogy megléptem, mert úgy érzem, hogy azóta élek. És bár az élet sokszor szívszorítóan tud fájni, de megpusztultam volna attól a felszínességtől, gyávaságtól, tétlenségtől és állóvíztől, ami ott volt. Már nagyon régen nem láttuk egymást, talán soha nem is láttuk egymást igazán. Soha nem tudtam volna őszintén a tükörbe nézni, ha visszamegyek. És azóta is sokszor vagyok magányos - nem csak a házasságomban voltam az.. De ez így mennyivel igazabb...
Farkas SzilviaMegfontoltan, körültekintően szoktam elköteleződni amikor nem emberi kapcsolatokról van szó. Vannak esetek, amikor szinte első alkalommal, azonnal érzem. Például művészi alkotások esetében. Emberi kapcsolataimban is szívesen elköteleződöm, igaz lassabban és már kevesebb alkalommal. Több esetben látom azt, hogy összekeverik a kapcsolat függést az elköteleződéssel. Szerintem egészen más a kettő minősége.
Katalin Solymoss10 év szeretői viszonból nem tudok kilépni. 22 év házasság után jött az életembe. Mivel a szeretői viszony egy magányos helyzet, bármennyire is szeretem . Pezsgő felvállalt kapcsolatot szeretnék a hátralévő életemben egy kölcsönös férfi női minőség teljességében. Nagyon sokat tanultam magamról és kamatoztatni szeretném. A ti tapasztalatok által és segítségetekkel A bátorságom is megjön. Köszönöm
- Farkas Szilvia
Akkor kezdtem magamat igazán értékelni és elismerni, megismerni, amikor kiléptem a párkapcsolataimból. Igen, így többes számban. Nem azért, mert egyszerre több volt, hanem mert egyik után jött a másik. Szünet nélkül. Aztán vágytam a szünetre. A magányra. Az egyedüllétre. Nagyon jót tett! Sikerült meghallani magamat és sikerült jóban lenni magammal. Nagyon büszke vagyok a döntéseimre és arra, hogy bátor vagyok a szívem szerint választani.
- Farkas Szilvia
Egy videós bejegyzés végén említette István ezt a csoportot. Nem is akartam végighallgatni igazából, mert pont olyanról szólt, ami nem éritett meg. Ez viszont felkeltette az érdeklődésemet. Tetszett, hogy valódi tapsztalások útján lehet megismerni a másikat és magamból is adhatom azt, amit már én is átéltem. Ezért vagyok itt. Megismerni, felismerni a másikat, a társamat. Haladni, fejlődni együtt, egymást segítve az önismeret útján.
ildiko86@citromail.huElköltözött az extől 3 hónapja... ...és most visszajárkál oda... Nem bírom...amikor rájöttem nem adtam fel és megpróbáltam meghaladni magam...de egyszerűen nem megy... ...és voltam ilyen helyzetben az előzővel is...barátnője után jöttünk össze...elteltek évek tavaly pedig a felesége mellől érkezett vissza néha néha... Nem tudom hogy tudok ezeken túljutni... Nagyon elegem van... De nem lehetek gyenge...sajnos ez nem tapasztalat mert nem tudom a megoldást pedig 8 éve követem Istvánt... A legrosszabb hogy tudom mit mondana... ..de nem megy...:(
Schubert József2019 ben, 22 év házasság és 3 gyerek után hihetetlen lelki fájdalom árán elváltam a lehető legnagyobb békében. A gyerekeim felé maximálisan igyekszem jelen lenni, bár már csak a legkisebb igényli nagyon. Továbbra is keresem a helyem folyamatosan kisebb nagyobb lendülettel. Terápiákba járok, spiritualitással foglalkozom stb. Volt egy hosszú kapcsolatom nagyon mély és rendkívül sokat tanultam belőle de végül én bontottam fel nemrég. Így 53 évesen még mindíg vergődöm.