Tapasztalatok

Györkei Máté

BDSM, fétisek, kinkek, különleges szexuális szubkultúrák: Nagyjából 10-15 évet tett ki az életemben az az időszak, amikor én kimondottan valami BDSM irányból definiáltam önmagam. Kizárólag eszerint kerestem partnert, sehogy máshogy nem tudtam elképzelni a férfi-női együttlétet. Eleinte magam sem értettem mi ez az egész? Miért vonzó számomra ez a világ? Szégyenérzet, bűntudat gyötört, hogy miért vannak ilyen "beteges" vágyaim? Később otthonra leltem benne, kibontottam szárnyaimat, elkezdtem magam jól érezni. De aztán teljesen beszippantott és bezárt. Minden kapcsolódásomat ennek rendeltem alá. Már nem tudtam "csakúgy" örülni egy kedves és szép nőnek, amennyiben ő nem művelte a szexkultúra ezen elvont formáit. Még a kimondottan jól induló kapcsolataim is megromlottak emiatt. A BDSM mérgezővé vált számomra. Hosszú önismereti munka, sok-sok év, mire kimásztam belőle. Mire megértettem ezt az egészet. Mára ez letisztult bennem, békém és nyugalmam van ebben. Ma már tudok örülni a Páromnak mindenféle "kellékek" nélkül. Tudom élvezni a szexuális együttléteket mindenféle "kiegészítő" nélkül. Kitisztultak bennem az alábbi fogalmak és emberi állapotok: Vezetés-Követés. Uralkodás-Alárendeltség. Önrendelkezés-Kiszolgáltatottság. Ragadozó-Áldozat. Játszma-Játék. Bűntudat-Szégyen... és még sok minden más. Ha Te is vonzalmat érzel a BDSM, illetve bármilyen fétis, kink, stb. iránt, és szeretnéd megérteni, szeretnél megnyugodni, akkor szívesen segítek. Tudok segíteni Neked akkor is, ha épp most merészkednél bele, akkor is, ha nyakig benne vagy, és akkor is, ha már szeretnél kimászni belőle.

Sokat tanultam a kulturális problémákról, a vezetői felelősségről és tudatosságról, a szolgálatról és mások jólétének előremozdításáról. Magyarországon, itt és most, létezik egy olyan vezetői szemlélet, amely túlmutat a profitmaximalizáláson és a mindennapi üzleti stratégiákon. Egy szemlélet, amely a vezetői tudatosságot, a szolgálatot és mások jólétének előmozdítását helyezi a középpontba. Szerintem a vezetés nem csupán egy szakma, hanem egy küldetés, amely mélyen emberi alapokon nyugszik. Erre vannak példák tőlem és másoktól is. Ha vezető szeretnél lenni, vagy már az vagy és szintet lépnél, nagyon szívesen beszélgetek veled. Abban is elég sok tapasztalatot szereztem, hogy hogy ne veszítsd el az identitásodat más környezetekben, tartsd meg a barátaidat és üzleti kapcsolataidat akkor is, ha tartósabban külföldre mész. A legnagyobb erősségem az önazonos adaptáció azt hiszem: - Magyarországi munkáim általában 4 éves ciklusokban tartottak, ezen felül dolgoztam 4 évet Kínában, 3-at a Közel-Keleten és egyet Spanyolországban is. - Vezettem csapatokat és cégeket 3 főtől egészen 8,200 főig 14 országot felöltve, egy ponton 1 milliárd USD árbevetelért felelve. Voltam többször alapító, vállalkozó, vontam be 200-600 millió forint tőkét olyan ötletre, ami csak powerpointban létezett. - Eddig 4 iparágban dolgoztam. A kulturális különbségek és a kollégákra való, kiegyensúlyozott odafigyelés szerintem a siker egyik alappillére. Ha érdekel, keress. Hamarosan pont ebben a témában megjelenik velem egy nagyobb interjú itt: lcsummit.co

Sheila Boateng

She Wolf (1. Rész) - ha már farkasozunk - avagy hogyan vadásztam le egy idegen férfit az utcán - avagy ne lökd, hanem hívd Őszinteség? Let's go. Disclaimer: lesz benne vér Az utolsó szakításom pár hete volt. Előtte 3 évig szingli voltam, mert nekem senki sem volt elég jó. (Ez a felszín, őszintén viszont - és erre én is csak később jöttem rá - rettegtem tőle, hogy ha megtalálom a tökéletes pasit, akkor kiderül, hogy én miattam nem működik a kapcsolat) (lehet egyszer majd leírom, hogyan jöttem rá, mert nekem ez hatalmas felismerés volt, és a formula meg banálisan egyszerű volt) Szóval ez a kapcsolatom nagy hatással volt rám, kb az első volt a válásom óta. Így a szakítás is. Ő volt az, akinek mindenem odaadtam és széthaltam a kapcsolatban. Ezt azért mesélem el, hogy kontextusba kerüljön, hogy a szakítás után még keresett mindenféle ügyekkel, holott megkértem, hogy ne tegye. Sajnálja, zokog, félt, fáj neki, próbáljuk meg máshogy, juttassuk el egymáshoz az ottmaradt cuccokat, és amikor semmi nem működött, akkor bedobta, hogy egy ajándékot visszakért az Apámon keresztül. Erre kiakadtam. Ezt kifejeztem neki is egy levéllel, amit a visszaadott ajándékhoz mellékeltem. Elég tömörre sikerült, annyi állt benne, hogy: "Baszódj meg." Tüzet okádtam és úgy jártam-keltem az utcán, hogy egyáltalán nem féltem (sötét volt, egy vidéki nagyvárosban voltam), mert az energiám éreztén (van ilyen szó, ok?) biztos voltam benne, hogy egy gazember sem lenne annyira bátor, hogy egy utcában tartózkodjon velem. Forrongtam. Legszívesebben ordítottam volna. De nem tettem, hanem düh-sétáltam. Tudjátok, mikor nem mész sehova, csak teszed a lábad, hogy történjen valami. Aztán amikor már gondolatban az összes szitokszót elhasználtam, amit óvoda óta megtanultam, és kisírtam magam, hirtelen jött egy gondolat: "Baszni akarok! Ki akarom dugni magamból ezt a dühöt. Akarok egy férfit, aki nem néz se istent, se embert és szabadjára engedjük a poklot." És az volt a furcsa, hogy pillanatokkal később megszületett bennem az az érzés is, hogy ez így is lesz. Szinte azonnal elment mellettem egy pasi, elém került, így volt alkalmam megnézni. (Alig voltak az utcán) És nem viccelek, úgy éreztem magam, hogy kinőttek a karmaim a tappancsaim közül. Elkezdtem mustrálni (azt hiszem, az ezt jelenti, amire gondolok) és hallgattam, hogyan reagál a testem. -tetszik, hogy magas -kicsit túl nagy a feneke -nem látom a kabátján keresztül, de nem gondolom, hogy sportos a felsőteste Majd jött a következtetés a testemből: "Nye... " Megszületett bennem, hogy olyat akarok, aki jóképű, magas, sportos, jó stílusa van és egy vadállat. És tudtam, hogy lesz jobb áldozat. És itt azon van a hangsúly, hogy tudtam. Igazából lehetne ennek az egész posztnak az a címe, hogy "Tudtam" Ahogy sétáltam - még mindig gyorsan, immáron megszokásból - megláttam egy másik utcában 4 embert. Éreztem egy hívást. Néztem őket. (Ez azért nagy szám nálam, mert a "másságom" miatt tök sokáig nem mertem az emberek szemébe nézni, mert nem bírtam elviselni, hogy bámulnak. És ezt az utóbbi időben elég jól kitréningeztem magamból, de olyan pasikkal kevésbé voltak bátor, akik tetszettek nekem.) Szóval néztem őket és kiadtam a parancsot - anélkül, hogy láttam volna arcot - "Vadássz le!" Aztán hirtelen megálltam. Azon gondolkoztam, hogy hova is megyek és miért sietek. Amíg ezzel a gondolattal elvoltam, beértek. Elhatároztam, hogy a szemükbe fogok nézni. 1 nő volt és 3 férfi. Az egyik férfin megakadt a szemem, ahogy az övé is rajtam. Ha a másik kettő bűncselekményt követett volna el, nagy bajban lettem volna, mert egy vonást sem tudtam volna leírni a (... hogy hívják a bácsit, aki arcokat rajzol a börtönben? ) ... arcrajzolónak, mert annyira csak ezt a férfit láttam. Teljesen berántott. Átkerültem egy másik univerzumba. Amikor elment mellettem, bólintott és azt mondta: "Hello" (külföldiül beszéltek egymással) Én visszaköszöntem neki, egyáltalán nem kihagyva a hellomból, hogy mi jár a fejemben. Pont olyan volt, mint amilyet elképzeltem. De pont! Jóképű, sportos, és egy bőr tatyó lógott a kezén. Jackpot!! Tudod, kik szoktak ilyet hordani? A szerbek! Valakinek el kell meséljem, hogy ez miért volt teli találat, vagy maradhatunk egy ilyen szexuálisan rasszista ködben? Elmentek mellettem és sietős léptekkel haladtak. A férfi állandóan hátranézett, le is maradt egyszer, de aztán továbbment. Én ott tudtam, hogy ez le van játszva. Nagyon lassan elindultam én is az ő irányukba. Mint egy nagymacska. Magabiztosan. A csípőm magától ringott. A szemeim átláttak a sötéten. A bőröm érezte a mindenséget. (Nem is farkasnak, hanem inkább egy tigrisnek vagy párducnak éreztem magam, elsöprően kecsesnek és erősnek.) Nem siettem. Tudtam, hogy az enyém. Kidobtam egy láthatatlan lasszót rá és húztam magam felé. (Ezt már csak fejben) (Folyt. köv. a következő tapasztalat kártyán)

Judit Torják

Hajnali kettő fele járhat talàn az idő az időtlennek tűnő èjszakàban. Az óra ritmusos ketyegèse emlékeztet csupán az idő múlàsàra. Dolgozom èppen. Ügyeletes vagyok. A szülőszobàn csend van, pedig van egy vajúdó. Az ajtó rèsnyire nyitva. Csendben figyelem őket. Bármikor elérhető vagyok, amikor szükségük van ràm. Megtisztelő egy párt kísérni a csalàddá vàlàs kiteljesedèsèben. Nő ès férfi. Leendő édesanya és édesapa. Leendő család. A vajúdás nem csupán egy testi folyamat. Egy különleges, megfoghatatlan àllapot ez, ahol a test és a lélek együttesen dolgozik. Olyan testi és lelki tapasztalás, amely magába sűrít sok-sok korábbi tapasztalatot az èletünkből, lètezèsünkből. A bizalmat, az elfogadást, a szeretetet. Mennyire szeretem, fogadom el magamat, mennyire bízok magamban, a testem működèsèben? Mennyire szerettek és fogadtak el engem a kapcsolataimban? Mennyire fogadom el a változást és bízok abban, hogy minden szépségével és nehèzsègèvel együtt valami új ès izgalmas èletszakasz következik? A vajúdás módosult tudatàllapotàbban ezek a tudatalatti érzések, tapasztalàsok aktívan jelen lehetnek. A szülés èlmènyből mindhárom fèl magával visz egy kis csomagot útravalóul a további èletèbe. Az összehúzódàsok egyre rendszeresebben és erősebben jönnek a kismamának. Nem kiabál, egyenletesen lélegzik, pedig remeg a teste a fájdalomtól ès a fáradtsàgtól. Beszívja, majd lassan kifújja a levegőt. Csak a bordàsfal fàjànak a recsegèsèből hallom az elemi erőt, amivel szorítja azt. A férje olyan gyengèdsèggel öleli őt àt, tartja, amikor elgyengül a làba és halkan súgja a fülébe, hogy "itt vagyok, együtt vagyunk, együtt csináljuk. " Nem ismerem a közös törtènetüket, de èrzèkelhető rajtuk a harmónia. A bizalom önmaguk és egymás felè és a vàgy arra, hogy egy csalàddà vàljanak. Azon kapom magamat, hogy egészen messze járok. Eszembe jutott a saját szülèsem, a saját megèlt érzèseim. Az, hogy a kislányom születése mennyi mindent tanított nekem önmagamról. Kövér könnycsepp gördül végig az arcomon, amelyet annyi érzés tölt meg. Az öröm, hogy de jó őket látni, tapasztalni ilyet. A szeretetet a saját gyermekem iránt. A fájdalom a saját vágyott jövő képem vesztesége miatt. A remény mindezek által a fejlődésre.

Ildikó Miklya

Másfél évvel ezelőtt elváltam a páromtól. a kapcsolat 13 évig tartott, amiben egy leány gyermekünk született. A kapcsolatunk válságát egy egy olyan nő okozta, akivel egyébként baráti viszonyban voltam és aki a lányom osztálytársának anyukája is volt egyben. Egy alkalommal meghívtam őt és a családját szalonnasütésre az otthonomba. Hamar kiderült számomra, hogy az ő házasságuk egy rosszul működő házasság, persze azt nem gondoltam, hogy később segítségért nem hozzám, hanem a páromhoz fog fordulni, de így történt. Szerelem szövődött közöttük, ami később kiderült. Mivel a mi kapcsolatunkban is voltak kardinális problémák, aminek az alapja az volt, hogy nagyon mások vagyunk, el kellett gondolkodnom, hogy érdemes-e megmenteni ezt a kapcsolatot. Tettünk rá próbát, már csak azért is mert volt egy erős szeretetkötődés közöttünk, de már közben is éreztem, hogy ez már nem fog így menni. A több éves önismerettel foglalkozás, a sok más emberekkel megélt tapasztalat nem engedte, hogy elaltassam a tudattomat. A végső döntést én hoztam meg és kiléptem a kapcsolatból, ami azért így is nagyon nehéz volt megélni. Mint, ahogy már mondtam volt közöttünk egyfajta szeretet kötés, ezért jó kapcsolatban maradtunk, és ez mai napig így van. A gyászidőszak után jött egy férfi az életembe, akivel jelenleg nagyon boldog vagyok. Nem bántam meg, hogy bíztam a belső megérzéseimben és megtettem ezt a nehéz lépést, még annak ellenére sem, hogy evvel a döntéssel együtt egy szépen felépített környezetet (kertesház, gyönyörű kert, háziállatok, stb.) is magam mögött kellet hagynom. A közös gyerekünket váltottfelügyeletben neveljük azóta.

Gergő Magyar

Közösségépítés – Kapcsolódj, töltődj, fejlődj Önismereti utam során gyakran feltettem magamnak a kérdést: hol és mikor voltam a legboldogabb? A válasz mindig egyértelmű volt: amikor tiszta szívvel tudtam kapcsolódni másokkal. Amikor együtt játszottunk, nevettünk, őszintén beszélgettünk, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Az élet messzire sodort a gyerekkori barátaimtól, akikkel ezt megélhettem, és Győrben sokáig nem találtam hasonló közösséget. Kerestem, próbálkoztam, de egyik sem adott igazi otthonérzetet. Aztán 2024-ben jött a felismerés: ha nem létezik az a hely, ahová szívből csatlakoznék, akkor létrehozom magam. Így született meg a Veled Közösség. Azért hoztam létre, hogy támogassuk és inspiráljuk egymást. Itt mindenki megtalálhatja a helyét, miközben együtt haladunk a testi, lelki és spirituális fejlődés útján. Legyen szó feltöltődésről, új élményekről vagy a természethez való kapcsolódásról, nálunk nyitott és befogadó közeg vár rád. Változatos programokkal, inspiráló előadásokkal, közösségi eseményekkel, túrákkal és workshopokkal várunk – egy olyan légkörben, ahol önmagad lehetsz. Ha úgy érzed, neked is szükséged van egy ilyen közösségre, szeretettel várunk!

Pál Bánszki

Az Isten és az ima ereje Gyerekkoromban megkereszteltek, de családom nem járt rendszeresen templomba. Ennek ellenére mélyen belül éreztem, hogy Isten létezik. Fiatal koromban sokféle dolgot kértem tőle, sokszor kicsinyes vágyakat fogalmaztam meg: „Jaj Istenem, csak ez a vizsgám sikerüljön!” vagy „Kérlek Istenem, csak ezt a bajt ússzam meg.” Néhány kérésem teljesült, míg mások nem. Az életem egyik meghatározó pillanata akkor jött el, amikor nem magamért, hanem a nővéremért kezdtem imádkozni. Súlyos motorbalesetet szenvedett, és napokig élet-halál között lebegett kómában. Az orvosok borongós jóslatai szerint, ha életben is marad, nagyon kicsi az esély, hogy valaha is normális életet élhet. Minden nap bejártam hozzá, még munka után, este 10-kor is, látogatási időn kívül. Könyörögtem a nővéreknek, hogy engedjenek be, legalább egy fél órára. Mindig megengedték... Imádkoztam az ágya mellett, kérve Istent, hogy mentse meg őt, és adjon neki normális életet. Ez napokon át így ment és minden egyes nap újra és újra imádkoztam. Ma már nővérem boldog életet él, van egy férje és egy kislánya. Az imáim meghallgattattak, és ez az élmény mélyen megerősítette a hitemet Isten és az ima erejében. Az imádság nemcsak a kérésről szól, hanem a reményről és a kapcsolat kialakításáról is Istennel

Faragó Tímea

Amikor szembenézel a halállal, és az életet választod Egy különösen érzékeny, mégis meghatározó tapasztalást osztok most meg. Ma már erőként hordozom magamban ezt a történetet, így talán másoknak is adhat kapaszkodót. Gyerekkoromhoz kapcsolódik egy mérhetetlenül mély és megrázó élmény, amikor is egy hajszálon múlt minden: az élet, a halál, a józanság és az őrület határai között. Egy olyan történet ez, amit részleteiben csak a hozzám nagyon közelálló embereknek meséltem el, mert rendkívül érzékeny háttere van, mégis az egész életemre kihatott. Olyan pillanat volt ez, amikor még gyerekként, valamiféle ösztönös erő és lélekjelenlét tört fel belőlem. A túlélés mozdult meg bennem. Hirtelen kellett döntenem a maradás mellett. Éreztem, hogy itt és most az életet kell választani. De azonnal. És ehhez beleállni felelős módon. Gyerekként. Szinte felnőni egy másodperc alatt. Ott, ahol másnak kellett volna megtartania engem… mégis nekem kellett megtartanom azt, aki addig engem tartott meg. Később értettem meg, hogy amit ott átéltem, az egy korai és mély beavatás volt az életbe, a lélek határaiba, a sötét és a világos közti keskeny mezsgyébe. Hosszú évekig tartó belső munkára, rétegről rétegre bontott gyógyulásra volt szükség, mire mindezt már nem teherként, nem súlyként, hanem erőforrásként tudtam hordozni magamban. Ma már úgy gondolom és érzem, ez az életemet alapjaiban meghatározó történet az egyik forrása annak, hogy mély empátiával és értő figyelemmel tudok másokat kísérni a saját félelmeiken, határélményeiken, lelki válságaikon, sötétségeiken keresztül, olykor pedig szemfelnyitó kérdéseimmel tartok tükröt. A megtartást biztosító jelenlétem mögött ez a tapasztalás is ott van. Sokszor csak csendben, figyelemmel, erővel és mélységes együttérzéssel. Ha megszólítottak a fentiek, egy személyes beszélgetés során többet is mesélhetek a történtekről.

Rátkay János

Középiskolás és egyetemista koromban versenytáncoltam, mindig is szerettem táncolni. Ezt a tánc iránti szenvedélyemet felnőtt koromban összekötöttem a mozgással, mert tudom, hogy mennyire fontos a rendszeres testmozgás az egészséges életvitel szempontjából. Mostanában heti három fitness edzésre járok, az egyik a dance step, a másik a kangoo és a harmadik pedig a táncos aerobic óra. Közös jellemzője ezen óráknak, hogy 90%-ban hölgyek látogatják, legtöbbször egyedül képviselem a pasikat vagy maximum még egy valaki van ott velem, és így együtt erősítjük a férfi nem arányát. Többször megkaptam már kommentként, hogy én csak a nők és az ő látványuk miatt járok ezekre az órákra, és nehezen tudom másokkal elfogadtatni, hogy a sportolás és a zene öröme, ami elsődlegesen vonz. Ha még nem próbáltátok ezeket a mozgásformákat, csak javasolni tudom! Egészséges, izzasztó, de ugyanakkor élvezetes is. És jöhet utána a jól megérdemelt szauna!

Rátkay János

18 év házasság után, 2017-ben történt meg életem eddigi legnagyobb tragédiája. Én azt hittem, hogy boldog családban élek feleségemmel és 4 gyermekünkkel egy gyönyörű otthonban, amikor is gyermekeim édesanyja bejelentette, hogy szerelmes, de nem belém, hanem valaki másba. És elindította a válópert, ami egy hosszú, több mint két éves folyamat lett, mert semmiben sem akart megegyezni velem, mindent is akart. Mélypontra került az életem, a hitem is megrendült, ahhoz sem volt kedvem, hogy reggel felkeljek és dolgozni menjek, értelmetlenné vált minden. Ebből a helyzetből kellett felállni, és közel 50 évesen egy teljesen új életet kezdeni. Még ma sem könnyű azt elfogadni, hogy gyermekeimet csak kéthetente hétvégén láthatom, de sikerült az újrakezdés a párkapcsolatban, a gyermekkel való kapcsolatban, a munkában, az új otthonunk megtalálásában, a hitem megerősítésében és egy új cél megtalálásában. Ez az átmenet nem volt könnyű, de a jövő most már reményteljes újra.