Anna Sándor
Léteznek helyénvaló válások. A válás nem szégyen, és nem is kudarc, pusztán két ember kapcsolatában a párkapcsolati fejezet vége, törvényesítve. Lehetséges közös döntéssel elválni, még úgy is, hogy az egyik fél kezdeményezi, a másik pedig - bár ő még húzta volna egy darabig - belátja, hogy a párkapcsolat már nem lesz többé "olyan". Lehetséges, hogy két ember lezár egy párkapcsolati fejezetet az életében, és ettől még baráti hangulatban együttműködő szülőtársak maradnak. A párkapcsolat nem csak akkor szakítható meg, ha már elviselhetetlenül fájó, elmérgesedett a helyzet, és "a másik egy gonosz, aljas sárkány", vagy "csalfa démon". A párkapcsolat tényszerűen véget ér, ha a férfi-női minőség kiveszett belőle (vagy igazán ott sem volt soha) - a válás ilyenkor csak megmutatja a tényt, amit mindenkni érez, csak eddig még nem mondódott ki. A gyerekek nem sérülnek törvényszerűen, ha a szülők elválnak. Egy gyereknek lehet két otthona. Fel lehet nevelni a gyerekeket egészségesen két külön háztartásban is. Egy gyerek mindkét szülőre jogosult. Egy gyerek kétemberes munka. Az osztott felügyelet és a kb egyelő arány azt jelenti, hogy egyik fél sem pusztul bele sem a túlzott teherbe, sem a bűntudatba. Ez mind saját tapasztalatom is. A saját élményeimen túl segítőként elég sok párkapcsolati válságot kísértem hosszabb vagy rövidebb darabon. Vannak köztük, akik szétváltak, és vannak olyanok is, akik együtt folytatták.
5Szilvi Stern
A válásunk után a felnőtt gyerekeim minden megértésük ellenére időnként haraggal, és eltávolodással reagáltak a családunk széthullására. Számomra a legnehezebb az volt, hogy magamat is fontosnak tartsam, és egyenrangúan képviseljem! Az önismeret, és tudatosság segített megtalálni azt az ERŐT, hogy megengedjem, hogy ez így legyen. Hullámokban történt meg a visszatalálás, sok könnyel, sok meghallgatással, hogy újra közel legyünk.
5Szolcsányi Dóri
Eleinte úgy gondoltam, hogy csupán fáradt vagyok, és hogy majd kipihenem magam. De ahogy telt az idő, rá kellett jönnöm, hogy a fáradtság mélyebb okokra vezethető vissza. Egyre kevesebb örömöt találtam abban, amit valaha szenvedéllyel csináltam. A napjaim szürkévé váltak, és a feladatok egyre nehezebbek lettek. Rájöttem, hogy nem egyszerűen fáradt vagyok, hanem teljesen kiüresedtem. Valójában csak halogatásban voltam, amint az időszerű változást meg tudtam engedni, azzal arányban lettem egyre jobban. Ha úgy érzed, hogy támogatásra van szükséged, hogy ráláss arra, ami miatt most reménytelennek látod a helyzetedet, keress bátran.
4dr. Joós Károly
20 éve meditálok, de mindig van hová tovább fejlődni benne. Keresztény szemlélődés, zen út, TM, mindfulness - bármelyiken el lehet indulni, de az út utolsó szakasza ugyanaz: megélni az Egységet a Világgal, Istennel. Nem tudok nem megváltozni, nem válni jobb emberré - egyre több szeretet lesz az életemben, egyre több hála és öröm, egyre nagyobb béke. Máté Gábor Normális vagy könyvét évekkel ezelőtt olvastam, ő is arra jutott, mint én magam és sokan mások: ebben a felgyorsult, hipercivilizált, őrült világban nagyon-nagyon nehéz megőrizni a testi-lelki egyensúlyunkat. Teljesen normális, ha belebetegszünk. Nem velünk van a baj - a világunk beteg. Én csak piciben tudok segíteni másoknak, orvosként vezetem őket, akár éveken keresztül. Igazán nagy változás mindig akkor lesz, amikor megértik, hogy nem a világot kell megerőszakolni, hanem Őnekik kell megváltozni. Új emberré válni, magukat szeretni, és ezen keresztül másokat is tisztábban, jobban. Saját testi-lelki egészségünk javítása és a Világ megváltása egy és ugyanaz az irány. Magunkon segítünk, és ahogy összefogunk másokkal, billentjük a környezetünket. Csalogatjuk, csiklandozzuk, támogatjuk a túlfeszült, beszűkül Másikat, hogy ő is lépjen, ő is változzon. És mindig van eredménye annak, ha szeretetet adunk. Gyümölcsözik, ha nem is ma, majd holnap vagy azután. Türelemmel és kitartással együtt változást indítunk a világban, és így az utánunk érkezők már egy szebb világban élhetnek. Isten, az Univerzum velünk van. :) Mi tehát a tapasztalatom? Egyszerű: mindig van remény, és sosem fogy el a szeretet. Sosem késő, mindig változtathatunk - és ha adunk, mások is változni fognak. Nem kell sietni, néha sok türelemre van szükség. Különösen, amikor egy társadalmi változás ügynökei vagyunk a társainkkal - talán éppen itt és így a Humanian. Amikor pedig segítőként állunk a másik mellett, a legfontosabb feladatunk, hogy Hitet tápláljunk benne. Csaljuk át egy másik világba, ahol ő lehet jól, ahol ő szeretetreméltó, ahol egészséges lehet testileg és lelkileg is. És ahogy szép lassan valóban elhiszi, az élete megváltozik, és valóban meg tud gyógyulni...
4Poczik Hajnalka
A változás mindig lehetséges, és a legmélyebb fájdalomból is megszülethet egy új, támogató kapcsolat. 3 évig tartó érzelmi vihar után a kisfiam apukájával végre sikerült stabilizálnunk a kapcsolatunkat, ami korábban tele volt fájdalommal, dühvel, nehezteléssel és gyűlölettel a részéről. Az érzelmi hullámvasút mindkettőnket megviselt, és úgy tűnt, hogy a kapcsolatunk megtört. Ő végigjárta az érzelmi mélységeket: gyűlölt, kizárt az életéből, de közben mégis naponta írt nekem, minősítésekkel próbált bántani. Én eközben igyekeztem stabilan tartani magam, nem minősítettem őt vissza, nem engedtem, hogy a vihar magával ragadjon. Ez az önismeret, egy körülöttem lévő támogató közösség és család segítségével sikerült. Egy idő után azonban szükség volt egy határozott határhúzásra. Felismertem, hogy a továbblépéshez egyértelmű kereteket kell szabnom, amelyek védenek mindkettőnket és a közös szülői felelősségvállalásunkat is. Ez a stabilitás, a határhúzás, tiszta kommunikáció és részéről az ő önismereti útja tette lehetővé, hogy a kapcsolatunk átalakuljon, és ma már kiegyensúlyozott, támogató szülői kapcsolatot ápolunk. Büszke vagyok arra az útra, amit együtt tettünk meg, hiszen nemcsak egyéni szinten fejlődtünk, hanem közösen is. Megtapasztaltam, hogy a stabilitás, a határozott keretek, határhúzás és az együttérzés kulcsfontosságúak akkor, amikor egy fontos közeli kapcsolatom viharba kerül. A harag, a fájdalom és a gyűlölet gyakran a mélyebb érzelmi sebekből fakad, és időre van szükség ezek feldolgozásához. Mikor ezek az érzések kiegyenlítődtek, a legviharosabb kapcsolat is új irányt vehet fel. Ebben fontos szerepet játszik a konfrotáció, önismeret, érzelmi intelligencia, kommunikáció. Ha te is hasonló nehézségekkel küzdesz, és úgy érzed, hogy az érzelmi viharok teljesen elsodorják a kapcsolatodat, segíthetek. A tapasztalataim és az integrál szemléletű csoportjaim révén segíthetek abban, hogy megtaláld a belső stabilitásodat, és új alapokra helyezd a kapcsolatodat. Lehetőséged van a közös fejlődésre, még akkor is, ha jelenleg minden összetörtnek tűnik.
44 évig váltam. Nem akart elengedni. Egy birtokló erőtánc volt a miénk. Ő agresszív, én passzív agresszív. Persze ezt akkor nem láttam. Rengeteg határt átléptem és rengeteg határt átlépett. Kiléptem a házasságunkból. 10 évvel később már Anya és Apaként ültünk nálam, a nappaliban. Kimondtam, hogy sajnálom. Láttam milyen jól esett neki. Átment, mert őszinte volt. Jólesett volna, ha ő is kimondja. Nem tette. Gyakorlom ennek az elengedését is. Hiszem, hogy a düh, a harag nem jó vagy rossz. Van. Lehet. Olyan érzés, mint a többi. Jön és megy. Ha beleragadtál valamibe, a haragodba, vagy a kapcsolatodba, egy állapotba, egy érzésbe. Érzed, hogy téged emészt, nincs energiád, nem eszel, alszol. Már szorít, mint egy szűk ruha, amit levetnél: keress bizalommal.
424 évesen mély kilátástalanság érzése uralt. Nem zuhantam ebbe a helyzetbe, hanem mint a "megfőtt béka" szindróma ezt leírja: ha egy békát forró vízbe dobunk, az azonnal kiugrik, de ha hideg vízbe helyezzük, és lassan melegítjük, a béka észrevétlenül megfő. Ugyanez történt velem is. Nem vettem észre, hogy csúszok bele a bántalmazott szerepbe. A bennem élő sérült gyermek nem tudott mozdulni, beszűkült tehetetlenségbe ragadtam. Bántalmazott gyerek mintáját hozva egy bántalmazó házasság börtönében éltem, mégis képtelen voltam kiszabadulni. Genfben laktunk, diplomataként, egyetemre jártam, szép voltam, okos, jó anyagi helyzetben. Kívülről minden tökéletesnek látszott, de a zárt ajtók mögött elnyomás és erőszak uralkodott – szavakkal és tettekkel egyaránt. Amikor először ütött meg ököllel, csak annyit mondtam neki: "mi van, ennyit bírsz?" Nem menekültem. Másnap én szégyelltem magam. Szégyen. Milyen erős is ez az érzés. Annyira mélyen elmerültem a tagadásban, hogy amikor végül segítséget kértem egy pszichológustól, még akkor sem tudtam megfogalmazni, miért érzem magam ennyire rosszul. Hiába jártam pszichológia szakra akkor, saját holtterembe nem "tudtam", nem akartam, nem mertem egyedül betekinteni. A terapeuta aztán egy falitáblára rajzolta fel mindazt, amit elmondtam. Az ábrán kirajzolódott egy anyai minta, amelyet öntudatlanul követtem. És ekkor kezdődött a legnehezebb rész. Rájöttem, hogy mennyire erősen kötődtem anyám útjához, mintha egy előre kitaposott ösvényen jártam volna, anélkül, hogy észrevettem volna, hová vezet. Dühös lettem és kétségbe esett. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdődött a tudatos önismereti utam. Azóta az előre vezető út a keresztül vezető út. Ha menekülnék, előre menekülök. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem tudatosítani a mintákat, amelyek irányítottak. Rájöttem, hogy csak akkor tudok változtatni, ha szembenézek velük. Beleállok. Ma már van kapcsolatom azzal a belső kicsimmel, aki időnként fél, akár retteg. Megtartom. Gyógyítom. Szeretem.
4Urbánkó Regina
Hogy mit vitt rá arra, hogy alapvető értékrendemnek, erkölcsi normáimnak, hitemnek ellenére szeretői viszonyba keveredjek? Voltam szerető, voltak szeretőim, voltunk egymás szeretői. Egyet biztosan tudok, nem más ellen, hanem valakiért tettem: magamért. Gondolkodás nélkül engedtem az alapvető emberi létszükségletemet megélni (az állati ösztöneimet), mert éppen fizikai hiányától szenvedtem. Volt, amikor úgy kerültem bele, hogy olyan erős kémiai hatás ért bennünket kölcsönösen, amit egyszerűen csak nem gondoltunk túl, egyszerűen csak megéltük az eggyé válást, miközben nem foglalkoztunk a körülményekkel, a következményekkel. Nyilván sokkal jobban megismertem a férfi testét, működését, hogyan tudom minél intenzívebb élményhez juttatni, a szexualitás terén természetesen fejlődtem sokat. Szimplán női minőségemben is sokat fejlődtem, értem, kiteljesedtem, és ezt a szexualitáson keresztül éltem meg. Megélni, látni, hogy milyen hatással tudok lenni valakire, az erősítette az önbizalmamat, magabiztosságomat az élet többi területén. Megtapasztaltam, hogy tudok olyan bizalmas légkört kialakítani, amikor a partner fel meri vállalni önmagát gátlástalanul, van bátorsága megélni legbelsőbb vágyait. Megtanultam megélni a pillanatot, jelen lenni, a most-ban lenni. Megtanultam a határtartást, a kereteket tartani. Ott és akkor megélni, átélni felelősségvállalás, túlgondolás, agyalás nélkül. Megtanultam az érzelmeimet kordában tartani. Egy férfi testét nem tudtam úgy élvezni, féktelenül „szeretni”, hogy ne akarjam egy idő után testestül-lelkestül birtokolni. Most már tudok a józan eszemre hallgatni, tudok az érzelmeimen uralkodni és lezárni, elengedni. Megtanultam elvárások nélkül létezni, nem követelőzni, örülni annak is, ha az örömöt éppen csak korlátozott mennyiségben kaphatom meg. A szeretői viszony nagyon sokrétű, sok aspektusa, sok közvetlen és közvetett hatása van az életünkre, személyiségünkre, egyszerre túl komplex és végtelenül egyszerű. Szerintem a szeretői szerep az önismereti út szerves része.
4Adrienn
13 éves koromban anorexia nervosaval diagnosztizáltak. 12 éves koromban duci kislány voltam. A testalkatomat okoltam a magány érzésemért. Azt gondoltam, ha lefogyok, jobban beillek a közösségbe. Okos, szorgalmas kislány voltam. Elkezdtem bújni a könyveket. Megértettem mi kell ahhoz, hogy lefogyjak. Kívűlről tudtam az élelmiszerek Kcal tartalmát. Mellette kosárlabdáztam. Kitűnő tanuló voltam. Tökéletes akartam lenni. Uraltam a testem, a vágyaim. Végtelenül büszke voltam magamra. Aztán persze be kellett avatkozni, hogy ne fogyjak el teljesen. Ez az életesemény terelt arra a pályára, ami egészséges életmód/táplálkozás minden aspektusát felöleli. Egészségfejlesztő diplomát szereztem, fitnessz wellness instruktor lettem, funkcionális táplálkozási szakreferens és mentálhigiénés szakember. Ezeken a területeken 25 éves tapasztalattal rendelkezem. Amennyiben úgy érzed én vagyok a te embered, állok rendelkezésre. ❤️
4Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
A kis traumatizált lelkem nem maradhatott örökre így. Azonban ahogy egyre inkább gyógyulni kezdtem és egyre több szeretettel működni, úgy nőtt egyre inkább a távolság köztem és az azonos gyökerekből felnőtt testvéreim között. Házasságkötésünk után - a férjem és a testvéreim közötti ellentétek komoly kiéleződése láttatta meg velem, hogy az ebből a helyzetből eredő felismeréseket tovább kell adnom hasonló helyzetben lévők számára.
4