Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Humania a tapasztalat alapú kapcsolódás platformja, ahol a Tiedhez hasonló kihívást már megoldott mentorok, praktikus segítséget adó feladatsorok, és a való világban találkozó csoportok segítenek az utadon haladni, sőt akár pénzt is kereshetsz, ha másoknak ebben Te is segítesz.
Gyere, és vegyél részt – szükség van Rád! Számoljuk fel együtt a magányt!
Nem szerettem a közeli családtagjaimat sőt egyenesen utáltam hogy ők a családom és menekültem otthonról. Édesanyámon kívül nem volt más akivel szívesen beszélgettem volna. Mikor elkezdtem lecserélni a haragomat, elvárásaimat, ellenállásaimat-megértésre és elfogadásra akkor egy olyan tér nyílt meg bennem feléjük amiben rájöttem hogy nem is olyan szőrnyűek mint ahogy azt addig gondoltam.
17 évesen a nőgyógyász megállapította, hogy nem lehet gyerekem.
30 évesen, meddőségi kezelések közben (spontán) teherbe estem.
36 évesen új férj 1+2 lombik baba.
Karrier a kukába, hamarosan a nő is a kukába landolt.
20 év után második válás.
Sok év munka a megfejtésért...hogy is történt... és miért?
Két tűz között...
Mi sokan, teljesen normális körülmények között nőttünk fel... de ma már a szüleink bántalmazó, mérgező voltát kutatjuk.
Bárki, bármit mond ez is bántalmazás.
Bántalmazzuk a saját szüleinket, ha a nagy önmegfejtésben megfeledkezünk az ő határaikról.
Az én gyerekeim 4 fiú (34,25,22,22) is ezt tették. 1 év és sok belső munka, konzultáció vitt el a megértéshez, a nagy felismerésekhez... ami közelebb vitt a saját szüleim megértéséhez... közben gyógyítva a fiaim által okozott sebeket.
Megtörtént az elfogadó, megértő beszélgetés. Most tesszük le az új alapokat. Talán már közösen tudjuk egymást gyógyítani.
Az anyaszerep mellett, a dolgozó anya szerep ami még kiemelkedően a szívügyem.
4 hónapos volt a kisfiam, amikor home officeból újra elkezdtem dolgozni, 11 hónapos, amikor már hibridben 8 órában és 14 hónapos, amikor bölcsis lett és on-site visszamentem a munkahelyemre. Persze az első időszakban sokat betegeskedett, így sokat dolgoztam továbbra is otthonról, ami valljuk be, beteg gyerek mellett nem egy leány álom. Viszont én akartam így és a munkám rengeteget segített, hogy ne égjek ki olyan gyorsan az anyaságban. Végül annyira túlhajtottam magam, hogy mindkettőben kiégtem :) Ha visszamehetnék másképp csinálnám-e? Egyértelműen nem! Rengeteget tanultam és fejlődtem ezáltal a tapasztalás által és továbbra is nagyon fontos számomra a munkám, természetesen csak a kisfiam után, aki pont azért, mert a világmindenséget jelenti számomra, nagyon átrendezte a prioritást, de a karrieremben való kiteljesedésről nem tettem le és mivel tudom milyen nehéz összeegyeztetni a két szerepet, nagyon szeretnék másoknak is segíteni.
Legújabb vállalásom, hogy anya kört alapítok, amint ez megtörténik, itt is hallani fogtok róla, de addig is, egyéniben bárkinek nagyon szívesen segítek, akinek bármilyen elakadása van ebben a szerepében.
Ez az a téma, ami 4 éve aktívan jelen van az életemben, de ha jobban belegondolok, a történetem ettől régebbre nyúlik vissza. 4 éve - na jó, augusztusban lesz 4 éve - azonban megérkezett hozzánk a csodálatos kisfiam és azóta számos aspektusát megéltem az anya szerepnek. Kisfiam magas emocionalitású, több emberes gyermek, akinek hasonló karakterű gyereke van, pontosan tudja, milyen kihívások elé tudja állítani ez a szülőket. Ezért döntöttem úgy, hogy létrehozok egy olyan közösséget, ahol az anyák nyugodtan ventilálhatnak, bármit kimondhatnak, ami a szívüket nyomja, nem kell tartaniuk az ítélkezéstől, a bezzeganyáktól és szigorúan tilos gyermeknevelési tippeket adni. A humor viszont garantált, mert ha tudunk nevetni magunkon az már az első lépés egy boldogabb élet felé. Tehát amíg a csoport meg nem alakul, egyénileg lehet jönni ventilálni és a fenti feltételeket ebben a helyzetben is maximálisan tudom biztosítani.
Előzőleg felvett, karrierrel kapcsolatos tapasztalatimnál leginkább a dolgok szépségét mutattam meg, hogy mennyire szeretem a szakmámat, mennyi aspektusa van és mi mindent tanulhattam általa. Itt van azonban ez a kiégés dolog, amit divatos mostanában hangoztatni elsősorban a munkánk kapcsán, de a közvélekedéssel ellentétben, nem csak a karrier terén érinthet minket. Megannyi szerepben létezünk az életben, női/férfi szerep, szülő/gyerek szerep, barát, társ...órákig lehetne sorolni. És minden szerepünkben kiéghetünk. A klasszikus munkahelyi kiégés mellett én például megtapasztaltam nőként és anyaként is. Nem könnyű kijönni belőle, de nem is lehetetlen és utána olyan erőket tudunk felfedezni magunkban, amikről korábban nem volt tudomásunk.
Nem csak azért fontos tapasztalat ez nekem, mert HR-es vagyok, hanem azért is, mert 6 év után jöttem el nem olyan régen a munkahelyemről és nagyon izgalmas, tanulságos, de nagyon nehéz is volt visszakerülni a "húspiacra".
Ha épp munkakeresésben vagy, esetleg még nem, de már érzed, hogy kellene, vedd fel velem a kapcsolatot. Nem csak érzelmi supportot tudok nyújtani ebben a szenzitív időszakban, de gyakorlati tippekkel is tudom segíteni a keresést.
Voltam depressziós. Az a totális őrlődés, fejben ragadàs. Az első nagyobb depresszióm akkor volt, amikor a lányaim külföldön èltek. Ritkán láttam őket. Tàrsam nem volt. Èdesanyám elhalálozott. Egymagam voltam, az összes érzésemmel…gondolataimmal, amik egyre jobban bele vittek a szenvedésbe. Nincs munka, nincs tàrs, nincsenek a gyerekek, nincs anyukám, nincsenek barátaim. Semmihez nem volt kedvem. Azt azért éreztem, egy idő utàn, hogy csinàlnék már valamit, de nem tudtam mit. Magànyos èvek voltak, amikor is a csalàdi ház összes szobájàban meg szerettem volna halni. Minden nap màshol aludtam, ebben az óriàs hàzban. Volt, hogy a földön, csak valami változzon màr. Napokig nem keltem ki az àgyból. Nem fürödtem, nem váltottam ruhát, nem fésülködtem. Ez a szakasz azzal ért véget, hogy verseket írtam. Nem is én, hanem tapasztaltam, hogy valami rajtam keresztül írja a verseket. Később derült ki, hogy a női út formálódott meg versekben, és kezdett életre kelni.
A màsodik depresszió is hasonló. Nèztem ki a fejemből, kedvetlen voltam, a tünetek hasonlóak. A teljes céltalansàg érzése, hogy semmire nem vagyok való. Isten olyan sok embernek oda adja a dolgát, amire ő hívja, nekem nem adja. Nem figyel rám, nem vagyok neki fontos. Elèrkezett ennek a fejezetnek is a része, amikor kértem, könyörögtem, hogy segítsen. Miközben mèrges is voltam rá. Vàlaszokat vártam, de nem hallottam, hogy megszólított volna. Egyedül maradtam, megint. Azóta lett két tacskóm. El voltam velük, de sokszor idegesítettek, és egyáltalán nem èreztem azt, hogy örömet adnak. Persze szeretem őket, de nem tudtam feltöltődni velük.
Aztàn Isten, mègis csak szólt hozzám. Egyre több olyan videó jött szembe velem, ahol emberek megosztották a tapasztalataikat arról, hogy hogyan lett vège, az önpusztításuknak. Akkor azt éreztem, hogy nekem is fog segíteni. Segített. És segített megèrteni azt, hogy tulajdonképpen, magammal harcoltam. A sajàt ellenségem voltam. Persze ez is egy folyamat. És idő volt. Nem lehet siettetni.
Most kezdek úgy lètezni, hogy kezdek bízni benne. A nagyobba. És úgy kell làtnom ezt az egészet, hogy vègülis itt vagyok. Nem mentem mèg el. Akkor mèg dolgom van.
Ha szeretnèl esetleg ezekről az önmarcangoló megélésekről beszélgetni, szólj nyugodtan. Meg láthatjuk, hogy te is erőre kaphatsz. 😊
Sokáig rejtve volt előttem, hogy pàrkapcsolat függő ( is ) vagyok. Amikor már azt hittem, hogy én jól haladok a női úton, biztosan előrébb is járok, akkor egyszer csak kezdtek kiderülni dolgok rólam. Régebben is persze előfordult, hogy féltékeny voltam, de a mostani párom mellett, nagyon durvàn megmutatkozott. Mèg most is külön élünk, nem is egy városban. Ezzel is nehèzsègeim voltak, hiszen nem làttam oda, nem volt szem előtt a màsik, nem tudtam mit csinál. Mindig azt gondoltam, hogy nem csak én vagyok neki. Minden egyes nap beszélünk telefonon, van, hogy tizenkètszer is egy nap. Ezt szoktam meg. Akkor, amikor nem hívott, teljesen kétségbe tudtam esni. Bepànikoltam, halàlfélelmem volt, görcsben àllt az egèsz testem. ( ilyenkor persze jól jött az alkohol, de az egy másik függőség :)) Akkor voltam nyugodt, amikor beszéltünk. Utàna nem. Amikor személyesen együtt voltunk, akkor sem tudtam megnyugodni. Nem volt meg az önértékelésem. Nem volt bizalmam. Kapaszkodtam belé, de erről ő mélyen nem tudott. Amikor pár nap után hazament, hisztiztem. Ebben azèrt sok minden van. Volt. A bizalom hiánya, a múlt, mint árnyék,( mivel azt làttam, hogy a férfiak csak csomagolnak, és elmennek az életemből, apukám kezdte, ) azt akartam, úgy legyen, ahogy én szeretnèm ( az amazon utolsó próbálkozásai voltak ezek ) és olyan dolgokat tettem, vagy vágtam a fejéhez, hogy később màr én magam is azt gondoltam, hogy megőrültem. Szégyenletes dolgokat csináltam. Mintha belèm költözött volna az ördög. Csak magammal voltam elfoglalva, és azt hazudtam közben, hogy rá figyelek. Figyeltem persze rá, de nem teljesen.
Ebbe belepusztulok gondoltam, mert amikor hullámokban kitörtem, nagyon gáz voltam. Sokszor èltem meg, ebből nincs ki út. Ezt sem tudom megoldani. Aztán elkezdtem nem ellenálni ennek. Nem védekeztek. Úgy èrtem megengedtem magamnak azt, hogy jelen legyen a féltékenység érzése. Elkezdtem, nem elfutni, és nem akartam csillapítani ezt az érzést. Nem akartam már jó lenni.
Dőltem mèg jobban, a férfi felé. Elkezdtem nem félteni magam. A nagyobbhoz fordultam. A benne való bizalomhoz.
Ha van kedved, bátorságod beszélni a sajàt kötődéseidről, szívesen mesélek mèg. 😊
15 éven át voltam rabja, az alkoholnak. Nem minden nap, voltak rövidebb időszakok, amikor nem volt teljesen jelen az életemben. De mindig visszatért, mint egy jó baràt, akire számíthatok. Nem mindig az íze miatt kívàntam, inkàbb a hatása kellett. Hasson, a gondolataimra. Szüntesse meg. Persze ezt sosem tudta megtenni folyamatosan, hiszen vissza tèrtek. Ördögi körbe kerültem. Amikor volt munkàm, napközben màr arra gondoltam, hogy amikor vègzek, melyik boltba fogok menni, és mit veszek. Otthon ittam. Amikor nincs munka, az még rosszabb. Hiszen az egész nap rendelkezésre áll. Bármikor lehet. Sosem úgy ittam, hogy csúsztam màsztam. Az volt a jellemző, hogy kiestek részletek. Film szakadàs. Nem emlékeztem arra, mit vacsoràztam, mit mondtam telefonba a lányomnak, vagy a páromnak. Nem emlékeztem, hogy èrtem haza kutya sétáltatàsból. Reggel láttam meg, hogy éjszaka hánytam. Ez nem volt túl sokszor, de volt. Sorolhatnàm. Nem tudtam mértéket tartani. Többnyire 1 üveg bor, vagy pezsgő. Ha az első pohárba öntöttem, onnan már addig, míg kiürült az üveg. Èh gyomorra jobban üt, ezt màr ki tapasztaltam. Úgy is akartam. Az eleje ennek öntudatlan, aztàn idővel rosszabb lett olyan èrtelemben, hogy màr magam számára is elviselhetetlen…minden reggel úgy keltem fel, hogy jelen volt a szégyen, a bűntudat, az önostorozás, az undor….kudarc, a jelentéktelenség,…az így nem vagyok szerethető érzések. A vèget vetek az életemnek, és persze a tehetetlenség. Velük ébredtem. És mègis függtem az alkoholtól. Erősebb volt nálam. Természetesen kihatott a környezetemre. Aztán a “gyógyulàsomnak”, szépen làtható folyamata lett. Szembesíteni magam, elfogadni, hogy ezt teszem, felismerni, hogy nem làtom teljesnek azt, ami van, mert azt èrzem hiányzik valami, és azt be kell tömnöm. Az önátadás, és az igazra figyelés. Hajlandónak kellett lennem arra, hogy feláldozzam azt a létmódot, hogy élni tudjam, az újat.
Ha bizalmat èrzel felém, keress meg nyugodtan. Ki bonthatjuk, mi van veled. Szívesen teszem. 😊
Izsa István
Brigitta Fessel
Molnár Anita