Barbara FollyJön az Onedin'! De sokszor hallottam ezt a nagymamámtól. Ha elkezdődött a kedvenc sorozata, minden más ráért. Egyébként pontos, dolgos, erős asszony volt. Évtizedek óta egyedül, de hűségesen a nagypapámhoz, aki régen meghalt. Egyszer hangot adtam a "buta sorozatok" elleni ellenszenvemnek. Kinevettem a sorozaton élő embereket. Később egyenesen lenéztem őket. Gőgösen biztos voltam benne, hogy én sokkal jobb vagyok ennél. Felnőttem. Régóta élek egyedül. Nem hiányzott a közelség, nem éreztem már nőnek magam. Nemrég beleakadtam valami gyönyörű izmos pasi/gyönyörű okos nő végeláthatatlan, néha követhetetlen kusza filmes történetébe. Aztán azt vettem észre, hogy délután a sorozat következő részével töltött estére várok. Ostoba történet, tele az életben elő nem forduló, burleszk szerű félreértésekkel. És néztem. Tele volt felnagyított érzésekkel, szerelemmel, öleléssel, vágyakozással. És azt vettem észre, hogy szinte abban éltem. Na mert az életben bizony nincs ilyen, de milyen jó lenne, ha lenne! És így, a sorozat által átéltem. Ez volt az én kábítószerem. Fura álmaim lettek, Álmomban ismét szépnek, vonzónak éreztem magamat és mindig meghódítottam valakit. De reggel elhessegettem. Aztán csak jöttek a részek. És jött egy pár óra, amikor nem volt internet. Uhh, komolyan fájt! Nem tudtam magammal semmit kezdeni. Csoki, kávé, süti, és percenkénti ellenőrzés. Függő lettem. Már nem nevetem ki és nem is nézem le a függőket. Bármilyen szerény eszköz, vagy mérték is az, nehéz ellenállni, amikor már hiányzik a valami. A valami a mi segít, ami enyhíti valami igazinak a hiányát. Lehet az szeretet, feladat, értelem, tettek, gondolatok. Bármi, ami krónikusan hiányzik. És sokkal könnyebb leülni a laptopommal, mint szembenézni magammal, az életemmel, a gondolataimmal, az érzéseimmel. Szeretlek nagymama. Kár, hogy akkor még nem értettem mennyire hiányoztak neki az emberi érzések, kapcsolódások. Jó lett volna többet beszélgetni...
2- Barbara Folly
Osztály találkozó. Nem találkoztunk 20 éve, de ismerjük egymást. Mekkora önbecsapás! Mert őt ismerem. Tudom, hogy amikor fizikáról van szó leginkább az idő/tétlenség paradoxona jelentkezik, mert tanulni ciki. Kislabda-hajításkor ő a sztár. Nyolcadikos, de olyan izmos felső teste van, a csodás fehér atléta trikó alatt... Minden lány őt akarja. Na jó, most az a kis pocak.. biztosan a magány, a csalódottság miatt. De majd velem! Mellettem. És hogy régen nem tanult, kit érdekel, minden lány a néma, sejtelmes mosolyú fiúba volt szerelmes. Most mindketten a válásunk után keressük az igazit. Nem tart sehol. De majd együtt! Én majd megmentem! Ő biztonságos, hiszen ismerem. Nyolc évig minden tanítási napot együtt töltöttünk. Igaz egy szót sem beszéltünk. De majd most! Velem, mellettem! Igaz, a családjáról sok furcsaságot hallottunk, hűtlenség, szeretetlenség, hanyagolás. De majd most én! Velem, mellettem mindent pótolunk. Osztály találkozó. Biztonságos hely. Biztonságos emberek. Mekkora csapda. És én, mint az a nyolcadikos kislány, aki szeretetre vágyik és semmit sem tud még az életről. Pontosan olyan naivan sétáltam bele. És ő nem beszélt. És nem tudott szeretni. És nem tudta mi az, amikor szeretnek. És nem ismerte a bizalom fogalmát. A féltékenységet nem értettem. Sosem adtam rá okot. A házasság értékes dolog számomra ês őszinte vagyok mindig. Nem értettem a vádakat, az egész házasság, úgy ahogy volt érthetetlenné vált. Csak egy dolog vált egyre biztosabbá, nagyot hibáztam. Nem vagyok jótündér, annál is inkább, mert az csak a mesében van. Miért hittem azt, hogy majd megváltoztatom? Miért akartam valakit megváltoztatni, ráadni a saját parókámat, beleragasztani őt a saját mesekönyvembe? Majd beszélgetünk, majd bízik bennem. Nem tudtam ezeket megtanítani. Azóta sem beszéltünk meg egyetlen problémát sem. Egyszerűen elköltözött egy régi szerelméhez és sosem adott magyarázatot. A hűtlensége elviselhetetlen és értelmezhetetlen volt. Szavak nélkül, egyszerűen az eltűnést választva lépett ki a házasságunkból. Elvesztettem a talajt... A nyolcadikos kissrác nem változott, csak az évek múltak el. Én is ugyanaz a kislány voltam újra. Fellapoztam gyerekkorom romantikus regényeit a fejemben és át akartam élni. Nem sikerült. Akkor kezdődött el az én utam, ahhoz, aki most vagyok. Nagyon sokat tanultam. Először kerestem, gurut, papot, mestert, penészes pókhálót és rák lábnyomot... Lassan letisztult ez is. És még nagyon hosszúnak látom az út további szakaszát addig, amíg a tanulásra képes vagyok. Szép út. Érdekes. Most már stabilan, egyre határozottabb lépésekkel, kényelmesen haladok. Szeretem.
Gyovai-Farkas Edina20+ éves kapcsolat, több párterápiás folyamat, 2 gyerek (majdnem) felnevelése után, a férjemmel végül a tóba ugrottunk. Igazából ő ugrott engem pedig belelökött. (bár én is sejtettem, hogy ugranom kellene) Sikerült megértenem ennek szükségszerűségét, érzem már ennek jótékony hatásait. Hamarabb kellett volna megtenni... Nem tudom mit hoz a jövő a kapcsolatunk terén, de tudom, hogy irányítással nem megyek semmire. 1 hónapja külön élünk, ismerkedünk az új helyzettel és önmagunkkal, ki- ki a saját módján.
Tamás Jakab AA függőség a 21 század egyik népbetegségnek számít. Elmondom nálam, hogy történt mi is az én betegségem története: Gyerekkoromban egy elég szorongó fiú voltam, bár a mindig vicces/jópofa Tamás magában belső bizonytalansággal küzdött. Van az emberek többségeben egy közös vonás ami rám is igaz: jól akarok lenni. Már pedig a könnyebb ellenállás felé mozdultam el sok-sok éven keresztül mindig, legfőképpen azutan amikor megismertem tinédzser koromban az alkoholt. Nem is tudnám elfelejteni az első találkozást: úgy éreztem magam mint aki fél méterrel a föld felett jár. Innentől erről az érzésről szólt szinte minden hétvége néhány év után azon kaptam magam, hogy törzshelyeim vannak iskola után vagy esetleg iskola helyett kocsmazassal töltöm az időmet ahelyett, hogy mondjuk tanultam volna. Mindezek ellenére sikerült a felsőoktatásba kerüljek ahol találkoztam az igazán nagy szerelemmel: drogokkal. Az alkohol után amellyel a bizonytalanságom és félelmeimet oldottam a földtől elemelkedve megérkezett a hordozó rakéta ahol már gondolkodni sem kellett semmin. Se a felelősségeken se a jövőn se a múlton, ha nehéz érzések jöttek csak használni kellettem és minden gond elillant. Igen hamar eljutottam oda, hogy itt bizony lassan vége a bulinak: felnőttem és megy el mellettem az élet miközben drogfüggővé váltam és egy helyben járok. Menetközben megszületett a fiam később a lányom és haladtam egy karrier úton ami rajtam ragadt mint szamáron a fül. Megpróbáltam magam halálra dolgozni és egyetlen feltöltödésnek a kábítószert hagytam magamnak ami természetesen végletesen kimerítette az idegrendszeremet. A párkapcsolati meg nem értettségemre a munkahelyi feszültségekre használt tudatmódosítok benyújtották a számlát: autóbaleset, munkabaleset. Éreztem, hogy most már baj van. Itt nem én használok már hanem engem használ a szer. Segítségre van szükségem. A kocsiban ülve egy délelőtti Kossuth rádió műsorban hallottam először, hogy létezik felépülő függő aki abba tudta hagyni a használatot és megtanult szerek nélkül élni. Emlékszem azonnal elforditottam a kulcsot és oda autoztam a helyre ahol a riport készült. Ma már megmosolyogtatoan nagy egoval mentem be a szenvedély betegek nappali ellatojába, hogy szíveskednék ÉN leállni. Akkor felvilágosítottak, hogy ez nem egészen így működik, de ha úgy gondolom, hogy azonnal akarok beszélni valakivel akkor menjek el a narcotics anonymous egyik csoportjába. Ez az anonim alkoholistákhoz nagyon hasonló önsegítő csoport ahol a felépülni vágyó függők egyesszám első személyben magukról oszthatják meg érzéseiket anélkül, hogy bármilyen ítéletet vagy tanács követné azt. Elkezdtem járni ezekbe a csoportokba és abba hagytam a használatot. Nem volt egy séta galopp az eleje nem mondom, de a legnehezebb talán az volt amikor az érzéseket meg kellett éljem amit korábban rendre elnyomtam magamban. Ahogy kezdtem kitisztulni és egyre jobban lenni azt hittem minden oké. Akkor helyre jött az életem induljunk tovább, de a függőségnek ezer arca van hallottátok már a munkamániáról? Mivel nem változtam semmit és társaimra se hallgattam, hogy lassan siess Nagy sebességgel robogtam egy elég súlyos visszaesés felé. Amikor újra az alkoholhoz és a szerhez nyúltam azt hittem, hogy újra élhetem a kezdeti euforiát azt a szabadságot, de ki kell, hogy abranditsak mindenkit pont ugyanott folytattam ahol abbahagytam sőt minden csak rosszabb lett. Ismét túlterheltem magam a munkával semmi kontrollom nem maradt. Aminek köszönhetem, hogy végül megálltam az egy közúti ellenőrzés volt ahol a rendőrei találtak nálam ezt-azt és mindezek mellett bevonták a jogosítványom is. Ez alkalommal már tudtam hova kell menjek segítségért: a Narcotics anonymousba. Őszinteség nyitottság hajlandóság ennek a leállási körnek így indultam neki. A társaim mondták: Tamás ha nem megy magadtól akkor lehet jobb ha elmész egy rehabra és ott segítetenek. Így tettem, az egomat félre téve azt csináltam amit a szakemberek mondtak mint például: Tamás ön előszeretettel teremt maga köré olyan légkört ami táp talaj a drogozáshoz ezt meg kell változtatni: dolgozzon mást, töltse a szabadidejét olyan emberekkel akik nem használnak vagy legalábbis a szociális mértéken túl nem. Alakítson ki új szokásokat. Azóta megváltoztattam az életem: mást dolgozok, reális célokat tűzök ki, a szabadidőm építő közösségekben töltöm. Járok a csoportokba és segítek másoknak is tisztán maradni az úton. A legfontosabb amit ebből tanultam, hogy merjek segítséget kérni és azt elfogadni. Tamás vagyok függő nem kellett használjak 4,5éve
Eszter FarkasKislányom koraszülöttként jött világra, hallássérült. Jelenleg 11 éves. Születése óta együtt dolgozom koraszülötteket gondozó szülőkkel és szakemberekkel a Koraszülöttekért Országos Egyesület önkénteseként. Nagyon hosszú és nehéz utat jártunk be ez alatt az idő alatt. Szívesen megosztom a tapasztalataimat azokkal, akiket ezt érdekel, vagy akik az út elején járnak.
2
Orsolya DemeterIgen, egyértelműen igen. Ha választom őt, mindenestül választom. Örömével, keserűségeivel, értékeivel, hülyeségével, céljaival, bukásaival, a múltjával, gyerekeivel, exeivel, sikereivel, rossz szokásaival. Összetartozunk. Összeköt minket egy láthatatlan szerelem-madzag. Csak ő. Nem fér be más.
2
- AAndrea
Életetünk során nem ússzuk meg hogy ne történjen meg velünk,legalább egyszer hogy elveszítünk egy olyan embert aki közel áll hozzánk. A gyászfeldolgozás egy hosszú folyamat. Hagyni kell hogy fájjon,és lassan el kell engedni őt.
2 
Toth IbolyaA HIT Gyerekkoromban rendszeresen jártam Hittan órára meg Misére mert elvárták tőlem, úgy a neveltetésem, meg az iskola, voltam első áldozó mert kellett, így volt jó. Majd nagy nehezen Bermálkozo, emlékszem alig vártam hogy idáig eljussak akkor voltam hetedikes és ekkor voltam abban az időben utoljára templomban. Végre vége ennek, megkönnyebbültem. Nem hittem Istenben. Emlékszem elmentem a szomszéd bácsihoz és megkérdeztem tőle „Dénes bácsi van Isten és felnéztem az égre ?„ Azt mondta van Ibikém. De hol? Ott fent . Felnéztem újból de semmit nem láttam. Sok évre rá majd egy napon amikor az élet nehézségek sorozatát adta elkezdtem Istent magamtól keresni . Jártam bibliaórákra , Imádkozni tanultam ,bibliát olvastam, biblia körbe jártam. És Így kezdtem el Hinni hogy van egy magasabb tőlem aki ha ráhagyom életem vezetését arra vezet arra az útra ahol igazából lennem kell, járnom kell. Emlékszem arra az álmomra amikor egy széles út állt előttem és egy keskeny út, egy keskeny kapu rés . Én ezt a keskeny kapurést választottam álmomban reszkettem a félelemtől de mindennek ellenére a hívás erősebb volt mint a félelmem . Átjutottam a keskeny kapun. Tiszta víz voltam mikor felkeltem ,de Boldog először életemben. Ekkor választottam és fogadtam el Istent életem vezetőjének .Már nem én akartam jobban tudni mi a jó út nekem, hanem hagyatkozva rá egyre bátrabban és bátrabban. Így növekedtem Hitemben. Ekkor jelent meg és mondtam ki először a számon „ Hála Uram”. Mindig így imádkoztam: „ Istenem a Te kezed, legyen az én kezem , A Te lábad ,legyen az én lábam, A Te szemed, legyen az én szemem, A Te füled, legyen az én Fülem.” Majd ez a Hit erősödött bennem hónapról hónapra évről évre. Látva ,tapasztalva hogy van Isten ,lát, szeret ,segít ,mellettem van ,fogja kezemet. Hálát adva mindenért ami rossz volt az életemben és ami jó volt. Majd egy nap hajnalban egy átsírt éjszakán keresztül, a magány csontig érő marcangolásában. Felkeltem pirkadat volt és azt mondtam: „ Istenem átadom életem és legyen meg a Te Akaratod” A következő másodpercben egy vékony fonalszál indult ki belőlem a világ mindenségéig futott. Majd felkeltem és újból egy hatalmas megnyugvás és boldogság tört rám. Erről nem mertem beszélni senkinek mert azt gondolják megártott a magány. Ezek után nem is olyan sokára Isten oda vezetett ahova tartozom és akihez tartozom. Ma így Imádkozom: „Hála neked Uram amit adtál és amit adni fogsz”. Ezt naponta többször is tudatlanul majd egy felkérés által” Figyeld meg Ibi miket mondasz magadnak”tudatosodott bennem hogy ez az én Mantrám. Egy nap nem oly rég egy orvosi lelet eredményét kaptam meg.Elolvasva a világ megfordult minden és mindenki leállt csak Isten felé nézek aki mosolyogva fogja kezem és mondja” Gyere Ibi velem, ne félj.” Ekkor egy mondat fogalmazódott meg bennem: MOST a szívemből kicsordul a lelkem mélyéig ható Szeret ad ERŐT . Isten szeret. Isten bennem él. Hála Uram neked hogy vagy és hogy megismertelek és szeretetted elfogadtam.Így fogja az én Uram a kezem és vezet előre ahova mennem kell és ahol lennem kell.