Megosztásaid

Krisztina Császár

Hosszú utunk volt, több hullámvölggyel. Sokáig a minták győzedelmeskedtek: a család és a pár fontossága szemben az önazonossággal. Nem volt viharos kapcsolat, a hétköznapokban jól kiegészítettük az anya-apa szerepet. A két gyerek után az anya szerep felerősődött, míg a női szerep fokozatosan elaludt. Miközben az önismereti utamat jártam (egyedül) a gyerekek nőttek és megérkeztem oda, hogy van szabadidő, de hol van a nő bennem? És hol van a férfi mellőllem? Hagytam elveszni, hagytuk szunnyadni. Nem tudatos döntések voltak ezek, és ennek kockázatával sem voltunk tisztában. Megteremtettem a saját távolságom tőle, amit már nem tudtam legyőzni. Ő sem tudott ebben, ezen a ponton segíteni. Egyedül voltam társas magányban, döntöttem, léptem. Most értem meg rá. Jól vagyok :)

Daniel Uhle

Az igazán őszinte párkapcsolatban hiszek. Ahol nincsenek félelmek, így nincsenek játszmázások sem. Bármint és mindent meg tudunk beszélni. Akkor is, ha elsőre fáj, ha elsőre kényelmetlen, ha nem akarnánk a mi "kis" bajunkkal a párunkat piszkálni. Megéltem és csodálatosan felszabadító volt! Csak ilyen párkapcsolatot tudok elképzelni, mert ennek van értelme. Bízom benne, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy a hivatásom és az Ügyem felé induljak nagy léptekkel. Az Önismereti Kerek Erdő már megvolt, szinte minden szegletét ismerem (Persze ez csak a látszat - mindig van újabb része, ami azóta nőtt és felfedezhető. De ennek már nincsen, legalábbis akkora jelentősége.) Viszont már nagyon szenvedek a hivatásomban nem benne levés hiányától! A hasznosulatlanság érzésétől! Az értelmetlen, utált munkákban idő eltöltésétől! És most nagyon mélyen vagyok. Ami egy isteni kegy. Ezért nem csak remélem, hanem TUDOM, hogy elindulok és célba érek a hivatásomba, az Ügyembe, a helyemre. És ehhez megérkezik a női társ is. Mert csak együtt vagyunk igazán a helyünkön.

Daniel Uhle

Tánc. Társas-tánc. Páros tánc. Férfi-női tánc. A diszkós, két méterről "integetünk egymásnak" jellegű ugrabugra elég hamar kiábrándított. Így 20'-as éveim elején beiratkoztam egy klasszikus, tíz-tánc társastánc tanfolyamra. Az első órák elég kihívásokkal teliek voltak, mert a kijelölt táncpartnerem lecserélt egy saját, hozott férfira... De ez nem szegte kedvem, beiratkoztam egy másik tánciskolába és lelkesen tanultam a táncokat. Később folytattam a Salsával, majd később elkezdtem Kizombát is tanulni. (A Néptánc és az Argentin Tangó még hátra van.) A Salsát nagyon szeretem, mint vidám, mediterrán, "ugri-bugri" táncot, de a szívem csücske a Kizomba. Abból is klasszikus, nem pedig az urban változat. Itt lehetőségünk van mélyen, igazán mélyen is kapcsolódni. Lélektől-lélekig. Egy másik dimenzióban egyesülni, sokszor becsukott szemmel, mint férfi és nő és mint lélek és lélek... Aztán véget ér a tánc, mi visszatérünk ebbe a dimenzióba és megköszönjük egymásnak a táncot. Persze lehet több is belőle. De nincsenek elvárások - csak biztonságos kereket. És az örömforrás! Igazából mindenkinek felírnám receptre, terápiás célzattal a társastáncot. Mert rögtön megérezzük, hol tartunk, férfiként, nőként ebben a zavarodott világban. Mert rögtön érezzük a másik személyiségét, azt, hogy éppen holt tart önmagával. Mert akár ismerkedésként, randiként is ideális lehetőség, hiszen érezzük egymás illatát, el tudjuk dönteni, jól esik-e a másik érintése. Ja és a tánc tartalmaz nyomokban szexet is: mert a férfi-női energiák áramlanak és cserélődnek. Nekem már volt sikeres randim társastáncos bulira szervezve és volt több ismerkedésem is, amelynek az első lépése egy táncra felkérés volt. Bármilyen eseményen... Egy jól sikerült tánc lemodellez egy harmonikus párkapcsolatot is: valakinek vezetnie kell - és ezt a hölgyek általában az uraktól várják. :) A vezetés azonban nem egy uralmi játszma. Sokkal inkább egy felelősség, egy küldetés! A nő a kezembe helyezte a sorsát, bizalmat adott. A bizalom pedig bizalmat szül. Férfiként csak irányt mutatok, esetleg egy kis lendületet adok, de a lépéseket a nő teszi meg. Férfiként biztonságos keretet adok, amelyben a nő kivirágozhat, megmutathatja a szépségét a világnak, vagy családi keretbe átvíve a képet, gyerekeket hozhat a világra. Nagyon fontos azonban az ellentartás, amit talán párkapcsolati dinamikaként fordíthatnék. Mert ha nincs a nőnek ellentartása, akkor nem tudok mit kezdeni, nem tudok kapcsolódni vele. Akkor tényleg csak, mint egy bútordarabot, áttehetem egyik pontról a másikba. De ha a nőnek van ellentartása, akkor tudok neki irányt, lendületet adni és érdemben kapcsolódni. Csodálatos ajándék a tánc!

Daniel Uhle

18 éves korom környékén annyira rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy komolyan gondolkodtam azon, hogy befejezem a történetet. Az azonnali öngyilkosságnak mindig is ellene voltam, de a lassú öngyilkosság - drog, alkoholizmus nyitva állott előttem. Ha ezt az utat választom, garantálom, hogy ma már nem lennék az élők sorában. Mert ha valamire ráveszem magam, hogy belekezdjek, akkor azt nagyon hatékonyan csinálom. De nem ezt az utat választottam: mert ez a könnyű út lett volna. Helyette elmentem pszichiáterhez és nekikezdtünk a pszichoanalízis mentén (gyógyszerek nélkül) az önismereti utamhoz. Évekig jártam, mire a Szakember Segítőm azt mondta, induljak immár utamra. Később jártam ismét egy pszichológushoz, nála is nagy előrehaladást értem el és most ismét visszamentem hozzá pár hete. Emellett elvégeztem az Agykontrollt, Pránanadi több szintjét és számos alkalommal voltam Családállításon. Ezek közül a legnagyobb előrelépést a pszichiáter és a pszichológus adta. ...és hosszú évek óta aktív vagyok az Énakadémia / Egójoga / Útonjárok platformon - mind virtuálisan, mind a személyes találkozókon. Miért írtam le mindezt? Mert ez egy olyan terület az életemben, amelyre kifejezetten büszke vagyok! Hogy a nehezebb utat választottam, hogy elindultam rajta és aktívan dolgoztam magamon, így itt vagyok, még életben és így lehetőségem nyílik rá, hogy mindezt a tapasztalatot magam is a gyógyítás-segítés-tanácsadás hivatás szolgálatába állítsam. Mert másként nem tudom elképzelni a létezésemet...

Daniel Uhle

Számítógép függés, több mint 30 évig. Először játékok, később az internet, később értelmetlen (!) YT videók nézése. Most ennek 30 napja vége. Tovább is fog ez a szünet tartani? Remélem. Dolgozom rajta. Ez egy szelíd függés volt, viszonylag nehéz belehalni és beleszegényedni, mint más függőségeknél, de az érzések ugyanazok voltak: zombiként felébredni, a legtöbbször masszív önutálattal, "Ma másként lesz!" ön-ígérettel... Fókusz sehol, maradt a túlélés. És az évek csak teltek. És most már megérkeztek az eredményei, pl. gerincferdülés, csigolyák összemenése. Gondolkoztam azon, hogy mivel a gyógyító-tanácsadó hivatás felé haladok, hogy talán ezzel a sok tapasztalatommal könnyebben tudok majd más függőknek segíteni? Azt tudom, hogy a bennem lévő üresség, hasznosulatlanság elől próbáltam ezen a módon elmenekülni. Most nincs ez az üresség, mert egy nagy fájdalom tölti ki a helyét. Innen szép nyerni. Innen már csak nyerni lehet! :)

Orosz Sándor

33 évesként ez az életemben a 7. munkahely ahol dolgozom . Sokan mondták hogy miért váltogatom , főleg idősebbek , persze akkor más világ volt mikor 1 munkehelyen le élted az életed. Jelenleg minden munkahelyem más, más területről szólt. Eleinte a pénz , aztán pedig az motivált hogy hol tudom jól érezni magam , ugyanakkor keresem a helyem mi az ami számomra közel áll . A párom persze ettől megőrül , mert elég bizonytalan az élet igy amit megértek persze, viszont nekem szükségem van erre a nyitottságra, változatosságra. Nem félek úk dolgokba belevágni , de őszintén szólva kicsit el is fáradtam jó lenne már, egy olyan területen kibontakoztatni a képességeimet ahol igazán jól érzem magam és jól is keresek . Azon is gondolkotam már, hogy lehet szimplán nem tudok elköteleződni , lehet kicsi a türőképességem , nem vagyok elég kitartó . Alapvetően türelmes vagyok de ha már a gyomor görcs megjelenik , akkor belül tudom hogy ez egy jel "LÉPNI KELL" Nem tudom ki hogy éli meg az életében egy-egy munkahelyváltást, vagy kinek milyen tapasztalati vannak . Nekem pozitvum hogy , ezektől a lépésektől sose érzem magam elveszettnek , mindig tudom hogy ha úgy alakulni mindig találok munkát magamnak , ami persze önbizalmat ad.

Férjemmel 9 éve vagyunk házasok. Van egy csodás kislányunk aki 8 éves. A kapcsolat mesesen indult sem vita sem hasonló. Nagyon tudtunk figyelni egymásra, majd gyors összeköltözés, eljegyzés, egy éven belül esküvő. A lányunk születése után is szépek voltak a napok, de valami miatt mégis feszült voltam. A Párom folyton dolgozott otthon voltunk hárman lányok. Az idő gyorsan telt és valahogy egyre kevesebb idő jutott egymásra. A kislány is sok időt elvett mert az átlagtól eltérő. Éreztem a bajt és egyre többet többet adtam, megoldást kerestem Férjem számára. Mikozben ő vagy nem volt otthon vagy folyamatosan feszült volt, és én magamban kerestem a hibát. Mondhatnánk tipikus, önfeladás csapdája. Igen ezt tettem lépésről lépésre adtam fel magamat, szeretet koldussá változtam. Amikor felvetettem egy lehetőséget próbáld ki te, és igen beindult a változás megláttam mindazt ami eddig előttem rejtve volt. De ahogy én fejlődtem egyre jobban zavart hogy nem kapok viszonzást, és nőtt a távolság. Sok sok beszelgetés során próbáltam felhívni a figyelmét a helyzetre, de bagatelizálás volt a válasz. Nem tartott velem és csak azért harcolt hogy mindene meg legyen, csak az anyagi meg erkölcsi elismerést kereste. Aztán egyszerűen már nem is beszéltünk egy nyelvet. Azt hiszem itt jutottunk el az aljára, hogy már nem is értjük egymást. Én olyan embereket találtam akik meghallgattak, ő pedig kizárva érezte magát. Eltávolodtunk egymástól, pedig az életem közepe még mindig ő volt. A kislány nyaralása alatt együttlétet tervezett annak ellenére hogy már rég kifelé állította a szekerét, mondtam hogy ezt nem lehet. Költözzön el és gondolkozzon, mit akar minket vagy a szabadságot, mert érzése szerint én bezárom. Már el is költözött válás folyamatban. Azóta is igyekeztem segíteni rendet rakni a lelkében, de hiába. Nehez elfogadni azt hogy a másik iránti szeretet nem jogosít fel arra hogy helyette harcolj. Ezt neki kell megtennie, szembe nézni saját démonaival.

Dóka Viktor

Volt a házasságomban egy kb. 3 éves időszak, amikor különösen erősen ragaszkodtam a feleségemhez. Ez az időszak tökéletesen egybecsengett azzal, amikor nem tudtam igazán, hogy merre tovább, vagy merre van az előre egyáltalán. Eleinte meggyőződésem volt, hogy jó helyen vagyok és jól csinálom, amit csinálok, de az eredmények csak rövid ideig jöttek, utána mintha egy csúszdán csúztam volna le, mindenem lenullázódott. A munkámban a sikerek egyre ritkábbá váltak, az összhangot a feleségemmel egyre kevésbé találtam, és eközben mégis az egyetlen, amire vágytam az volt, hogy vele töltsek idő, hogy kikapcsoljak, hogy feltöltődjek, hogy ráleljek magamra. Számára ez abszolút teher volt, valószínűleg úgy érezte, hogy még én is a gyermeke vagyok, aki el és kihasználja őt. Megélésem szerint ő nem értette, hogy a figyelmére van szükségem, attól függök, én pedig nem értettem, hogy ez semmire nem adna megoldást. Csak egyre több és több halogatást eredményezett részemről. Amikor magamhoz tértem, sem vele nem volt kapcsolat, sem normális bevételem nem volt, sem semmilyen örömöm a mindennapjaimban. A megoldást számomra az hozta meg, hogy elkezdtem kapcsolódni igazabb módon önmagamhoz. Elkezdtem merni ránézni arra, hogy amit én akarok, az milyen eredményt szül. Elkezdtem döntéseket hozni, apró döntéseket, amelyek először olyan nehezek voltak, mintha óriási köveket kellett volna görgetnem. Amint elkezdtem ezt a folyamatot, elkezdtem cselekedni, egyre inkább látszott az a rengeteg felhalmozott teher, amely attól lett teher, hogy én nem vállaltam felelősséget, és nem hoztam megfelelő döntéseket. Ezután ezeket a terheket, csak nem racionális döntések segítségével tudtam elkezdeni helyre tenni és felszámolni. Önmagamra kellett hallgatnom, miközben hittem abban, hogy van segítség. Hogy van kegyelem. Hogy van kegyelem számomra, egy nagyobb erő, mint az én tehetetlenségi erőm, a csüggedésem, a kudarcom. A kegyelemhez a már nem működő Viktort, és nem működő kapcsolatait fel kellett számolnom, le kellett ölnöm. Így végül azt tudom írni most neked, hogy a kapcsolatfüggésem szenvedései hozták a legtöbb olyan eseményt, válságot az életembe, amelyek mentén a rációm halálát elkezdhettem megélni, és ezzel megízlelni az Isteni vezettetést. Ezt gyakorlom most is, újra és újra, és újra.

Poczik Hajnalka

Ahol űr keletkezik, hely, azt előbb vagy utóbb valaki vagy valami betölti. Olyan mint egy fekete lyuk gravitációs vonzása. Anyaként volt olyan, hogy nem álltam a helyembe az életem során és más állt oda. Majd én vele harcoltam. Parentifikált gyerekként megtapasztaltam milyen a saját anyukám anyukája lenni. Ma már a rendre törekszem. A családi rendszeremben is rend lett. A Hellinger féle családállítás második törvénye a hely törvényéről szól. A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye, pont ugyanúgy, mint a puzzle kirakós darabkái. Két irányból tekintünk az egyén helyére. Az egyik irány a függőleges, amely a szülő és a gyerek pozícióját határozza meg. A szülő mindig a Nagy, a gyerek pedig a Kicsi. A rend legtöbbször ebben az esetben akkor sérül, ha a gyerek a szülő helyére lép, aminek következtében nem tudja a saját életét élni. A horizontális irányban is rendnek kell lenni, ahol az egymással azonos generációs szinten lévők között vizsgáljuk a sorrendiséget. Itt az a törvény, hogy mindig az az első, aki előbb érkezett a rendszerbe. Ez a rend fel tud borulni a testvérek között is, de gyakoribb, amikor az egymás után következő párkapcsolatokban, házasságokban borul fel. Az első feleség mindig az első marad, és minden utána következő feleség neki köszönheti a helyét. Mi a családállítás? Családállítás, családfelállítás, Hellinger terápia, Hellinger módszer: A Hellinger féle családállítás olyan terápiás módszer, amely a spiritualitás és a pszichoterápia határterületén helyezkedik el. Megtalálhatóak benne a pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció analízis és a családterápia elemei. A Hellinger módszer segítségével az egyes egyének problémáinak lehetséges generációkon átívelő okai, az emberi kapcsolatok és szociális rendszerek rejtett működési mintái, az egyénre gyakorolt hatásai válnak láthatóvá és megtapasztalhatóvá. Várlak szeretettel egyéni és csoportos állításaimon, ha úgy döntesz, hogy a helyedre lépnél. +36 30 733 0523

Poczik Hajnalka

Svájcban az egyetem mellett 90 %-a a diákoknak dolgozik. Még genfi egyetem pszichológia szakára jártam, közben próbáltam elhelyezkedni egy olyan szegmensben, amiben sem tapasztalatom, sem képesítésem nem volt. Azt mondták lehetetlen. Jelentkeztem stage-ra, ami egy ingyenes munkát jelentett fél évig 80 %-ban, napi, 6 órában. Közben, hogy legyen valamennyi pénzem 50 %-ban egy étteremben kezdtem el dolgozni. Persze ott volt meg az egyetem is, éjjelente irtam a kötelező beadandókat. Tudtam, hogy mit akarok és oda ez a kemény út vezet. A stage után a posztra, amit szerettem volna még mindig azt mondták esélytelen. Soha nem hittem ezeknek az embereknek. 40 oktatási intézménynek írtam, 37 elutasító választ kaptam.A többiek nem is válaszoltak. Mit tettem ezután? Befűztem őket egy dossziéba és felhasználtam a levelekben szereplő neveket, hogy személyessebbé tegyem a leveleimet. Majd átfogalmazva úrja elküldtem őket. Kaptam egy darab igen választ. Nincs lehetetlen. Ha elakadtál a munka keresésben, gyere, beszéljünk.