Megosztások

Inczédy Edit

15 éven át voltam rabja, az alkoholnak. Nem minden nap, voltak rövidebb időszakok, amikor nem volt teljesen jelen az életemben. De mindig visszatért, mint egy jó baràt, akire számíthatok. Nem mindig az íze miatt kívàntam, inkàbb a hatása kellett. Hasson, a gondolataimra. Szüntesse meg. Persze ezt sosem tudta megtenni folyamatosan, hiszen vissza tèrtek. Ördögi körbe kerültem. Amikor volt munkàm, napközben màr arra gondoltam, hogy amikor vègzek, melyik boltba fogok menni, és mit veszek. Otthon ittam. Amikor nincs munka, az még rosszabb. Hiszen az egész nap rendelkezésre áll. Bármikor lehet. Sosem úgy ittam, hogy csúsztam màsztam. Az volt a jellemző, hogy kiestek részletek. Film szakadàs. Nem emlékeztem arra, mit vacsoràztam, mit mondtam telefonba a lányomnak, vagy a páromnak. Nem emlékeztem, hogy èrtem haza kutya sétáltatàsból. Reggel láttam meg, hogy éjszaka hánytam. Ez nem volt túl sokszor, de volt. Sorolhatnàm. Nem tudtam mértéket tartani. Többnyire 1 üveg bor, vagy pezsgő. Ha az első pohárba öntöttem, onnan már addig, míg kiürült az üveg. Èh gyomorra jobban üt, ezt màr ki tapasztaltam. Úgy is akartam. Az eleje ennek öntudatlan, aztàn idővel rosszabb lett olyan èrtelemben, hogy màr magam számára is elviselhetetlen…minden reggel úgy keltem fel, hogy jelen volt a szégyen, a bűntudat, az önostorozás, az undor….kudarc, a jelentéktelenség,…az így nem vagyok szerethető érzések. A vèget vetek az életemnek, és persze a tehetetlenség. Velük ébredtem. És mègis függtem az alkoholtól. Erősebb volt nálam. Természetesen kihatott a környezetemre. Aztán a “gyógyulàsomnak”, szépen làtható folyamata lett. Szembesíteni magam, elfogadni, hogy ezt teszem, felismerni, hogy nem làtom teljesnek azt, ami van, mert azt èrzem hiányzik valami, és azt be kell tömnöm. Az önátadás, és az igazra figyelés. Hajlandónak kellett lennem arra, hogy feláldozzam azt a létmódot, hogy élni tudjam, az újat. Ha bizalmat èrzel felém, keress meg nyugodtan. Ki bonthatjuk, mi van veled. Szívesen teszem. 😊

Brigitta Fessel

17 évesen a nőgyógyász megállapította, hogy nem lehet gyerekem. 30 évesen, meddőségi kezelések közben (spontán) teherbe estem. 36 évesen új férj 1+2 lombik baba. Karrier a kukába, hamarosan a nő is a kukába landolt. 20 év után második válás. Sok év munka a megfejtésért...hogy is történt... és miért?

Brigitta Fessel

Két tűz között... Mi sokan, teljesen normális körülmények között nőttünk fel... de ma már a szüleink bántalmazó, mérgező voltát kutatjuk. Bárki, bármit mond ez is bántalmazás. Bántalmazzuk a saját szüleinket, ha a nagy önmegfejtésben megfeledkezünk az ő határaikról. Az én gyerekeim 4 fiú (34,25,22,22) is ezt tették. 1 év és sok belső munka, konzultáció vitt el a megértéshez, a nagy felismerésekhez... ami közelebb vitt a saját szüleim megértéséhez... közben gyógyítva a fiaim által okozott sebeket. Megtörtént az elfogadó, megértő beszélgetés. Most tesszük le az új alapokat. Talán már közösen tudjuk egymást gyógyítani.

Molnár Anita

Az anyaszerep mellett, a dolgozó anya szerep ami még kiemelkedően a szívügyem. 4 hónapos volt a kisfiam, amikor home officeból újra elkezdtem dolgozni, 11 hónapos, amikor már hibridben 8 órában és 14 hónapos, amikor bölcsis lett és on-site visszamentem a munkahelyemre. Persze az első időszakban sokat betegeskedett, így sokat dolgoztam továbbra is otthonról, ami valljuk be, beteg gyerek mellett nem egy leány álom. Viszont én akartam így és a munkám rengeteget segített, hogy ne égjek ki olyan gyorsan az anyaságban. Végül annyira túlhajtottam magam, hogy mindkettőben kiégtem :) Ha visszamehetnék másképp csinálnám-e? Egyértelműen nem! Rengeteget tanultam és fejlődtem ezáltal a tapasztalás által és továbbra is nagyon fontos számomra a munkám, természetesen csak a kisfiam után, aki pont azért, mert a világmindenséget jelenti számomra, nagyon átrendezte a prioritást, de a karrieremben való kiteljesedésről nem tettem le és mivel tudom milyen nehéz összeegyeztetni a két szerepet, nagyon szeretnék másoknak is segíteni.

Molnár Anita

Legújabb vállalásom, hogy anya kört alapítok, amint ez megtörténik, itt is hallani fogtok róla, de addig is, egyéniben bárkinek nagyon szívesen segítek, akinek bármilyen elakadása van ebben a szerepében. Ez az a téma, ami 4 éve aktívan jelen van az életemben, de ha jobban belegondolok, a történetem ettől régebbre nyúlik vissza. 4 éve - na jó, augusztusban lesz 4 éve - azonban megérkezett hozzánk a csodálatos kisfiam és azóta számos aspektusát megéltem az anya szerepnek. Kisfiam magas emocionalitású, több emberes gyermek, akinek hasonló karakterű gyereke van, pontosan tudja, milyen kihívások elé tudja állítani ez a szülőket. Ezért döntöttem úgy, hogy létrehozok egy olyan közösséget, ahol az anyák nyugodtan ventilálhatnak, bármit kimondhatnak, ami a szívüket nyomja, nem kell tartaniuk az ítélkezéstől, a bezzeganyáktól és szigorúan tilos gyermeknevelési tippeket adni. A humor viszont garantált, mert ha tudunk nevetni magunkon az már az első lépés egy boldogabb élet felé. Tehát amíg a csoport meg nem alakul, egyénileg lehet jönni ventilálni és a fenti feltételeket ebben a helyzetben is maximálisan tudom biztosítani.

Molnár Anita

Előzőleg felvett, karrierrel kapcsolatos tapasztalatimnál leginkább a dolgok szépségét mutattam meg, hogy mennyire szeretem a szakmámat, mennyi aspektusa van és mi mindent tanulhattam általa. Itt van azonban ez a kiégés dolog, amit divatos mostanában hangoztatni elsősorban a munkánk kapcsán, de a közvélekedéssel ellentétben, nem csak a karrier terén érinthet minket. Megannyi szerepben létezünk az életben, női/férfi szerep, szülő/gyerek szerep, barát, társ...órákig lehetne sorolni. És minden szerepünkben kiéghetünk. A klasszikus munkahelyi kiégés mellett én például megtapasztaltam nőként és anyaként is. Nem könnyű kijönni belőle, de nem is lehetetlen és utána olyan erőket tudunk felfedezni magunkban, amikről korábban nem volt tudomásunk.

Molnár Anita

Nem csak azért fontos tapasztalat ez nekem, mert HR-es vagyok, hanem azért is, mert 6 év után jöttem el nem olyan régen a munkahelyemről és nagyon izgalmas, tanulságos, de nagyon nehéz is volt visszakerülni a "húspiacra". Ha épp munkakeresésben vagy, esetleg még nem, de már érzed, hogy kellene, vedd fel velem a kapcsolatot. Nem csak érzelmi supportot tudok nyújtani ebben a szenzitív időszakban, de gyakorlati tippekkel is tudom segíteni a keresést.

Molnár Anita

6+ éve dolgozom HR-esként, 2022-ben HR vezetői lehetőséget kaptam. Erre készültem évekig, nagyon tudatosan építettem magamat és a karrieremet már az egyetemi évek alatt is. Elhivatott voltam, hogy a munkavállalóknak jobb legyen, miközben én magam is "csak" egy voltam közülük. Rengeteget tanultam, tanulok most is, az alkalmazotti lét előnyeiről, hátrányairól, a munkahelyi kultúrákról, a munkavállalók közötti dinamikákról, a különböző személyiségek megjelenésről a munkahelyen és sajnos a toxikus légkörről és a toxikus vezetőkről is. Pontosan ezen tapasztalatok miatt döntöttem úgy, hogy szeretnék segíteni egyrészt a hasonló légkörben szenvedő alkalmazottaknak, - akkor is, ha esetleg a munkahely váltás éppen nem opció - DE, azokon a szervezeteken is, akik már felismerték, hogy ilyen légkör uralkodik náluk és szeretnének változtatni. Amennyiben neked is vannak elakadásaid a munkahelyeden, akár kollégákkal, akár vezetőkkel, jelentkezz, segítek!

Molnár Anita

6 éve vagyunk együtt a férjemmel, 3 éve vagyunk házasok és van egy kisfiunk. Felépítettük közösen az otthonunkat, keresztülmentünk jó pár munkahelyi/karrier válságon, szegélyezték az utunkat betegségek, néha rosszakarók is, de itt vagyunk. Noha nem több tíz év tapasztalatával a hátam mögött állítom, de annál komolyabban, hogy bizony nem volt mindig könnyű - most sem éppen az - és ha nem dolgoznánk ennyire tudatosan a kapcsolatunkon napról napra, évről évre, erőfeszítést nem sajnálva, akkor bizony lehet, hogy egyes válságokat nem élt volna túl a házasságunk. Mostanra viszont látom, milyen keményen tudunk tenni azért, hogy a nehéz időkben is működjön, így nem kérdés számomra, hogy együtt megyünk tovább az úton. Ha neked is vannak nehézségek a házasságodban/párkapcsolatodban és megpróbálnál javítani rajta, keress bátran.

Fanni Koósz

Én olyan családban nőttem, ahol a felek együtt maradtak. Olykor úgy éreztem, nem ez volt a jó döntés, hiszen olyan súrlódások voltaka szüleim között, hogy sosem éreztem, ez egy valódi, összetartó, egymást támogató kapcsolat, inkább szükség és társulás a gyerekek miatt. Tehetetlenség és beletörődés. Megígértem magamnak, hogy én ha úgy adódik, bátrabb leszek. Persze mondani könnyű. A férjem jól bánt velem, a gyereket szerette, így aztán mikor már nem bírtam tovább tagadni magam előtt, beadtuk a válókeresetet. S én megkönnyebbülve, különállón továbbra is szerettem az embert a férjemben, s a gyereket, mint közös vállalást, megosztottuk. Egyik nap ott, másik nap velem. Az óvoda éveiben ez könnyen ment, aztán az iskolaidő a tancuccok miatt ez hetente változott, vagy épp a gyerek aktuális igénye szerint. Az volt az elképzelésem, hogy kér boldog szülő, akik egymást támogatják, jobb, mint két egymás mellett elköteleződött ember. És a kettünk együttműködése jó volt. A mai napig az. Hisz lezárt kapcsolat volt közöttünk, egyikünk sem sóvárgott a másik után, nem kritizált, nem bünetett, megmaradt közöttün egymás tisztelete és egyfajta testvéri szeretet. A második gyermekem apjával viszon nagyon is viszontagságos volt az elválás. Korán ment el tőlünk, 3 hónapos volt a kicsi, és olyan nehéz volt a kapcsolat, s viharos az elválás, benne egy másik nővel, hogy teljesen ki akartam zárni az életünkből. Eleinte nem is kellett nagyon erőlködnöm, nem gyakran járt erre, építette az új életet. Büntetni akartam azzal, hogy nem érdemli meg a gyereket és túlsággal fájt látnom őt, s gondoltam, úgysem kell neki a kicsi sem, így reméltem, ki tudom az életünkből taszítani, miközben egészen őszintén mindig azt vártam, mint egy filmben, hogy majd észbe kap, hogy mégis kellünk neki. Így teltek évek, hadakozásban, próbálkozásban, érzelmi huzavonában és fájdalomban. Aztán a kicsi akkora lett, hogy megláttam rajta, mindig érzékeli, hogy állok épp az apjával érzelmileg, s Ő is úgy rezonál Rá. Ennek volt egy részem, mi még kárörvendett is, ám eléggé tudatos voltam már akkor, hogy lássam, ezzel a gyereknek ártok a legtöbbet. Ha eltiltom, eltaszítom az apjától, idővel úgyis megtalálja, s nehezebb lesz számára feldolgozni a kihagyott éveket. Nem lehetek oly önző, oly fájó és olyannyira áldozat, hogy a gyermekem igya meg a levét. Ekkor kezdődött az, hogy magamon felülkerekedve, nem elnyomva, sokkal inkább elmondva, megmutatva az érzelmeimet, adtam lehetősget a gyermekemnek az apjával és annak új kapcsolatával együtt lenni. Megéltem, milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt, igaznak lenni ahhoz, amit érzek, s mindezt nem rátenni az apa-gyerek kapcsolatra. Nem kivetíteni a véleményem és elvárni a gyerektől, hogy válasszon közöttünk. Nagyon sokat tanultam ezáltal az érzelmeim megengedéséről, a kommunikációról egy gyerekkel, és azt is megtapasztaltam, hogy mindig az én hozzáállásomtól függő reakciót váltottam ki az apából is. Azaz felelősségem volt tudatos lenni magamra, ami őszintén sokszor nagyon bosszantott. Hogy még ez a felelősség is az enyém :-) Nagyon nehéz elengedni a múlt család felfogását, hogy hogyan kellene anyának lenni meg apának, hogy a válás feladás. Nincs mintánk arra, hogyan kellene és ez bizony frusztráló volt egészen addig, míg ré nem ébredtem, hogy nem kell jól csinálnom. Nem baj, ha nem vagyok tökéletes anya. S nem baj, ha a másik nem tökéletes apa. Amit tehetek, hogy a saját igazságom mentén s figyelembe véve, hogy a másiké lehet más, mi igazodunk közösen a gyerek igényéhez, személyiségének szükségleteihez. S egyáltalán nem számít, hogy külön háztartásban élünk vagy együtt. Egy mozaikcsalád is lehet működőképes, ha odafigyelünk magunkra és egymásra.