Kőhegyi MóniMinden kapcsolat két szubjektív világkép és megélés találkozása. Elképesztő változás, amikor a másik embert nem a saját világképem szerint akarom értelmezni - mert az, gyakran totális tévút, amit a konfliktusok hegyei szegélyeznek. Hanem megtanulom meglátni és megérteni őt a saját világképén és megélésein keresztül. Konkrét példával, aminek az alap gondolatát én Feldmártól kaptam: A te szubjektív világodban te szeretsz engem, amikor azt érzed, gondolod, mondod, hogy szeretsz. Az én szubjektív világomban viszont akkor szeretsz engem, ha az én belső érzésem az, hogy szeretve érzem magam általad. Hát ilyen két szubjektív megélés találkozása :) Számomra sok időbe telt, helyesen és valóban figyelni, és ezáltal tényleg érteni a másik igényeit és motivációját, de a legnagyobb befektetésem volt ezen valóban dolgozni a kapcsolataim minősége érdekében.
23- Kőhegyi Móni
Igazi önismereti hullámvasút! Szerelem, szenvedély, ösztönszerű, szabad megélések, a legragyogóbb hegycsúcsok; ugyanakkor a türelmetlen várakozás, az akarás, a nélkülözés, a felvállalatlanság, olykor a pokol legmélyebb bugyrainak megismerése egyben. Mégis az egyik legjelentősebb időszak, a nagybetűs NŐ-vé válás időszaka az életemben, tűéles tükrökkel. Több mint 3 éven át voltam szerető, saját élményem van az érzelmi hullámvasutazásról, és nem, nem lett belőle végül kapcsolat. Joggal merülhet fel benned tehát: három évet pazaroltam el az életemből siker nélkül. Az egyik nézőpontból tekintve igazad is van. Ugyanakkor ez a 3 év, a legintenzívebb átalakulás, a legmélyebb önismeret, a “gondolni sem mertem arra, hogy ez mind bennem van” élmények megélésének időszaka. ÖNMAGAM nyertem meg benne és az értést: a kapcsolat minőségében pontosan az tükröződött vissza, ahogyan éreztem magam. A jelenből visszatekintve hálás vagyok mindazért, amit ez az időszak és benne ez a kapcsolat hozzáadott ahhoz, aki ma vagyok.
- Kőhegyi Móni
Megingathatatlanul hiszek egy végtelenül egyszerű minőségben, és megingathatatlanul hiszek egy sokszor rögös útban, mely oda vezet. Az állapotba, ahol az, aki valójában vagyok a helyén van. Boldogságnak nevezem. Negyven múltam, amikor hangosan kezdett kiabálni a szívem. Olyan hangosan, hogy nem lehetett többé nem meghallani. Mennem kellett, szinte egy időben az élet minden területén. Bizonyosság nélkül, érthetetlen, megmagyarázatlan döbbenetet és fájdalmat okozva másnak, az ismeretlenbe. Segítőként dolgozva is egyedül vágtam neki, és sokszor éreztem, hogy baromi nehéz. Hogy mindent, de mindent beletettem, amit tudtam, mégis zárva voltak a kapuk. Hogy elbuktam nőként, elbuktam emberként. Hogy talán hamis a hang, és oltárian nagyot tévedtem. De az élet tapasztalatok által bizonyította, hogy a belső iránytű mégsem hazudik, és hihetek abban a mindenki számára elérhető tiszta minőségben, és az ahhoz vezető útban, melyen számomra mérföldkő ez az állomás. A saját utam legrögösebb szakaszain évekig egyedül bukdácsoltam, de a megoldom egyedül végül nem működött. Ma azt látom, hogy megoldani feladatom és felelősségem. Támaszkodni pedig – előbb vagy utóbb, így vagy úgy – elengedhetetlen. Én itt kaptam olyan támaszt, melyet el tudtam fogadni. Itt vagyok, mert számomra egyértelmű, hogy itt is adom ezt tovább. Mert itt a lényeg az emberi kapcsolódáson van. Azon a láthatatlan fonálon, mely a „tudom milyen”; “jártam ott”; “valamelyik oldalon állva már megtapasztaltam” érzésével köt össze minket.
- Kőhegyi Móni
Vannak a hangos, "anyázós", tányér dobálós, egymást nem tisztelő, kapcsolati hanyatlások. És van az a csendes "haldoklás" egy csomó kimondatlan szóval és érzéssel, ami szinte láthatatlan. Az enyém az utóbbi volt. Mi voltunk a külvilág számára ideálisnak tűnő pár. Okos, intelligens, humoros férj; sehol egy hangos szó, szépen alakuló egzisztencia, kutyák, új ház, új autó, új kanapé… De a tökéletes csomagolás mögött lassan elkopott, a tartalom. Szürkeség, kimondatlan kérések, kérdések, hallgatás, mindennapok – észre sem vettük, hogy a valamikor párhuzamosnak tűnő utak csendesen, de biztosan távolodva jutottak el addig a pontig, ahonnan már nem volt egymáshoz közelebb. Emlékeszem a pillanatra, amikor egy reggel a tükörbe nézve hangosan megkérdeztem magamtól: – Ki vagy te? És mit tettél azzal a lánnyal, akinek valaha voltak álmai? Hallgatott, és ebben a hallgatásban minden benne volt. Egyetlen út maradt. Akkor, ott egyetlen dolgot adhattam, mert csak ez maradt. A szabadságot, mellyel mindketten esélyt kaptunk egy boldogabb életre. Hogy történhetett-e volna másképpen? Ha már akkor értettem volna, hogy mi zajlik bennem, akkor biztosan.
Anna SándorLéteznek helyénvaló válások. A válás nem szégyen, és nem is kudarc, pusztán két ember kapcsolatában a párkapcsolati fejezet vége, törvényesítve. Lehetséges közös döntéssel elválni, még úgy is, hogy az egyik fél kezdeményezi, a másik pedig - bár ő még húzta volna egy darabig - belátja, hogy a párkapcsolat már nem lesz többé "olyan". Lehetséges, hogy két ember lezár egy párkapcsolati fejezetet az életében, és ettől még baráti hangulatban együttműködő szülőtársak maradnak. A párkapcsolat nem csak akkor szakítható meg, ha már elviselhetetlenül fájó, elmérgesedett a helyzet, és "a másik egy gonosz, aljas sárkány", vagy "csalfa démon". A párkapcsolat tényszerűen véget ér, ha a férfi-női minőség kiveszett belőle (vagy igazán ott sem volt soha) - a válás ilyenkor csak megmutatja a tényt, amit mindenkni érez, csak eddig még nem mondódott ki. A gyerekek nem sérülnek törvényszerűen, ha a szülők elválnak. Egy gyereknek lehet két otthona. Fel lehet nevelni a gyerekeket egészségesen két külön háztartásban is. Egy gyerek mindkét szülőre jogosult. Egy gyerek kétemberes munka. Az osztott felügyelet és a kb egyelő arány azt jelenti, hogy egyik fél sem pusztul bele sem a túlzott teherbe, sem a bűntudatba. Ez mind saját tapasztalatom is. A saját élményeimen túl segítőként elég sok párkapcsolati válságot kísértem hosszabb vagy rövidebb darabon. Vannak köztük, akik szétváltak, és vannak olyanok is, akik együtt folytatták.
- Anna Sándor
2008 óta foglalkozom pszichodrámával, családállítással és egyéni életvezetési tanácsadással, valamint kommunikációs, csapatépítő és burnout tréningeket is tartok egyének és szervezetek számára. A tanácsadásaim során lélektani ismereteim mellett használom a jog és menedzsment területén szerzett tudásomat, tapasztalataimat is. Az egyéni és csoportos önismereti foglalkozásokon abban segítek a klienseimnek, hogy a saját útjukat járják és teljesebb, örömtelibb életet éljenek. Úgy gondolom, hogy minden ember a saját életének mestere, ezért segítői szerepemet abban látom, hogy a megoldások keresése során támaszt kínálok a hozzám fordulóknak.
- Anna Sándor
Jogásznak tanultam szülői ösztönzésre, és az egyetem után kb 14 évet el is töltöttem benne. Amint elvégeztem a jogot, utam a Sotéra vezetett, mentálhigiénét tanultam, és azonnal lenyűgözött az emberi lélek megközelítésének sokszínűsége, mélysége. Először a pszichodráma színpada, majd a családállítás és az EMK talált rám, és fokozatosan, 8 év alatt teljesen áteveztem a(z elsősorban) versengésben és kiskapuzásban segítő jog terepéről az önmagunkkal és másokkal harmonikusan együttműködni segítő önismeret világába.
Cziráki Orsolya BoglárkaKamaszkoromban valahogy megszületett bennem az a meggyőződés, hogy nekem nem lesz saját gyerekem, viszont ettől függetlenül már akkor ott rezgett bennem egy név , Dávid és a bizonyosság , hogy ha mégis lenne, akkor fiam lesz és így fogják hívni. Tudom , hogy ez ellentmondás, de nőből vagyok és amúgy is az ambivalencia a hatóerőm, ugyanolyan erővel tudok valamit akarni , amennyire nem és ez nagyon sokáig alapvetően megnehezítette az életemet :) Az állandó akarás! Az, hogy mindenről megvolt a határozott véleményem és hogy valami jó nekem vagy nem, tetszik vagy nem és azzal a lendülettel már azt is eldöntöttem, hogy be akarom e fogadni, meg tudok e nyílni neki vagy nem és általában a NEM nyert. Ez volt az első szavam is ebben a világban, úgyhogy az ellenállás , mint erő nagyon erősen dolgozott bennem, gyakorlatilag az életem első 33 évét az határozta meg, hogy folyton szembepisiltem a széllel és nagyokat szenvedtem. A gyerekvállalás témában viszont érdekes módon nem abba hergeltem magam bele , hogy akarok, és abba sem hogy nem akarok, hanem hogy nem lehet. Én nem akartam megszületni erre a világra és nem is sikerült túl jól az érkezés ebbe a világba (megindított szülés, koraszülöttség, inkubátor, anyám majdnem belehalt és olyan sok vért vesztett, hogy kómába esett úgyhogy vért kapott, ami viszont fertőzött volt hepatitis B -vel és ebbe is halt bele 55 évesen) úgyhogy valahol a lényem mélyén tudtam, hogy ezt aztán tényleg nem lehet és nem is szabad az egyéni akarat szintjén befolyásolni, hanem rá kell bízni az isteni Akaratra , meg arra a kis Lélekre , hogy akar e jönni illetve hova akar érkezni. Anyám szülésznő volt , úgyhogy rengeteg születés sztorit hallgattam végig gyerekként , köztük a saját borzalmas sztorimat is, így nyilván ez is bennem volt, hogy jobb nem kockáztatni,mert bármi lehet, hiszen ő ráadásul "csókos" volt egészségügyisként , a nagymamám is az volt, és még így is ez lett belőle. Aztán telt múlt az idő, férjhez mentem és a férjemmel meg is beszéltem, ő is benne volt, bár mindig elmondta, hogy nyugodjak meg ő tud nekem sajátot is összehozni, ha akarom. De amíg a nőiesség témát nem tettem rendbe magamban addig igazából a testem sem volt rá alkalmas (össze-vissza volt menstruációm) de mivel elkezdtem vele tudatosan foglalkozni és közben férjhez is mentem (azaz a kapcsolat terén is megszűnt a bizonytalanság, és megszületett az elköteleződés,legalábbis akkor azt hittem) így egyik pillanatról a másikra egyszer csak kiderült, hogy várandós vagyok. Mind a ketten akartuk és boldogok voltunk és mivel pont előtte mondtam fel a munkahelyemen igazából az elkövetkező 9 hónap azzal telt, hogy teljesen rá tudtam hangolódni erre a témára ,mert semmi nem akadályozott benne még én se magamat. Sőt! Igazából én ekkor éltem meg életem első egomentes állapotát (ami nálam elég nagy szó, mert nagyon nagy Ego-val áldott meg az ég) , amikor megtapasztaltam azt, hogy milyen valami nagyobbnak a része lenni, és teljesen átadni magam valaminek, hogy a testem csak eszköz valami sokkal fontosabb és szebb megszületésének, és hogy nekem csak annyi a dolgom, hogy hagyjam rajtam keresztül ezt megszületni! (ezt később a mentori munkámban tudtam újra átélni,mert gyakorlatilag ott is ezt élem meg újra és újra, amikor összekapcsolódok és ráhangolódok egy egy kliensre, hogy érkezik számukra rajtam keresztül az információ és az energia és nekem csak annyi a dolgom, hogy közvetítsek) Ezt a 9 hónapot én arra használtam,hogy a mélyére ássak minden félelmemnek, szorongásnak , amit cipeltem magamban az anyám és kitudja hány női felmenőm által, tudatosan készültem főleg mentálisan és fizikailag az elengedésre (gyógynövényekkel, mozgással, légzéstechnikával) és a természetes szülésre kórházi keretek között (felfogadtam egy dúlát, olyan kórházat kerestem,ahol lehet vízben vajúdni és tudatosan nem fogadtam fel magánorvost, hanem rábíztam magam a sorsra és az ügyeletes dokira) És így lett minden pont jó. Viszont hogy mennyire dolgoznak a minták a szülés előtt pár héttel felfedezték hogy a fiamnak vesemedence tágulata van és a doki aki megvizsgált megpróbált megijeszteni és elérni hogy indítassam be a szülést (pont ,mint ahogy nálam történt) Én nemet mondtam a bűntudatkeltés ellenére, mert éreztem hogy ez egy ismétlődés és az a feladatom, hogy képviseljem magam a tekintéllyel szemben (mert anyám nem tette). Így is történt, a szülésnél minden rendben ment és utána 3 és 6 hónaposan meg kellett műteni, de a doki , aki műtötte elmondta, hogy hiába indították volna meg korábban a szülést , műtétre csak 3 hónaposan került volna sor. Ennek hatására ébredt fel bennem egy új erő , az anyaoroszlán ereje, amit először a fiam érdekében használtam (kórházi helyzetek) később pedig önmagam képviseletére is és az ő betegsége szembesített azzal először, hogy hazudok magamnak (a vese tárolja a kapcsolati szomorúságot, bizonytalanságot, félelmeket) és ez indított el a 3 évvel későbbi válás felé.
- Cziráki Orsolya Boglárka
Nagyon sokáig elnyomtam a vágyaimat, ráadásul olyan szinten, hogy egy idő után már nem is nagyon tudtam kapcsolódni hozzájuk, fogalmam sem volt mire vágyok igazán. Az első igazán intenzív élményem az volt, ahogyan a bennem tomboló szexuális energiát próbáltam minden erőmmel elnyomni, mert rettegtem tőle, hogy mi lesz ha szabadjára engedem és irányíthatatlanná válik. Nem tudtam volna megfogalmazni, hogy mitől is félek ennyire, csak azt éreztem, hogy hatalmas energia és biztos voltam benne, hogy irányíthatatlan és hiába jött bárki , aki próbálta felébreszteni bennem, messzire elmenekültem és inkább plátói kapcsolatokba menekültem a gimis és még az egyetemi évek alatt is. Az egyetemen ismerkedtem meg az első férjemmel és ő volt az, aki mellett végre meg tudtam élni a maga teljességében ezt az energiát, legalábbis akkor azt hittem, amíg a válás után nem találkoztam valakivel, aki egy teljesen más minőségben és mélységben szabadította fel bennem a szexualitást és az érzékiséget. Olyan volt , mintha benne lenne a fejemben , pontosan tudta és érezte, hogy mire van szükségem és ő is olyan felszabadultan és zabolátlanul tudta megélni a saját vágyait, hogy az engem is felszabadított minden korlát alól. Végtelenül hálás vagyok neki ezért, mert ez valójában nem csak a szexualitásról szólt, hanem a teremtő erőm és az alkotói energiám felszabadulásáról is és itt tapasztalhattam meg azt is, hogy a valódi szexualitásnak mekkora gyógyító ereje van mind a két fél számára. Itt volt lehetőségem felfedezni azt is, hogy az igazi szexualitás nem csak két test találkozása és örömködése, hanem két lélek mélységes és megmagyarázhatatlan egybeforrása is , úgyhogy ez a kapcsolat éppen ezért, még a megszűnése után is nagyon sokáig rezgett bennem és volt egy láthatatlan szál közöttünk, amíg nem sikerült végleg elvágni. A teremtőerőm felszabadulásával elkezdtek sorra a felszínre törni a jól elrejtett vágyaim is és elkezdtek megjelenni a lehetőségek is , nekem pedig meg kellett küzdenem önmagammal és szembesítenem magamat azzal, hogy nem elég megkívánni és beteremteni a lehetőségét valaminek, ugyanolyan fontos élni tudni a lehetőséggel és befogadni a jót. Elkezdtem tudatosan szembenézni a szenvedés programommal és rálépni az öröm útjára , de ez nagyon nehezen ment, mert nagyon mélyen belém vésődött az a minta, hogy nekem minden apró örömért iszonyatosan meg kell dolgozni illetve, hogy minden jó után szükségszerűen jönnie kell valami rossznak is. Meg persze, hogy semmi sem jár ingyen és mindenért áldozatokat kell hozni. És én sorra hoztam az áldozatokat, mindig lemondtam arról, amire a legjobban vágytam, hogy történhessen valami jó is velem. Az önértékelésemet és az önszeretet kellett a helyére tegyem elsősorban magamban ahhoz, hogy el tudjam hinni végre, hogy jár nekem a jobb és a több és hogy be tudjam fogadni a bőséget az életembe. Mert minden ott volt körülöttem, csak nem tudtam befogadni, mert nem fért össze az énképemmel akkor még. Aztán ahogy ez a 4 elemmel folytatott önismereti munkám hatására évről évre tisztult és megváltozott úgy teljesültek sorra a vágyaim, azok is amikről tudtam és elérhetőnek éreztem és jónéhány olyan is, amiről álmodni se mertem és fogalmam sem volt, hogy ez lehetséges a számomra : teljesen maguktól megszerveződtek körém az első női csoportok és elindulhattam a Szolgálatom útján, rátaláltam arra a férfira, akinek én pont úgy voltam jó, ahogy voltam, nem kellett harcolnom a szeretetéért és el tudott köteleződni mellettem mindenféle bizonytalankodás nélkül (4 hónap után megkérte a kezem, pedig 16 évvel fiatalabb nálam) , és 7 éve jóban-rosszban együtt vagyunk , eljutottam Sri Lankára és Balira egy 3 hónapos önkénteskedős, hátizsákos túra során, ráadásul nem egyedül , ahogy terveztem, hanem a leendő férjemmel, Balin pedig, számomra teljesen váratlanul megkérte a kezem és már nála volt a gyűrű is, végigmotoroztam Olaszországot, a 47. szülinapomon Hatszepszut temploma felett hőlégballonoztam a szerelmemmel Egyiptomban, lakókocsival végigjártuk Görögországot hármasban a fiammal és az ókori történelmet úgy taníthattam meg neki, hogy végigjártuk a leghíresebb ókori helyszíneket Knósszosztól, Mükénén, Spártán át egészen Athénig, eljutottam Jordániába és készítettem egy fotót , amit a Sony World Photography kiválasztott és 2024-ben én képviselhettem Magyarországot a kiállításon. Úgy érzem már minden vágyam teljesült , mindenem megvan, amire igazán és mélyen vágytam, de nyitott vagyok , mert eddig minden évben tudott az élet meglepetést okozni 😊 és amióta tudom, hogy az egyetlen dolog, amit tennem kell, hogy kijöjjek az elmémből, elengedjem a kontroll iránti vágyamat és csak engedjem, hogy történjenek velem a dolgok , azóta történnek is , kisebb-nagyobb csodák, mert átadtam az irányítást az isteni Akaratnak és volt egy pont az életemben, amikor azt mondtam „legyen meg a te akaratod” ,mindenféle vallásos felhang nélkül , egyszerűen megszületett bennem az alázat. És így gyógyult meg bennem a Víz elem.