Megosztások

Danók Dániel

Folytatás... Elment a tükröm. Nem bírta tovább a balfaszkodást, a töketlenkedést, hogy egy hétnél tovább nem lelkesedtem semmiért. Igazából egy hétig sem, talán egy pillanatig... Onnantól akarás volt, hogy na ez lesz az amit csinálnom kell... Hát nem 😆 És ebből sok volt és olyan sebességgel válogattam, hogy elképesztő. Volt, hogy naponta 2-3 is... A lényeg, hogy nagyon hasznos tükröm volt, gyorsított, tisztított, persze nem egyből. Mármint Ő egyből, csak én nem engedtem be, mert magyarázni még könnyebb volt, hogy miért lesz ez jó, meg fölösleges(nek tűnő) feladatokat gyártani magamnak és abba beleállni, hogy haladjak. Fura ez, mert hasznos volt dololog, csakhát az árát is fizetni kell... Ennek most ez lett és még ki tudja, hogy mi. Az Isten persze segít és vezet, de nem olyan az a vezetés, mint egy azonnali tükör, amiben habár arroganciából, akarásból vagy bármiből nem nézem magam meg teljesen egyből, de! Beég és feldolgozás alá kerül. Alázat. Talán ez kell még, hogy gyorsabban bele tudjak nézni és látni is tudjam magam a valóságban, nem egy akart illúzióban. Igazából fogalmam sincs, hogy működik ez, csak azt tudom, hogy fejlődtem és jó volt, persze azzal együtt, hogy a tükörképek, a hatásuk és persze maga a tükör is keserédes fájdalmat okozott sokszor. Így jutottam most ide, ahol vagyok 🙃 Szóval, nem tudom, hogy működik ez és igazából nem is akarom (megint akarás 😅😆) kiteríteni magam újra és újra, hogy a teljeset látva legyen új tükröm, aki segít. És nem is feltétlenül nőre gondolok itt, mint tükör. Csak, hogy szembe nézhessek azzal a részem el, amit magam előtt takargatom magyarázásokkal. Vannak ilyenek, gyorsabban látok már rá, mint korábban, de... Van még hova fejlődni és magamat kurva gyorsan meggyőzöm bármiről. Köszönöm!

Julianna Számadó

Azzal jöttem haza Magyarországra, hogy önellátó legyek. Aztán most nagyon elvagyok veszve.... Ki van itt olyan, aki hasonlóan gondolkodik és szívesen beszélget velem?

Katicza Bogarka

A Karizmán láttam ma ezt a podcastot és egyből megérintett, mert nekem is a lét elemem az őszinteség. Néztem a témákat, de egyenlőre mentális betegségről nem láttam, így az egyéb betegség menü pont alá szeretném megosztani a tapasztalataimat. Főleg a Covid utáni időszakban kezdődött nálam a kálvária, ami már lassan 5 éve tart. Ez fizika és mentális változások az életemben, amik jelentősen kihatottak a női szerepem megélésére és az Istennel való kapcsolatomra is. Jelenleg ott tartok, hogy figyelemzavaros ADHD diagnózist kaptam, ami szerintem nem teljesen fedi a valóságot, de a tüneteimet megmagyarázza. István szerint van ez az amazon időszak és szerintem nekem ez az új állapot vagy élethelyzet kezdett kimozgatni ebből és éppen a magányos időszakba léptem, ahol egyedül küzdök meg a nehézségekkel. Ennél a pontnál jól be is magyaráztam magamnak, hogy "nyomi" nő nem kell senkinek. Most jelenleg itt tartok, hogy ebből evickélek kifelé, hogy ezt a bélyeget, amit én nyomtam magamra, valahogy eltávolításam. Talán maga az alázat gyakorlása segít ebben meg hogy ketyeg a biológiai órám. 41 évesen már késő gyereket vállalni, pláne ha előtte még egy potenciális pasast is fel kéne hajtani, de közben meg mégis reménykedek. Ez a fura az egészben hogy a racionális agyam pontosan tudja hogy el kell engednem ezt, a többi részemet nem érdekli. Igenis hajtó erő egy nőnek a család és az otthon teremtése. Gondoltam megosztom röviden a gondolataimat, hátha van valaki hasonló helyzetben és tud kapcsolódni. Köszi a meghallgatást.

Benedek Csanád

Mi a f*szért regisztrál valaki társkeresőre ha nincsen rendben? És miért írja ki hogy komoly párkapcsolatot keres? Megint 1 hónapos ismerkedés után többedik randin konkrétan eltol a lány nem fogadja se az ölelést, se a kézfogást, se a csókot. Nem megdugni akarom a bokorban összecelluxolt szájjal, hanem közeledni, szintet lépni óvatosan! Utána kiderül hogy ja igen nincsen rendben, tökre bizonytalan, magát közel nem engedő a lány, aki nagyon nincsen rendben. Vannak sérülései, neki az érintés szinte tabu. Az ilyen miért nem terápián csücsül? Miért szívatja a férfiakat? (tudattalanul sokszor) Az ilyenek miatt annyira elfogy a türelmem az egész ismerkedés kapcsán és lemerülök érzelmileg, mire megkedvelem a lányt (nem szerelem még), és alakulna a dolog, akkor bújnak elő ezek a szögek a zsákból. Dejavu újra és újra. Azt hiszem kell egy kis szünet, tinder töröl, bumble töröl, magamra figyelés, pihenés bekapcs.

Danók Dániel

Igazából nem is tapasztalat, de mégis... Tükröt szeretnék kérni tőletek! Egy olyan tükröt, amiben láthatom magam teljes egészben vagy legalábbis tisztábban, mint a sajátomban. A célom az, hogy tisztességes munkát végezzünk a világban. Igazából mindegy, hogy mi ez, villanyszerelés, festés, pék, étterem, bármi. Tisztességes, precíz, elegáns módon mindent lehet csinálni. Ehhez én az építésügy területén tűzvédelmi tervezőként tudok hozzájárulni. Sok a napi kihívás, sok a munka ezzel és az életemmel is és úgy érzem, hogy egy tükör segíthet ebben, gyorsíthat és tisztíthat. Magamnak belátni és nem megmagyarázni a dolgokat, sokszor nehéz, akadós. Végül megvan, csakhát... Lassan 🙃 Tisztelettel kérlek tehát Titeket, hogy amennyiben van itt a közösségben, aki tud, szeretne ebben segíteni nekem beszéljünk. Így a végére még egy gondolat... Ezt is akarásnak látom a részemről 🙃 És türelmetlenségnek, de... Akkor is! 😉

Sándor Attila

Miközben a hugival mostuk anyut és öltöztettük át, picit az volt az érzésem, hogy most Ő a csecsemő. Sajnos az őt kísérő további szertartás elmaradt, mert nincsen meg a hozzávaló kultúránk. Elveszett. A gyászfeldolgozás egyik része a halottról szól, hogy ő is tudja, hogy már nincsen ebben a dimenzióban. Ennek kb. 3 napos menetnek a fontosságát sokan nem értik, nem is tudhatják, mert már nagyon nincsen kitől tanulni ezekről. Mára annyi marad, amit én is megtettem és teszek többször is, hogy szeretettel imádkozom érte, hogy mielőbb átérjen, ne rekedjen meg itt. A másik része ennek a folyamatnak nálam az, hogy igyekszem fedolgozni a vele való megéléseimet. A jót is és a rosszat is. Bocsánatot kérni és megbocsátani. Talán ez a nehezebb. A 70-es évek végén, láttam egy filmet, ahol a főhős meghalt a film végére. Vártam volna, hogy jön a sötét gyász, de a búcsúztatók ahelyett, hogy magukat tépve, zokogtak volna a fájdalomtól, egy boldog táncba kezdtek és virágokkal, ünnepelve búcsúztatták a kedves halottat. Fehér ruhában, angyalokhoz méltó öltözetben. Nagyon megmaradt bennem ez a történet. Sokszor, nagyon sokszor előjön ez a kép. Azt gondolom ma, hogy ezt a gyász dolgot, már akkor, kölökként is zsigerből érthettem. Ma pedig, már meg is tudom magyarázni: Ha az életünk mérlege pozitív (= a legjobb tudásunk szerinti szeretetben éltünk), akkor biztosan a JÓ oldalra kerülünk. Ez a JÓ oldal pedig, egy katolikus világképben, magát a Mennyek Országát jelenti, ahová egész életünkön keresztül törekszünk. Ki tudatosan, ki tudatlanul. Ha beteljesedik egy élet vágya, akkor azon búsulni kellene? Sajnos, ezt pont rosszul tanítják nekünk, ha egyáltalán tanítják. Édesanyám egész életében pedagógus volt. Nagyon sok gyermeket szeretett át a tanulás nehézségein. Sokan tisztelték, mégtöbben szerették. Hát Ő, biztosan megcsinálta. Isten nyugosztalja a JÓ oldalon! Ha majd én megyek át, akkor aki marad, az mulasson és örüljön és három napig táncoljon, mert én is a JÓ oldalra törekszem. De addig is éljünk! tapasztaljunk, mert a Jóisten rajtunk keresztül szereti a világot. Engedjük Neki! Erre bíztatok mindenkit is.

Beatrix Strinovich

Valahogyan azt hittem, hogy nincs bajom az önértékelésemmel, aztán jöttek a pofonok. Először is a férjemet én vettem el, mert ő 4 év után még nem érezte szükségét a házasságnak. Én viszont szerettem volna tőle gyermekeket. Úgy éreztem mi ketten mindent meg fogunk tudni oldani. 2gyermekünk felnőtt időközben és ő kezdett rájönni, hogy nem is ezt akarta..vagy valami ilyesmi, amit keservesen próbáltam megérteni, de sehogy sem sikerült, mert teljesen bezárkózott és csak a kis önsegítő csoportjában nyílt meg. Elmentem hát a csoportba én is, hogy jobban érthessem, de csak mégjobban összezavarodtam, ott ő egy teljesen idegen ember volt és én ott mégjobban ki voltam zárva. 6 keserves sírós és hűtlenségekkel teli év után elváltunk 33év után. Rájöttem, hogy amit a fejemre olvasott, amikor elköltözött, hogy " sohasem voltál a feleségem, mindig az anyám akartál lenni" abban bizony van igazság. Persze ehhez még kellett 2 év, hogy be merjem magamnak is ismerni, vagy rá merjek látni. Hogy én amazonként működve helyt álltam, nem testáltam rá a feladatot, ő pedig így nem is kapott elismerést tőlem. Persze egy fél év után visszajött volna "anyuhoz", de akkor már bennem nagyon megszakadt valami. 50+évesen egyszercsak rájössz, hogy a kis elképzelt életed összeomlik, hogy jeges rémület fog el, hogy amit eddig hittél, amiben eddig bíztál az egy marha nagy illúzió volt. Amikor azt hitted, hogy akkor vagy szerethető, ha mindent megoldasz, ha kell, hát egyedül, mert Te vagy a legerősebb...haha. Na, aztán a lufi puff! És ott állsz, hogy már nem akarsz erős lenni, és kezdesz látszólag erős férfiak után nézni..és marhára csak olyanokat találsz, akik csak kívülről tűnnek annak, olyannyira, hogy még emelni sem tudsz rajtuk, mert a traumáikkal magyaráznak meg minden aljasságot, amit elkövetnek..És akkor, mikor mindent feladtam (fel! a jóisten vagy univerzum vagy bármi, ahogy jólesik, felé :) ) Megtalált egy tüdőgyulladás, ami alatt elkezdtem festegetni. Majd 1 hónap betegállomány után kirúgtak a munkahelyemről(saját unokatestvérem mondott fel Karácsony előtt, mondván ez egy lose-lose helyzet :)) , gondoltam, igaz. Nincs harag, kicsit sírdogáltam, aztán elkezdtem magammal foglalkozni. Nem mentem el máshova dolgozni, hanem a kis tartalékomból elkezdtem házat renoválni, hogy eladhassam és tervezem, hogy talán vidékre költözök. Csináltam egy biokertet anyukám kertjébe, tanulásképpen. Illetve keresgélem, hova csatlakozhatnék közel önellátó közösséghez. Jah, és majd elfelejtettem, a festés-rajzolás mellett a tánc a lételem, de sosem találtam senkit, aki társastáncban partner lenne, hogy tanulhassam, szóval társastáncot nem tudok. Improvizálok, nincs koreografia. Ez az én szabadságom, amiben teljesen fel tudok oldódni. A társastáncban kell, aki vezet..érdekes tapasztalás lehetne, hogy vajon tényleg ki tudom e adni a kezemből az irányítást? Mennyire tartanék ellent vajon? Na, most, hogy ezt kiírtam magamból, itt egy lehetséges megoldás, hogy jobban megértsem magamat. Lehet egyszer kipróbálom, ha felkér valaki :)

Julianna Számadó

Előbb csak a társaságra, kétszemélyes közösségre vágyom és vagyok készen. Van egy ház ahol sok a munka-egyedül olyan nehezen fogok hozzá. Ha készen állsz, hogy időt tölts velem, szívesen megosztom azokat az élet-tapasztalataimat, amelyek családdal és párkapcsolattal, a személyes boldogság megértésével és megtapasztalásával születtek. Évek vannak mögötte bőven. A frissesség abból a forrásból van, hogy mindig tettem magamért és másokért. Ez osztható meg. A személyes profilom adjon egy benyomást- ha érdekes, amit írok és elérhető vagyok a tapasztalataim megosztására. Eddig csak néhányszor merészkedtem ismerkedős platformokra- kudarccal szegélyezve. Most máshogy érzek. Tennem érdemes magamért -gazdagítva másokat is ezzel.

Julianna Számadó

Nem találtam eddig olyan megnevezett kategóriát, hogy önellátás. Ezért itt a legjobb helye, hogy Ügy. A küldetésem és remélem hamarosan a Mi küldetésünk lesz az önellátásra törekvés. Az Angliai életem is arra ösztökél, hogy másként lássam a világot és a felszaporodott élettapasztalat is, hogy befelé forduljunk, gondoskodjunk az élelmünkről, amilyen mértékben csak lehet. A ház megvan.a nyugdíj is-ami hiányzik az a társ, aki hasonlóan gondolkodik és szívesen ad három órát a munkának a napjaiból és a többi lehet kirándulás, olvasás, sport és másokkal közös élmény. Saját dolgok továbbvitele és így haladva az életünkben örömben előre. A csend, amiben élek- és szívesen megosztom: hallom, ahogy a só eléri a rizsfőző vizet-ja nagyon jó megélés. És a tiszta csillagos ég- és másfél órára a fővárostól. Ez jó így. Megosztásra vár- megosztásra vagyok készen.

Julianna Számadó

Szívesen kapcsolódom azokhoz, akik rendszeresen sportolnak. Én magam futok, napi 7 km-t, jógázok, nem elég gyakran és szeretnék újra táncolni. Nyugdíjas lettem, ám ez valóba csak egy kategória- már nem dolgozom hivatalosan-, de élvezem az egyéb elfoglaltságot, közösséget másokkal.